Bútorok javítása

2015-03-24 10:27:52 | Módosítva: 2015-03-24 10:35:28

Sokan hajlamosak a dolgokat – ha kicsit megkoptak, hibásak – inkább kidobni. Ha van rá anyagi keret, sokszor tényleg egyszerűbb újat venni, de nem titok, hogy a mai termékek minősége sokszor gyengébb a fogyasztói társadalom elvei alapján, sokkal kevésbé tartósak az új tárgyak, mint a régiek. Szóval, ha van időnk rá, akkor, ami megjavítható, inkább javítsuk meg, újítsuk fel. Itt nem a hajszárítóra gondolunk, inkább a bútorokra: egyszerűbb is és veszélytelenebb is a javítás.a


Értékes, antik bútorok felújítását inkább bízzuk szakemberre


Átöltözőben az íróasztal


Néha egy tisztítás is elég a megfelelő anyaggal

A régi bútorokon már csak az időtényező miatt is gyakran jelennek meg apró karcolások, sérülések a lakk- vagy festékrétegen. Ezek eltüntethetők melegített zsírkrétával. Kerítsünk egy zsírkrétát, aminek a színe megegyezik a bútoréval, és egy hajszárító vagy a mikrohullámú sütő segítségével megmelegítsük meg. Kenjük át a sérült részt a folyóssá vált rajzeszközzel, majd várjunk, amíg megszilárdul. Ezután óvatosan polírozzuk át a felületet. Amennyiben nem túl mély a karc, megfelelő árnyalatú cipőpasztával is próbálkozhatunk. Ha víz ömlött a fára, és ez foltot hagyott, dörzsöljük be fogkrémmel, majd töröljük le egy puha ronggyal.

A poharak nyomán kialakuló karikás lenyomatok a fán elég rosszul néznek ki. A következő krém segíthet ezek eltüntetésében: keverjünk el egy teáskanál vajat, egy teáskanál majonézt és egy kevés cigarettahamut. A pohárnyom az esetek többségében ezzel eltüntethető.

A bútorok benyomódásos sérüléseit – ha nem túl mélyek – úgy tüntethetjük el, ha nedves rongyot terítünk a sérülésre, majd egy közepesen meleg vasalót teszünk rá. Így a bútorral közvetlenül nem érintkezik a meleg felület. A nedvesség és a hő hatására a fa rostjai megduzzadnak, visszanyerik régi formájukat és kitöltik a korábbi mélyedést.

Portalanítás, fényezés

A bútorok az évek során fényükből is veszítenek a napsütés és más környezeti tényezők hatására. Először is portalanítsuk alaposan a tárgyat almaecetbe mártott ronggyal, lakkozott bútorok esetében pedig nedves rongy helyett méhviaszt használjunk, így egy menetben megoldjuk a fényezést is. A fényezetlen bútorok szép, matt felületet kapnak, ha a világosakat tikfaolajjal, a sötétebbeket pedig lenolajjal töröljük át. Miután alaposan portalanítottuk, simítsuk át egy kevés tejjel, hogy még jobban kiadja a színét és erezetét a fa. Ha valahol karcolást, vagy sérülést látunk a felülten, félbevágott dióbéllel is bedörzsölhetjük.

A tölgyfa is visszanyeri fényét, ha egy liter sörből és egy teáskanál bogáncsolajból álló keverékkel töröljük át. A pácolt felületeket egy pohár lenolaj és egy teáskanál só keverékével áttörölve tudjuk feléleszteni. A kevésbé értékes furnérlemezes bútorokat is újjá varázsolhatjuk, ha egy rész szűrt citromlét tíz rész olívaolajjal összerázunk. Csepegtessünk e keverékből vattacsomóra, majd a pamacsot tekerjük egy vászondarabba, és ezzel polírozzuk át körkörösen a furnért.

Festés

A festéssel teljes egészében átöltöztethetjük bútorainkat. Kis csiszolás, portalanítás, zsírtalanítás, a felületi egyenetlenségek glettelése után már jöhet is az alapozás. Az alapozó festék a festés tartósságát biztosítja. A fenyőbútorokat például, ha nem alapozzuk, akkor a sok gyanta miatt a nedvei néhány hét alatt szétroncsolják a festést. Hagyjuk, hogy az alapozó legalább 24 órán át pihenjen, ezután a festék is jobban fog fedni. Válasszunk olaj, vagy latex alapú festéket, mert ezekkel lehet fán a legjobb megjelenést elérni, ezekből általában két réteg elegendő és tartós eredményt hoz. Hosszú ecsetvonásokkal dolgozzunk szálirányban, így lesz egyenletes a festés. Lehet egyszínű vagy antikolt, koptatott hatású is a felület. A festékszórós felhordáshoz nagy gyakorlat kell, hogy meg ne folyjék a festés. Az ecsetes felhordásnál is ügyeljünk, hogy a festett felület teljesen vízszintes legyen, és amíg nem száradt meg a festés az adott oldalon, ne mozdítsuk meg a bútort.



