Látványkonyha otthon

2015-03-20 11:22:03 | Módosítva: 2015-03-20 11:32:36

A speciális célú konyhai kisgépekről sokan olyan véleménnyel vannak, hogy csak a helyet foglalják. Miután megvesszük őket, párszor használjuk, majd egy dobozban porosodnak évekig a kamrában. Ezeknek az eszközöknek kétségtelen hátránya, hogy csak kevés, néha csak egy konyhai művelet elvégzésére képesek. De egy-egy családi, baráti összejövetelen fel tudják dobni a „közösségi gasztronómiai folyamatokat”. És karácsonyi ajándéknak is kitűnők, hiszen áruk sem magas…


Nem haszontalanok, csak speciálisan egy-dologra használhatóak. Számos ilyen kisgépet találunk az áruházak kínálatában – még többet a webshop-okban. E kisgépek előnye, hogy a vendéglátónak nem kell a konyhában robotolnia, mindezt a vendégek társaságában is teheti, hiszen az asztalra kitéve ezek a kisgépek elvégzik a munka nagy részét. És így a vendégek is részesei az ételkészítésnek, valamint a vendéglátó sem marad le semmiről. Íme, néhány a nagy választékból.


Gofrisütő

Különböző méretű és mintázatú változatai vannak. Alapjában véve csak egy dologra jó, gofrit süthetünk benne, ám a tészták összetételének variálásával, azért többféle lesz a késztermék. Vásárlásakor a tésztavastagságát nézzük meg a gépnek, hiszen egyes típusok vékonyabb, mások vastagabb gofri elkészítésére képesek.


Óriáspalacsinta-sütő

Leginkább a strandokról ismerhetjük, de már egyre több üzletben mi is beszerezhetjük ezt a készüléket. Előnye, hogy az asztalon készül a friss óriáspalacsinta, ami egy embernek egy étkezésre általában elég is – vagy nem. Némi gyakorlatot igényel a folyékony tésztaalap egyenletes elterítése a sütőlapon, de ez is megtanulható néhány próbálkozással.


Szendvicssütő

A kis készülék egy valamit tud, de azt jól: az általunk elkészített két szelet-kenyeres szendvicseket összesüti, benne a sajtot megolvasztja, így pár perc alatt a hideg vacsorából jóval ízletesebb meleg vacsora lesz.


Csokifondü, sajtfondü

Igazi közösségi asztali látvány-gasztroelem. Egyik a csokoládét olvasztja, másik a beletett sajtot. Az olvadt csokoládéba gyümölcsöket mártogathatunk, a folyékonnyá váló sajtba kenyeret, húsokat, zöldségeket stb. A gépet többen körülülhetik, és indulhat a mártogatás.



Látványgrillek

Vannak vaslapos, márványlapos, vagy lávaköves változatai is. A tapadásmentes grill-lapjain olaj hozzáadása nélkül is tökéletes eredményt érhetünk el, az egészségesebb ételek érdekében. Egyes típusaik kivehető sütőlappal rendelkeznek, így készíthetők vele különféle húsok, zöldségek. A komolyabb készülékek grill lapjai minden igényt kielégítenek: az alul sima felületű, míg felül bordázott felületű a grill lappal bármilyen ételt könnyedén elkészíthetünk.

Némelyik kialakításának köszönhetően hagyományosan, összecsukva, vagy akár teljesen szétnyitva is használható, így megduplázva a sütőfelületet. Mindezen különlegességet kiegészítheti a grillsütő két független termosztátja, így használhatjuk akár csak az egyik grill lapot, de lehetőségünk van különböző hőmérsékleten is használni a két grill lapot. A magas hőmérsékletnek és az egyenletes hőelosztásnak köszönhetően, akár olaj hozzáadása nélkül, így változatosan és egészségesen táplálkozhatunk. És ezzel is az asztalon is süthetünk, de nem foglal sok helyet, így a hétvégi kirándulásra is magunkkal vihetjük – majd nyáron…

Kenyérsütő gép

Fő előnye, hogy tudjuk miből van a kenyér, bár kétségtelenül egyszerűbb megvenni a boltban. Beletesszük a számtalan recept alapján készíthető hozzávalókat, a gép dagaszt, keleszt, süt, majd akár időzítve kész a friss kenyér.

Asztali malom és pelyhesítő

Sokan a túlzás kategóriába sorolják, de akik a bio-étkezés hívei jó hasznát veszik. Az asztali malommal, melynek kézi és elektromos változatai is vannak a bio gabonákat magunk őrölhetjük, frissen. Igaz, hogy ezek a készülékek kis mennyiséget képesek csak egyszerre őrölni, de egy sütéshez ez is elegendő. A pelyhesítőbe pedig az előáztatott gabonákat tehetjük be, melyeket gabonapehellyé présel a gép. Mézzel, aszalt gyümölcsökkel keverve kész a friss reggeli müzli.

