A szőnyegekről

Kaukázusi kilimekA szőnyeg a mai otthonainkban egyszerűen egy berendezési tárgy, amely a padlóburkolatot teszi szebbé és barátságosabbá. Térhatároló és térkijelölő funkcióját is használjuk a berendezés egyensúlyának megteremtésében.

Keleti területen hagyományos és vallási okokból ma is sokkal erősebb az emberek kötődése ehhez a művészi és kulturális értéket hordozó tárgyhoz. Az ő otthonaikban berendezési tárgy, amin esznek, alszanak, pihennek és imádkoznak. A szőnyeg eredetét is keleti területeken kell keresnünk. Komoly tudomány az antik, vagy az 1920 előtt keletkezett régi szőnyegek kutatása. Az ezt követő időkben már van visszahatás nyugatról, tehát az eredeti motívumkincs változott. Meghatározója a szín és a minta, a technika és a kulturális közeg. A szőnyeg magas színvonalú, névtelen mesterek által létrehozott alkotás.
A nem tömeggyártásban készült szőnyeg alapanyaga hagyományosan gyapjú, gyapot és selyem, ritkán kerülhetnek bele arany vagy ezüstszálak is. Rendeltetését tekintve kerülhetnek falra vagy padlóra, mintázatuk is e szerint alakul, méretük pedig a szövőszék típusától függ. Keletkezésükre nézve ismerünk anatóliai, kaukázusi, perzsa, turkesztáni, kínai és indiai keleti szőnyegeket. Mindegyik területre speciális minták, szövési illetve csomózási technikák jellemzők.
Indiai szőnyegek AgrábólEurópai területekre már az ókorban eljutottak ezek a darabok. Részben hódító háborúk, részben kereskedelem révén, majd fokozatosan beépültek a mi tárgykultúránkba is. Az Európában készült textilminták az adott kor motívumkincséből építkezve illeszkednek a bútorokhoz, a fém- és üvegtárgyakhoz, ez az évszázadok során folyamatosan megfigyelhető, legyen szó a rokokó vagy az art deco stílusáról.
Mai szőnyegeink sokfélék, leggyakrabban tömeges méretekben, vagyis géppel előállítva készülnek. Anyagukat tekintve természetes pamut vagy gyapjú, műszálas illetve kevert szálúak. A gyapjú rugalmas, nehezen koszolódik, szabályozza a levegő páratartalmát, közepesen kopásálló, de nehezen tisztítható. A műszál ennél erősebb, de könnyen szennyeződik, ellenben egyszerűbben tisztítható. Ezért a tömeggyártásban a két anyag megfelelő arányú keverékét használják, hogy mindkettő legelőnyösebb tulajdonságai tudjanak érvényesülni. A design-tervező textilművészek mégis a hagyományos gyapjút részesítik előnyben. Ez a gyapjú készülhet bárány, kecske, teve vagy láma szőréből is. Az alapanyag önmagában is drága, ehhez jön még az egyedi gyártás költsége és a tervezés, ezért ezek a szőnyegek sajnos csak kevesek számára megfizethetők.
Az ipari tömeggyártás és a magas értékű művészi alkotások között van egy harmadik lehetőség. A jó üzletekben szín- és anyagminta választás után egyedi méretre készíttethetünk szőnyeget. Ezek gyapjúból, különböző szálhosszúsággal csomózott, leggyakrabban egyszínű darabok.
Eredeti kínai darabokA természetes alapanyagokhoz való vonzódás nálunk is létrehozta az egzotikus anyagokból készült szőnyegek divatját. Az egyik a szizál, ami egy mexikói kaktuszfajta rostjaiból áll, a másik a tengerifű, ami távolkeleti tengeri növényekből készül. Mindkét anyag natúr és színezett változatban, sokféle szövésmintázattal kapható. Darabszőnyegként textillel vagy bőrrel szegettek, padlószőnyegként gumis hátoldalúak és ragaszthatók. Mutatós, különleges, nagyon erős és jól tisztítható szőnyegfajta.
A padlószőnyeg szerte a világon elterjedt melegburkolat. Beépíthetősége egyszerű és alacsony költségű, sok jó tulajdonsággal bír: kellemes a járófelülete, puha, hő- és hangszigetelő, rugalmas, óriási szín és mintaválasztékban viszonylag olcsón gyártható.
Hazai forgalomban három típusát ismerjük. Az első a hagyományos szövésű, a második a tűzött, melynek gumi vagy műanyaghab hátoldali borítása van, a harmadik pedig a filcszerű tűnemezelt.
Felületüket nézve hurkolt (buklé) vagy nyírt (velúr) változatúak. A gyártási eljáráson kívül ezek tulajdonságait is az alapanyag összetétele határozza meg. Olyan területekre használjuk, ahol nem éri zsíros vagy vizes szennyeződés. Nagy igénybevételnek kitett helyiségekben – ha ragaszkodik valaki ehhez a burkolathoz – az ún. objekt típusokat ajánljuk, melyek speciálisan szállodák és irodaházak számára kifejlesztettek. Szennytaszítók és nagyon Rokokó goblein faliszőnyegmagas kopásállóságúak. Ha padlószőnyeget méretre vágva darabszőnyegként használ valaki, legyen óvatos a szegélyeztetésnél. Sok helyen csúnya, fénylő műanyag szállal szegik körbe, amitől a legszebb darab is igénytelennek tűnik.
Bármilyen anyagi források is állnak rendelkezésünkre az üzleteink kínálatából ki tudjuk választani lakásunk berendezéséhez a színében, stílusában legmegfelelőbbet. Ha egyedül nem boldogulunk, ma már mindenki számára elérhető a lakberendezői tanácsadás, akár az üzletekben is.

Gulyás Judit műalkotása a Sovától

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Draveczki Julianna

Címkék: szőnyeg

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-682/A_szonyegekrol