A sérüléseket javítani kell

Csónakok kisjavításai, állagmegóvása

2013-07-18 12:06:50 | Módosítva: 2013-07-19 14:25:02

A vízpartokon számos ladikot, evezős csónakot látni kikötve, az ún. sportcélú kajakok, kielbootok és kenuk azonban általában a csónakgarázsokban várják, hogy a tulajdonosuk vízre tegye őket. Ezek a többnyire élemedett korú szerény vízi járművek sajnos elég gondozatlanoknak tűnnek, még a nem is olyan régen készült műgyantás kajakok és kenuk is.

A horgász ladikokról, evezős csónakok állapotáról meg jobb nem is beszélni. Igaz a felújításuk többnyire nagy munka lenne, ám a kisebb javítások elvégzése már korántsem olyan időigényes feladat, és legalább az állapotuk nem romlana tovább. A hozzávaló anyagok a szakboltokban könnyen beszerezhetők, csak némi időt kellene a javításokra szánni. Az ilyen munkáknál elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy milyen sérülésekről van szó és milyen anyagból készült a hajó. A klinker és karvel palánkozású csónakoknál gyakoriak a szétnyíló palánk illesztések, ami a vízvonal alatti fenékrészeken vízbeeresztéseket okoz. 


A nagyon öreg és nem kellően gondozott palánkos hajókat ezért rossz beidegződésből használat előtt be szokták „áztatni”, hogy a vízben megduzzadó palánkok elzárják a hézagokat. E helyett ajánlatosabb a hézagokat felderíteni, majd rések kellő letisztítása és előcsiszolása után megfelelő tapasszal kell a réseket kitölteni. Ezek vízálló, 2 komponensű epoxi tapaszok legyenek, amelyek a nagyobb igénybevételnek is kitehetők. Lehetőleg gyorsan kötők, könnyen keverhetők és kötésük után jól megmunkálhatók legyenek. A keverési arányukat szigorúan be kell tartani, különben vagy gyenge lesz a massza, és elmorzsolódik, vagy ragacsos hártya gátolja majd a javított részek átvonását. Előnyük, hogy erős kötést biztosítanak a hézagosan csatlakozó palánkok között és vízállóak. Az ilyen tapaszok még a kisebb sérülések kiegyenlítésére is alkalmasak.


A felületi csiszolás után következhet az első alapozó réteg felkenése a javított részekre, majd a második alapozóba már fele-fele arányban bekeverhető fedőlakk is. Végül újabb fedőlakk réteg felterítésével védhetők a víztől a javított részek. E célra is egy komponensű és rugalmas bevonatot alkotó lakk, vagy színes fedőfesték használható. Ha viszont túl sok a kitapaszolt felületi sérülés, pl. egy elhanyagolt öreg hajótesten, akkor a sok javítás pácolással sem tüntethető el, és ilyenkor célszerűbb vízálló színes fedőfestékkel teljesen átvonni a külső héjalást.

Műgyanta hajótestek javítása

Az üvegszál erősítésű műgyanta hajótestek felületi sérüléseinek, mélyebb karcainak a feltöltéséhez is epoxi gyantás tapaszokat ajánlatos használni, ám előtte a sérült részeket ki kell csiszolni, hogy a tapasz tapadását a szennyeződések ne gyengítsék. A feltöltött sérülések csiszolás után már bármelyik ozmózis védelmet is biztosító alapozóval és fedőfestékkel lekenhetők. Ha túl sok a tapaszolt javítás, akkor ugyancsak célszerű az egész héj külső felületét színes poliuretán fedőfestékkel átvonni. A teljes felületű lakkozást vagy a fedőfestékes bevonást hengerelve könnyű elvégezni, ám előtte az egész hajótestet finoman át kell csiszolni, és csak minőségi, UV álló lakkot, illetve fedőfestéket szabad használni.


