Hatástanulmány a Liget Budapest projektről

2014-08-25 11:03:56 | Módosítva: 2014-08-25 11:06:04

A tanulmány szerint a kulturális turizmus Európa turizmusának mintegy 40%-át teszi ki, s a Városliget egyik kiemelkedő új vonzereje lehet majd a nemzetközi kulturális célú utazásoknak is. A fejlesztésekre fordított összeg várhatóan 10 éven belül megtérül majd.


A tervek szerint a beruházás során épülő új múzeumok kivitelezése 2016-ban indul és az épületek 2018. március 15-ig nyitják meg majd kapuikat. A múzeumok építésének költsége 75 milliárd forint, míg a Városliget komplex megújítása és fejlesztése, az új múzeumi negyedet is beleértve, mindösszesen 150 milliárd forint. 

A tanulmány szerint a projektnek köszönhetően többek között 10 ezer új munkahely létrejöttét prognosztizálja, továbbá a külföldről érkező megnövekvő turistaforgalom miatt 1-1,5 millió plusz vendégéjszakával számol, kiemelve, hogy a megújult Városliget kiemelkedő vonzereje lehet majd a nemzetközi kulturális turizmusnak. 

A Városliget komplex fejlesztését és megújítását célzó Liget Budapest projekt keretében öt új múzeum kap helyet a Városligetben. Az épületekre nyílt és - több mint száz év után - nemzetközi tervpályázatokat írt ki a Szépművészeti Múzeummal együttműködésben a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. Az új létesítmények park szélein és a Városligetben található, de lebontásra ítélt létesítmények helyén épülnek fel, ami lehetővé teszi a park zöldfelületének megőrzését, illetve növelését és rekonstrukcióját is.

 

A tervpályázattal párhuzamosan a projekt többi elemének előkészítése, így a teljes zöldfelületi rekonstrukción túl az Állatkert nagyszabású bővítése, a Fővárosi Nagycirkusz megújítása, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum épületének eredeti tervek szerinti helyreállítása az új múzeumi épületek megvalósításával párhuzamosan zajlik, míg a park zöld felületeinek részleges megújítása már 2014 tavaszán megkezdődött. A Liget Budapest Projekt megvalósítása során 2018-ra a városligeti park zöldfelülete a jelenlegi 60 százalékról 65 százalékra nő majd.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Városliget projekt

Aláírták a Magyar Zene Háza tervezői szerződését.


SMART Liget

2023-ra egyedülálló okos-városrész jön létre a Városligetben. A SMART Liget tervezése során a tervezők gondoltak egy merészet, és részben a bécsi okos-városfejlesztéseket vették alapul, azok...