Olcsóbb, mint a csere

Csapok rehabilitálása

2013-05-03 15:03:02 | Módosítva: 2013-05-05 15:55:43

Az előrelátó ember többnyire nem vásárol olcsó csaptelepeket, mert azoknak számos előnytelen tulajdonságuk lehet. Főként javításkor derülhet ki, hogy nem kapható hozzá csere alkatrész. A közismert gyártmányoknál (Kludi, Mofém, Ravak, Grohe, Hansgrohe, Axor, Teca stb.) viszont ez a veszély nem áll fenn, ha esetleg javításra kerül sor. Ez főként a kerámia betétekre érvényes, ám egyéb alkatrészek is beszerezhetők a szerelvényeket árusító üzletekben.
A csaptelepeknek a gyakori használat miatt főként a mozgó alkatrészei mondhatják fel a szolgálatot, amit okozhat a lerakódó vízkő és a nem megfelelő tisztítás is. Ez például a konyhai mosogató csaptelepeken okozhat időlegesen működési zavarokat. A főzés és a mosogatás közben ugyanis nemcsak a vízkő, hanem az esetleges zsíros szennyeződések együttesen okozhatnak akadozó szabályozást az egykaros csapokon. Amelyik pedig elforgatható, idővel egyre nehezebben lehet oldalra mozdítani. Az oka, hogy az alsó gyűrű és a csaptest közé jutó víz és egyéb szennyeződés lerakódik és gátolja a csaptest mozgathatóságát.

Ha csak kicsi a baj

Ezen kezdetben WD 40 kenő és tisztító befújásával és a csap forgatásával lehet segíteni, ami fellazítja és kitisztítja a lerakódást, közben keni is az egymáshoz súrlódó felületeket. Ez a hézag ugyan nagyon csekély, ám nem kellő tisztítás nélkül akár lehetetlenné is teszi a csaptest oldalra fordítását. Ezt nem szabad megvárni, amennyiben észlelhetően nehéz a csaptest elforgatása, haladéktalan takarítást és kenést igényel az ominózus két alkatrész közötti rés. A tisztítás után már könnyen elforgatható lesz a csapfej. A kihúzható fejes mosogató csaptelepek közül a normál és zuhanysugaras funkció is idővel akadozhat. Oka nagy valószínűséggel a váltást végző dugattyú elszennyeződése. A nem kellően funkcionáló zuhanyfejet a rehabilitációjához célszerű lecsavarni a gégecsőről, mert így könnyebb vele a munka.



Gyakran konyhai zuhanycsap kiemelhető fejét a nyél formáját követő, lágyan rugalmas idom védi, egyben takarja is a váltó dugattyút és az azt működtető billentyűt. Ezt a perem alá nyúlva lehet óvatosan kiemelni a fészkéből, és utána hozzáférhető a váltót működtető billentyű. Ez közvetlenül a váltódugattyú gömbfejére pattintható, amit ugyancsak könnyű arról lepattintani. A zuhanyfejet ezt követően a vízkövet jól oldó citromsavas vízbe kell áztatni, hogy leoldja minden alkatrészéről a lerakódott vízkövet. Ezt a beömlő része felöl rátöltött oldószerrel is többször át kell mosni, hogy a sugár-váltószelep is megtisztuljon a lerakódásoktól. A dugattyú mozgatásával ez hamar elérhető.



A perlátort (gyöngyöző betétet) is ki kell hajtani a zuhanyfejből, és utána már alaposan kimosható a váltószelep és a kúpos tekercsrugója. Ha már könnyen mozgatható a váltódugattyú, és akadálytalanul zár a váltó szelep tányérja is, folyó vizes átmosás után már csak a dugattyú szárát, és a váltó billentyű fészkét kell szilikon zsírral vékonyan bekenni, majd visszahelyezhető a letisztított takaróelem a nyélre. A konyhai kétfunkciós zuhanyfejek széle azonban nem minden típusnál leszerelhető, viszont az eltömődött lyukak oldószeres áztatás után fogpiszkálóval kitisztíthatók. Így visszaállítható az ilyen zuhanyfejek hatásos működése is, ám gyakoribb tisztításáról nem szabad megfeledkezni.
A kádtöltő csapok zuhanyváltóinak akadását viszonylag könnyű megszüntetni, ha a váltó dugattyúját többször megmozgatjuk, majd vízálló zsírral vékonyan bekenve újból megmozgatjuk. Ha a váltódugattyú akadozva mozog, akkor a kézi zuhanyból és a kifolyócsapból is folyni fog a víz. A váltó akkor működik jól, ha a kézi tusolás végén a szabályozó kart lenyomva a váltó automatikusan lezár, és csak a kádtöltőn folyik ki a víz, majd középre állítva teljesen elzárható a víz áramlása.



A perlátorok is előbb-utóbb vízkövesednek, ami citromsavas fürdővel jó esetben kioldható a szűrőkből. Ha nagyon eltömődtek, ez jelentősen gátolja az átfolyó víz mennyiségét, amikor is csak új alkatrészre cseréléssel lehet biztosítani a megfelelő víz kiáramlást. Ez ugyan szabványos alkatrész, könnyen beszerezhető, a cseréhez ajánlatos ezért mintaként használni a régit.