Gyümölcs centrifuga

Nagy hátránya, hogy macerás elmosogatni. Ám az ezzel préselt gyümölcsleveket össze sem lehet hasonlítani a boltiakkal. A bolti gyümölcslevek - még ha adalékmenteset is választunk - hőkezeléssel lettek tartósítva, így vitamintartalmuk és enzimtartalmuk jelentősen károsodott e hőhatás miatt – ami az eltarthatóság miatt persze elkerülhetetlen. A gyümölcs centrifugával préselt friss gyümölcslevek az igaziak…


Joghurtgép

A gép a bolti készítményekben található tartósító-, színező-, ízesítő-, állagjavító- és egyéb hozzáadott anyagoktól mentes joghurt készítésére alkalmas. A mennyei házi joghurt ráadásul nagyon egészséges is! Őseink úgy tartották, hogy az élet meghosszabbítására, női bajok kezelésére is nagyon jó hatással van. Mára tudományosan is bizonyították, hogy az élő joghurtkultúra regenerálja a tápcsatornát, és növeli a szervezet fertőzésekkel szembeni ellenálló képességét. Immunerősítő hatásánál fogva szerepet játszik a daganatok kialakulásának megakadályozásában.

A házi joghurt kitűnő protein, kalcium és B-12 vitaminforrás, sokféle ásványi sót tartalmaz, ugyanakkor viszonylag kevés kalória van benne. Ezek után nem kérdés, hogy érdemes-e időt szánnunk a joghurt házi elkészítésére! Vannak 3, 5 és többpoharas változatok is. Tegyünk egy tálba 1–3 kanálnyi élőflórás bolti joghurtot vagy kefirt, majd öntsünk hozzá pasztörizált tejet, és keverjük alaposan össze. Ha ez kész, akkor fogjuk a tálat, és óvatosan öntsük fel a joghurtkészítő kis üvegeit. Zárjuk le az üvegeket, és helyezzük a joghurtkészítő készülékbe, majd az átlátszó fedél ráhelyezését követően, az időzítő beállításával indítsuk el a készüléket. A joghurtkészítő gépek akár 15 óra hosszú programra is állíthatók, melynek jóvoltából különböző állagú joghurtok készíthetőek. A gép a program végeztével automatikusan kikapcsol. Az elkészült friss, egészséges házi joghurtokhoz gyümölcsöket, lekvárt vagy müzlit is tehetünk a fogyasztás előtt, így különlegesen finom és változatos csemegét tudunk fogyasztani.

Fagylaltgép

Inkább nyári műfaj, de télen is nosztalgiázhatunk vele. Vannak önállóan hűtő változataik, másokat a mélyhűtőben kell elhelyezni. Egyedi fagylaltreceptek elkészítésére is alkalmas, bár kétségtelen, hogy a boltból elhozott jégkrémhez képest óriási macera a házi fagylaltgyártás. De itt is igaz: tudjuk, miből van, amit eszünk…

Elektromos főzőedény

Egy nagy edény, ami önmagát fűti fel, így az étel az asztalon rotyoghat, miközben a társaság körbeüli, és drukkol, hogy jól sikerüljön. Nagyobb méretű változatai kiválóak befőtt, lekvár és savanyúság eltevésekor, hiszen a hőfokszabályozás miatt jól használható dunsztoláshoz.

Hordozható főzőlap

Egy kis indukciós lap, ami árammal működik, nem több pár kilogrammnál. Kisebb lakásokba, nyaralókba is hasznos konyhai eszköz, de hordozhatósága miatt került bele a házi látványkonyhás összeállításba, hiszen az étkezőasztalon is működtethető.

Párolóedény

Átlátszó, önmagát felfűti, így az asztalnál követjük nyomon a köretnek párolódó zöldségek sorsát.

Szódagép

Egyre divatosabb irodákban is, és praktikus, mert nem csak szóda készítésére alkalmas, hanem a számtalan változatban kapható szörpöknek köszönhetően egyből kész üdítőitalunk lesz segítségével.

Hot-dog torony

Szintén „egyételes” gép, de minden rajta van, ami szükséges. A kifli és a virsli melegen tartását is megoldja a készülék, és a hot-dog tüske is kéznél van rajta: így a legendás étel pár mozdulattal „összeszerelhető” e gép segítségével.

Vattacukor készítő

A majálisok és búcsúk elengedhetetlen gépének asztali változata, mely házibulik egészségtelen, de klasszikus desszertjét varázsolja a vendégek kezébe, egy hurkapálcán tálalva…

Asztali popkorn gép

Bár már vannak mikrohullámú sütőben készíthető zacskós popkornok, de ez a hagyományos módon készíti el a langyos, friss pattogatott kukoricát. A betöltött kukoricát körbe mozgatja a gép, miközben fala belül melegszik. A kukoricát kicsit megpirítja, majd adott hőmérsékleten felrobbannak a szemek. A kész pattogatott kukorica pedig felül kijön a gépben működő centrifugális erőnek köszönhetően. 

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Jó tömítőanyag vizes helyiségekbe

Építkezésnél felújításnál bármikor szembetalálkozhatunk azzal a problémával, hogy milyen is egy jó tömítőanyag.


Kiskonyhás ötletek

Ha kis lakásról beszélünk, egyből eszünkbe jut a panel és a vele járó problémák. Alacsony belmagasság, kis terek, télen-hideg, nyáron-meleg, papírfalak és még sorolhatnám a rossz tulajdonságait....