Faanyagok felújító védelme

Külső térben szélsőségesek a károsító hatások

A felújítási munkákra azért van szükség, mert pl. az UV sugárzás évente akár 10-20 mikronnyival csökkentheti a bevonó filmréteget, még az ennek ellenálló bevonatoknál is. A másik kényszerítő tényező, hogy a korszerű kültéri bevonatok páraáteresztő képességgel is rendelkeznek, és ezért a levegő páratartalmának változásaival a faanyagoknak állandó duzzadási, illetve összeszáradási folyamatokat kell elviselniük. E méretváltozásokat azonban a bevonatoknak is követniük kell, ám idővel már nem képesek ezeknek megfelelő hatásfokkal ellenállni.

Amíg a változás nem a faanyagot hanem csak a bevonatot károsítja, a bevonat még megújítható. Ez persze a felületi védelmet adó bevonóanyagtól, annak vastagságától, a színárnyalatától a szerkezeti kialakításoktól, továbbá attól is függ, hogy a károsító hatások milyen mértékben érik a különféle fafelületeket. A vékony bevonatú és nem mérettartó szerkezeti felületeken ez kb. 1-2 év, a közepes vastagságban bevont pergolákon, kerítéseken, külső falburkolatokon 3-5 év, a vastag bevonatú ablakokon, ajtókon szintén 3-5 év.

A felújítást ezért jobb előbb, mint később elvégezni, mert elég nehéz meghatározni, hogy a bevonat valójában még mennyire védi a faanyagok felületét a károsodásoktól. Az ilyen felületi bevonatok felújításának pedig alapfeltétele a megfelelő felületi előkészítés.

Első lépésben a különféle szennyeződéseket kell eltávolítani, és az esetleges felületi sérüléseket is most kell kijavítani, a hibás részeket pótlással kiegészíteni, amelyek rögzítéséhez, megerősítéséhez csak korrózióálló bevonattal ellátott kötőelemek használhatók.

A felületek tisztítása szükség esetén kaparóvassal, vagy huzalkefével is megkönnyíthető. A gyantakifolyásokat cellulóz hígítóval ajánlatos lemosni, mert ezekre nem tapad fel az új bevonat, és csiszolással nem távolíthatók el.

A következő lépésben a felújítandó felületről csiszolással el kell távolítani az esetlegesen sérült rétegét. E művelethez a felület finomságához igazodóan durva, 60-80-as, közepes 100-120-as vagy finom, 180-240-es szemcsézetű csiszolóvásznak valamelyikét célszerű használni. A csiszoláskor keletkező port mindig ajánlott alaposan eltávolítani. A csiszoláshoz hasznos segítség a csiszolótuskó használata, de a nagyobb egyenletes felületekhez a rezgő csiszológép egyenletes előtolás és felületi nyomás mellett hatékonyabb munkát tesz lehetővé. A szemcsék közé tapadt csiszolópor gyakori kikeféléssel távolítható el.

A kellően előkészített fafelületekre ezt követően már felkenhető a megfelelő és újabb évekre védelmet biztosító bevonóanyag, amit úgy célszerű kiválasztani, hogy az alapfelülethez jól tapadjon, és időtálló is legyen. Általában ajánlatos a réginél maradni, és azzal lekezelni a felületeket, ám új anyagnál mindenképen a gyártó tanácsai legyenek a mérvadóak. A lényeg az, hogy színtónust ugyan lehet váltani, más védőanyagra váltani viszont csak akkor érdemes, ha az előnyösebb tulajdonságú, mint korábban használt.

A felhordáshoz a hagyományos ecset szinte általánosan ajánlható, mert ezekkel szinte minden rejtett zugba bedolgozható a bevonóanyag, ám a nagyobb síkfelületeknél előnyösen használhatók a különféle anyagú szivacsos festőhengerek is. Ezeknél azonban figyelembe kell venni, hogy oldószerálló-e az anyaguk, különben az oldószer szétmarja a hengerbetétet. Az utóbbi években ugyan egyre kevesebb az oldószeres felületvédő anyag, ám az oldószeres bevonatokra nem mindenkor tapadnak fel eléggé, így a fa méretváltozásait idővel nem kellően képesek követni, és nem kellő előkészítés után a felvitt réteg foltokban felválhat.

A kellő rétegszám betartása is fontos, mert különben a következő felújításra hamarabb lesz szükség. A két rétegben felhordott festékanyag között esetleg szükség lehet egy finom közbenső csiszolásra is, amivel nemcsak a második réteg tapadása javítható, de a felület is simább lesz. Ez főként a lazúros bevonatok felújításánál lehet fontos, mivel a vastaglazúrokat általában elég egy rétegben, de minden résbe jól bedolgozva felhordani, esetleg kitölteni. Az egyes rétegek közötti száradási időket mindig be kell tartani, még meleg időben is, mert ezzel az anyagba szívódásuk és tapadásuk megfelelő és tartós lesz. A fafelületek bevonatának felújítását mindig körültekintően és alaposan kell elvégezni, mert különben csak a látszat lesz megfelelő, de nem biztos, hogy tartós is lesz.