A túrázáshoz használt evezős csónakoknál a kikötéskor óhatatlanul sérül a hajók orra és a fenékfelülete, amit a parti kavicsok a csónakok partra húzásakor okoznak. Ezek jó esetben csak sekély karcok, alig érik el a hajó alapanyagának felületét, ám nem árt ezeket is kijavítani. Az ilyen változó mélységű karcok csak kiszáradt állapotban javíthatók. Csiszolással simára és tisztára munkálva készíthetők elő a javításhoz. Az alapozás rétegelt lemezes hajóknál szükségtelen, csak a palánkos csónakoknál és mélyebb karcoknál kell alapozni, utána a sérülések helyét kétszer átlakkozva ajánlatos eltüntetni. A mélyebb hornyokat palánkolt hajóknál tapaszolva kell feltölteni, majd a feltöltés páccal elfedhető, később pedig lakkal több rétegben átvonható. 


A rétegelt furnérlemezes testeknél a tapaszolás szükségtelen, a sérülés kicsiszolása után kétkomponensű poliészter lakkal közvetlenül feltölthető. A sérülés ragszalaggal körül határolva, ecsettel testesen feltölthető a karc teljes mélységében. A lakk kötése után finom csiszolással teljesen szintbe koptatható a javított felület, és polírozással visszaadható a javított rész fénye is. Ilyen esetekben célszerű a hajótest teljes átpolírozása viaszos pasztával. Ez polírozógéppel könnyen elvégezhető, és utána a hajótest szinte újnak fog tűnni. Az evezők és egyéb felszerelési tárgyak állapotára, bevonatára sem árt figyelmet fordítani, mert ezek a használat során gyakrabban sérülnek meg, és a bevonó anyaguk is erősebben kopik. Mivel a víz a nyers faanyagokra káros hatással van, a kopott részek finom lecsiszolása, alapozása után egy komponensű vízálló színtelen lakkal kell kétszer lekenni. Finom csiszolást követően az egész lapátot még egyszer célszerű teljesen belakkozni, hogy a javítás ne látszódjon. 


Az evezők tollának vége is elég sérülékeny, gondatlanabb használat esetén el is hasadhat. A hasadás kissé szétfeszítve epoxigyantás ragasztóval megszüntethető. Megelőzésként pedig egy alumínium szalagból készített mandzsettát is célszerű a toll végére erősíteni. A 0,5-0,7 mm vastag fémszalag legalább 20 mm széles legyen, és ferdén beütött apró aluszegekkel mind a két oldalról a lakkozott felületű toll végére kell erősíteni. Ajánlatos lakkal is átkenni a fémszalagot, hogy fényét megőrizze. E célra sárgaréz szalag is megfelel, ha a szegek anyaga is sárgaréz.
Végezetül a nagyon régi hajótestek bevonatát is célszerű felújítani legalább 4-6 évenként. 


Ez ugyan fárasztó és sokrétű, nagy munka, ám eredményeként még az öreg hajótestek is újaknak látszanak majd az új bevonófestékek vagy a fényes lakkozás eredményeként. A lakkozott bevonatot csiszolással vagy marató folyadékkal lehet eltávolítani. Az alapos csiszolást követően következhet a hajótest megfelelő alapozása, majd az új, UV és vízálló fedőréteg több rétegben történő felhengerelése, végül a felületek igényes átpolírozása. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a fahajókhoz egy komponensű lakk, vagy fedőfesték, a furnér héjalásúakhoz, továbbá az üvegszál erősítésű műgyanta csónakokhoz más és más rétegrendű és anyag-összetételű, általában kétkomponensű lakkokat vagy festékeket kell használni.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Csónakok karbantartása

A jó idő beköszöntével a csónaktulajdonosok mielőbb szeretnének vízre szállni, ilyenkor azonban többnyire csak a csónak hevenyészett mosására, letisztítására jut idő. Már pedig nem ártana egy...


Műanyag kajakok, kenuk felújítása

Sokan azt hiszik, hogy a műanyag, azaz az üvegszállal erősített poliésztergyantából készült kajakok, kenuk mindent kibírnak, nem szükséges az ápolásuk. Igaz, hogy nagyon erősek, deafelületük...