Májustól mosógépcsere pályázat

2015-04-21 11:56:25 | Módosítva: 2015-05-15 10:53:23

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium új céget alapított. Az állami támogatású mosógépcsere programot Nagy Krisztina, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) zöldgazdaság-fejlesztési főosztályvezetője jelentette be a Construmán.


Szakértők szerint a kiírás nagyban hasonlít majd a tavaly év végétől ez év elejéig élő hűtőgépcsere-programhoz. Itt a pályáztatás - kizárólag interneten keresztül – 2014 októberben indult és az év végéig tartott – térségenként és háztartástípusonként eltérő időpontokban. A pályázók a meglévő hűtőjük helyett kevesebbet fogyasztó készüléket választhattak az előírt kereskedőknél és márkákból, annak besorolásától függően 25-35 ezer forintos támogatással, amit ikésőbb 5-5 ezer forinttal megnöveltek.

Az eredeti 627 milliós keret szintén 167 millióval bővült. A befogadást a keret kimerülése miatt egységesen február 3-án, a kihirdetett határidő előtt 12 nappal lezárták. Az NFM közlése szerint a beérkezett 26 ezer pálázatból március végéig 24,6 ezret hagytak jóvá. A jó hír a beadás után 2-5 hónappal érkezhetett az érintettekhez. A mosógépek ára a hűtőkhöz hasonlóan 50 ezer forint körül kezdődik.

A várakozások szerint az év második felében akár egy nagyságrenddel megnőhetnek a támogatások. Akkorra érkezhetnek meg ugyanis a 2020-ig terjedő EU-költségvetés friss energiahatékonysági forrásai. Ebben újdonság, hogy magánszemélyek is igényelhetik. Ami biztos: április 30-tól várják az 1946–2006 között épült 5-60 lakásos társasházak energia-felújítási pályázatait.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Újra lehet pályázni konvektor-cserére

Februárban írják ki az idei Otthon melege program konvektorok cseréjét célzó alprogramját. A támogatás legfeljebb az összköltség 60%-át fedezheti; a 2 milliárd forintos keretösszeg 15 ezer...


Otthon melege program 2017

Ebben az évben az otthon meleg program keretében jóval nagyobb összeget szán az állam a lakás-felújítási pályázatokra. Abból a logikából kiindulva, hogy energiahatékonyság szempontjából a...