Sarkok és élek védelme

2015-09-09 14:36:25 | Módosítva: 2016-01-06 15:10:37

Az épületeken a merőlegesen egymáshoz csatlakozó falfelületek ún. pozitív, illetve negatív sarkokat alkotnak. Az általában csak vakolt külső sarok élek még a körültekintő használat mellett is leverődésre hajlamosak. Ezért az olyan helyeken, ahol valószínű a sarkok sérülése, célszerű ezeket már eleve különféle erősítő betétek beépítésével, illetve utólagos felragasztásukkal megelőzni, azaz a sérüléseket minimalizálni.


Fokozott védelem

Az ilyen sarkokat általában már a falazat kialakításakor, vagy akár utólag, a festés előtt beépített különféle műanyag vagy – fokozottabb védelem esetén – alumínium idomok sarokra erősítésével célszerű védettebbé tenni.

A hagyományos cement és mészvakolatokból kialakított sarkok megerősítéséhez általánosan használható a vakolatba ágyazható acél profilú, a széleken acélhálós kivitelű vakoló sarokvédő. A sarok él védelmét ennél a típusnál a finoman lekerekített acéllemez idom szolgálja, az elem rögzítését pedig a széleken kialakított hálós rész vakolatba ágyazása biztosítja. A hálós szélek oldalanként általában 34 és 48 mm szélesek. Szakszerűen beerősítve a jelentősebb erőbehatásokkal szemben is hatásos védelmet biztosít az így megerősített sarkoknak.

Ennek van PVC élű, és 50 mm oldalszélességű hálós változata is, amelynél az élfedés anyagának rugalmassága sérülés mentesebb védelmet biztosít a sarkoknak. Ezek többnyire külső hőszigeteléseknél ideálisak, mert az általában kb. 50 mm szélességű oldalhálókat könnyű a vakolatba ágyazni, a sarokvédő idom pedig kellő védelmet biztosít még az erősebb sérülések ellen is.

A gipszkartonos borításoknál nagyon előnyösen használhatók az alumínium, illetve műanyagból készült élvédő idomok a sarkok ideális kialakításához. Ezek a 10x10 mm-es és 13x25 mm-es osztásban perforált idomok a glett anyaggal besimítva rögzíthetők, besimíthatók, és nemcsak az esetleges sérülésekkel szemben teszik védettebbé az éleket, hanem a korrekt és az egyenes vonalvezetést is biztosítják. Beszerezhetők íves sarkokhoz alkalmas változatuk is, amelyekkel megkönnyíthetők a törésmentes és folyamatos íves élek kialakítása.

A védettebb élek utólag a falazott sarkokra ragasztható élvédő idomokkal is megoldhatók. Ezek általában PVC-ből készülnek, és különféle színekben vásárolhatók meg. Némelyik változatuknak a felülete fautánzatú mintázattal ellátott, így akár díszlécként is jól használhatók natúr fa környezetben is. Méretei 20x20 és 40x40 mm szárszélességű, kb. 1 mm vastag, és általában 2 m hosszú szálakban kerülnek forgalomba. Vastagabb, 3 és 6 mm-es változataik is beszerezhetők, amelyek 40x40, 40x60, 50x50, illetve 60x100 mm szárszélességűek, és 2,7 m-es szálakban vásárolhatók meg. Speciális, ún. üreges flexibilis falú és színezet felületű változatuk is létezik, amelyeket szerelőragasztóval lehet szilárdan a sérült sarkokra ragasztani.

Kaphatók még felületükön fazonos és poliuretánból készült, utólag a sarkokra ragasztható élvédők is, amelyek alapszíne ugyan fehér, ám utólag bármilyen festékkel átkenhetők. Ezek szárainak szélessége 22, 28 és 30 mm, és 1,25 m-es szálakban vásárolhatók meg, ám igény esetén 2,5 m hosszúságban is megrendelhetők. Ezek az élvédő idomok stukkó ragasztóval, vagy egyéb szerelőragasztókkal is szilárdan rögzíthetők.


A vakolatba építhető élvédő idomok megkönnyítik az egyenes falélek kialakítását


A vakolatba ágyazott élvédő idomok a vakolat kiegyenlítését is segítik


Utólagos hőszigeteléseknél fokozott sarok védelmet és egyenes sarokkialakítást biztosítanak a műanyaghálós sarokvédő idomok


A gipszkartonból készült falszerkezeteknél a perforált szárú műanyag, illetve alumínium sarokvédő idomok a korrekt, egyenes élek kialakítása mellett a leverődés ellen is hatásosan védik az idomokkal fedett éleket




A ragasztógipszbe ágyazva az élfedő idomok könnyen rögzíthetők



A besimításkor felvitt glettel az élfedők teljesen síkba munkálhatók


A gipszkartonból készült íves felületek éleinél törésmentes élek alakíthatók ki a hajlítható élvédő idomok beépítésével




A sarkok sérülései utólag felragasztható alumínium, műanyag és rugalmas külső borítású élfedő idomokkal is elkerülhetők

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-7332/Sarkok_es_elek_vedelme