Egykaros csaptelepek

Ugyancsak gyakori hiba az egykaros csaptelepek csöpögése. Ezt többnyire a kerámia betét kopása okozza. Cseréjéhez előbb a szakaszoló csapot el kell zárni! Ezt egyébként minden csapjavítás előtt ajánlatos megtenni. A szabályozófejet a rögzítő csavarjának a kilazítása, vagy teljes kihajtása után lehet leemelni a betét szögletes csonkjáról. A csavart többnyire a kar alatt levő kis műanyag sapka, vagy a lapos, leemelhető fejrész rejti. Ez általában kisméretű, hatszögű imbusz kulcsot igénylő feladat. Az állítókar leemelése után a fedőbúra távolítandó el, ami esetenként menetes, máskor pedig csak a szabályozókar szorítja a helyére. A kerámia betétet általában egy menetes szorítógyűrű rögzíti a csapfej fészkébe, és kihajtása után kiemelhető maga a betét.



A gyűrű kihajtásához csak végszükség esetében ajánlott a vízpumpa fogó használata, a megfelelő méretű szerelőkulcs hatékonyabb. A kopott betét vízálló zsírozásával lehet kísérletezni, ám jobb, ha a csepegést okozó kerámia betétet új, a csaphoz megfelelő darabbal cseréljük ki. A csere betéthez mintaként a régit kell használni, mert gyártmánytípusonként elég sokféle betét van forgalomban. Nemcsak a méretei, a formai kialakításuk is alapvetően meghatározók! Azt is célszerű megnézni, hogy a fészekben található gumi gyűrűk nem kopottak-e, ha igen, ezeket is cserélni kell. Az új betét visszaszerelése már könnyű, csak fordított sorrendben kell az alkatrészeket visszaépíteni.

Az egyszerűbb, hagyományosnak mondható csavarorsós csap­­telepek javításához célszerűbb az egész betétet (szelep­felsőrészt) kicserélni, mert az orsó kopásán kívül a különféle szigetelő gyűrűk elhasználódása is szivárgást okozhat. Ezek cseréje egyszerű, a forgatógomb leemelése után a betét villás­kulccsal kihajtható a csaptestből. A megfelelő méretű betét beszerzéséhez most is célszerű a kiszereltet mintaként használni.


Csaptelepek tisztítása

A csaptelepek „eleganciáját” nemcsak a formájuk, hanem fényes krómbevonatuk együtt adják. Ám ha a használatuk után nincsenek szárazra és tisztára törülve, idővel a különféle lerakódások miatt foltosak és ápolatlanokká válnak. Fényüket ilyenkor már csak a kíméletes hatású fém fényező szerek valamelyikével lehet visszaadni. A konyhai és fürdőszobai csaptelepek egyaránt ki vannak téve az ilyen szennyezéseknek. 



A krómozott felületeket ezért előbb zsíroldószeres lemosással, majd a fémfelület polírozásával lehet hatásosan felújítani. Ez akár felszerelt állapotukban is elvégezhető, ám a leszerelhető egységeket kényelmesebb ebben az állapotukban felfényezni. A finom fényezéshez textília, a karcosabb bevonatokhoz kis fúrógépbe fogott filckorong ad hatékony eredményt. Ezáltal a finom karcok is eltüntethetők, és később a szennyeződések is nehezebben tapadnak meg a felületükön. Természetesen ez csak akkor igaz, ha ezt követően használat után az ilyen felületeket mikroszálas kendővel azonnal tisztára és szárazra törlik.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Babos János


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Mist avatarja

Mist        

Életem során rengeteg vízcsapot használtam el. Egykarosat, hőfokszabályzósat, gumi tömítőgyűrűset, hagyományos kialakításút kerámia betéttel, gagyit, márkásat. Ma már a "márkás"-t is gagyi kínai betéttel szerelik, s krómozása olyan vékony, hogy sok vízkőoldó leoldja. Tapasztalatom szerint az egykarosak nem praktikusak, ma már csak hagyományos "kétkaros" kerámiabetétes vízcsapokat használok, ezek megbízhatóak. Tegyünk a csapokra megfelelő minőségű perlátort, ami takarékoskodik a vízzel. A perlátorokat érdemes félévente leszerelni, 20%-os ecetben kimosni, vízkövet leoldani, s a vezetékből összegyűjtött, a szűrőt eltömő szemcséktől megtisztítani. Célszerű a meneteket vékonyan szilikozsírral bekenni, így később könnyen kiszerelhető, nem "rohad" be.

Háztartási gépeink gondozása

Otthonunkban számos készülék és gép teszi kényelmesebbé mindennapjainkat. Nap, mint nap használjuk ezeket, ám ezen túl csak kevés gondot fordítunk arra, hogy mindig kifogástalanul működjenek. A...


Hónapról, hónapra a kertben- Július, augusztus

A nyári hónapokban van a szabadságok időszaka, így a kertünk nyújtotta nyugalmat is ekkor élvezhetjük leginkább. A tennivalók sokasága leginkább tavasszal és ősszel van, de ilyenkor sem unatkozunk...