A kopott bútorok színesben új életre kelnek

Pácolás és lakkozás

Pácolást, lakkozást csak olyan bútorokon végezzünk, melyek egyféle fából készültek. Különféle fa esetén ugyanis nem lesz egyszínű a bútor a felületkezelés után sem, hiszen a pácok, lakkok részben átlátszóak. Ha csiszolnunk kell, azt új papírral végezzük, mert a kopott csiszoló tönkreteszi a fa pórusait. Csiszolni is szálirányba csiszoljunk, és a pác felhordása előtt az alapos portalanításról ne feledkezzünk meg. Ha pácolunk és lakkozunk is, akkor a sorrend mindig ez legyen, tehát a lakkal zárjuk a sort. A pácok más árnyalatot adnak natúr felületen, és mást olyanon, amit már kezeltünk valamivel. A pác többszöri felkenésével egyre sötétebb árnyalat érhető el.


A polírozást tiszta ruhás törlés követi

Ritka felújítási mód a ragasztás

Ha egy kicsit lágyabb hatást szeretnénk elérni, akkor vonjuk be az adott bútort bármilyen textillel. A merészebb hatás érdekében használhatunk műszőrmét, tollakat, farmer vagy állatmintás anyagokat. Többféle alapanyagot használhatunk még fabútoraink átöltöztetésére: tapétát, szalvétát (dekupázs technikával), képeket, fényképeket, öntapadós tapétát vagy matricát. Fontos, hogy a felületre ragasztva ne legyen giccses a kiválasztott kép, ne legyen levegős. A szalvétát, lakkozzuk le alaposan, a fényképeket borítsuk be egy üveglappal. Bár a kivitelezés nagyobb odafigyelést igényel, mint a festés esetében, de a végeredmény is sokkal színesebb, újszerűbb lesz.

A dekupázs a legszínesebb bútordekor módszer

A dekupázs (decoupage, szalvétatechnika) egy olyan kreatív technika, aminek segítségével tetszőleges felületet díszíthetünk színes mintákkal, szalvétából kivágott motívumokkal. Nagyon elterjedt dekorációs módszer, mert könnyen elkészíthető, nem igényel különösebb kézügyességet, szinte minden felületre (fa, papír, cserép, textil, gipsz, üveg, hungarocell stb.) alkalmazható.

A kiválasztott szalvétamotívumot ollóval vágjuk ki, de az is jó, ha kézzel tépjük körbe. Ezután válasszuk szét a többrétegű szalvétát, és csak azt a réteget használjuk fel, amelyiken a minta van. A díszítendő felületet ecsettel vékonyan kenjük be decoupage-ragasztóval. Simítsuk rá a kivágott szalvétamotívumot, majd hagyjuk megszáradni. Száradás után még egyszer kenjük át a felületet szalvétaragasztóval. Tartósabbá és fényesebbé tehetjük a mintát, ha később átkenjük decoupage-lakkal, ez használati tárgyak dekorálása esetén ajánlott. Az ecsettel mindig középről a szélek felé haladjunk! Ha sötét felületre ragasztjuk a szalvétát, előzőleg célszerű azt pasztellszínnel lefesteni, mert a sötét alapszín átüthet a felette levő vékony szalvétán.

A decoupage-technikához nem csak szalvétát használhatunk, hanem bármilyen papír alapú mintát. Papír esetén ugyanúgy kell eljárjunk, mint szalvéta esetében, csak decoupage-ragasztó helyett tapétaragasztót alkalmazzunk. Így a papír nem hullámosodik úgy fel, és könnyebb a felületre egyenletesen felvinni.


A díszítőmódszereket kombinálhatjuk is




Szalvétatechnikás képes bútorok


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Örökéletű antik bútorok

A napjainkban gyártott bútorok jelentős részéből soha sem lesz patinás, antik darab. Ám a már ma is párszáz éves darabok még sokáig megőrizhetik minőségüket, értéküket. Ha ilyen van a birtokunkban,...


Festés „öko” módon

Már a festékek piacán is találkozhatunk természetes alapanyagú termékekkel a szintetikusak mellett. Ha egy adott feladatra van környezetbarát változat, érdemes kipróbálni, már csak egészségünk...