Árnyékolók karbantartása

2014-07-21 19:35:50 | Módosítva: 2014-07-21 19:48:00

Ahhoz, hogy a különféle napárnyékolók ne foltos-koszos kellékei legyenek a környezetünknek, legalább egyszer egy évben, lehetőleg a nyári szezon kezdetén némi karbantartást igényelnek. Ezzel biztosítható, hogy egész őszig kifogástalanul működjenek és tiszták is legyenek. Ez minden szerkezeti egységükre kiterjedő vizsgálatot és esetleges csekély felújító karbantartást jelent még a legegyszerűbb napernyőkön is.


Ponyvák tisztítása

A különféle árnyékoló, napellenzők egyik lényeges része a ponyva. Ezek védik az árnyékolt területet a túlzott napsütéstől, szitáló esőtől. A vásznaik strapabírók, UV sugárzás ellen stabilizáltak, és felületük általában por-, szenny- és víztaszító kivitelű. Ám a levegő szennyezettsége, valamint a madár- és egyéb piszok ennek ellenére beszennyezik a ponyvák felületét. Ezért ajánlatos még a nyár elején a ponyvákat kifeszítve vagy kitekerve letisztítani.

Ha koszfoltok fedezhető fel rajtuk, tisztításukhoz tilos vegyi tisztítószereket használni, mert ezek tönkre tehetik a napellenző ponyvák impregnálását! Kifeszítve, kevés mosogatószeres vízzel, kefével fellazíthatók a felületére rakódott szennyeződések, ami locsolótömlő vízsugarával könnyen lemosható a felületükről. A ponyvák nedves anyagát kifeszítve is kell megszárítani, így elkerülhető a befülledésük.

Egyéb alkatrészek karbantartása

Az egyszerű, esernyőszerkezetű napernyőknek a feszítőpálcákra rögzítésüket is célszerű ellenőrizni, és ha szakadt az anyag széle, kis rávarrt műbőrdarabbal még megelőzhető a vászon további szakadása. A műbőrt is erős fonállal kell a pálca végére erősíteni. A kitámasztó pálcák csapjait is érdemes megvizsgálni, és ha szükséges, a kikopottak alumínium szegeccsel kicserélhetők. Ez vonatkozik a rúdon mozgatható reteszelő hüvely csatlakozásaira és a retesz tengelyére is.

A nagyméretű oldalkaros napellenzőket sem árt a használatuk előtt megvizsgálni. A ponyván kívül a csuklópontokat érdemes kevés WD 40-gyel megkenni, majd a felesleges anyagot letörölni. Ezzel az ernyő könnyű nyitása akadálymentessé tehető, és ezt az összes csuklórésznél érdemes elvégezni. Az esetleges csavaros kötéseket is ajánlatos utánhúzni, a pálcákat pedig letisztítani.

A fából készült alkatrészeket kopás esetén finom csiszolást követően gyorsan száradó színtelen lakkal kell bekenni a faanyag védelme érdekében. Ezt főként a fa oldalkarok állagmegőrzése miatt nagyon fontos megtenni. A fémvázas változatok festése ellenállóbb, a könnyűfém nem hajlamos a korrózióra, a szennyeződések pedig denaturált szeszes textíliával könnyen eltávolíthatók a felületükről.

A csuklókaros napellenzőket is még a használatbavételük előtt célszerű átvizsgálni. Különös tekintettel a csavarkötések szilárdságát, a ponyva dőlésszögét, illetve a homlokprofil vízszintes helyzetét, továbbá a csuklópontok csendes és szorulásmentes elfordulását, és a ponyva sérülésmenteségét kell alaposan átvizsgálni. Az igényesebb csuklókaros napellenzők szinte gondozásmentesek, viszont az olcsóbb változatoknál a csuklópontok, hajtótengelyek esetenként kenést igényelnek. A karbantartási feladatokhoz, apróbb beállításokhoz szükséges szerszámok általában minden háztartásban megtalálhatók. Kis odafigyeléssel a legapróbb hiba is felfedezhető és idejében elhárítható, csak arra kell ügyelni, hogy a karok kihajtása, mozgatása és a ponyva szögbeállítását szolgáló áttételek, meghajtások akadálymentesen működjenek. Csekély karbantartással megakadályozható a napellenző idő előtti meghibásodása.

A napvitorlás árnyékvetőknél főként a kötőelemeket kell alaposabban megvizsgálni, meghúzni. Ez a mozgó szerkezeti részeken nagyon fontos, mert a szél erősödésekor a ponyvákat gyorsan be kell húzni, amit az akadozva működő csigarendszer, vagy a sérült kötélzet akár meg is akadályozhat. A feszítő oszlopok és tartók anyaga rozsdamentes, karbantartást nem igényel, ám a hibás alkatrészeket célszerű újakra cserélni, amelyeket a gyártótól lehet beszerezni, éppen úgy mint az elhasználódott, kopott feszítő köteleket, láncokat, és egyéb alkatrészeket, amelyek balesetveszélyesek is lehetnek. Aki az ilyen apró javításokra nem szívesen vállalkozik, az a gyártótól kérheti a javítás elvégzését, mert erre is lehetőség van.


A napernyő ponyváját a mosogatószeres mosás és öblítés után kifeszítve kell megszárítani


A feszítőpálcák csuklóit, csapjait célszerű átvizsgálni


Az oldalkaros napernyőknek főként a fa alkatrészei igényelhetik az átlakkozást



A csuklókaros napellenzőknél a rögzítő csavarokat, a meghajtó áttételeket és magát a ponyva állapotát is alaposan át kell vizsgálni


A napvitorláknál a kifeszítő kötelek, csigák és a vászon szélek szegését kell alaposan átvizsgálni, illetve a hibás alkatrészeket kicserélni

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Tájoljunk, árnyékoljunk okosan

Az energiamegtakarítás egyik módja az árnyékolás. Megfelelő és átgondolt árnyékolással növelhetjük komfortérzetünket, mert az kiváló védelmet nyújt az épületek túlmelegedése ellen, és így...


Amiért előnyös zsaluziát választani

Hazánkban a kültéri árnyékolók esetében a legtöbb ember még mindig csak a redőnyt ismeri, holott számos egyéb alternatíva is elérhető már a magyar piacon. Ilyen többek között a zsaluzia, ami nem...