Loft életérzés, Otti kivitelezésben

2015-12-18 18:40:12 | Módosítva: 2015-12-18 18:44:17

A Loft az 1960-as években Angliából indult útjának, majd New Yorkban is teret hódított. Szó szerinti fordításban padlásteret, padlásszobát jelent. Ebben az időben, a nagyvárosokban sorra zártak be a gyárak, ezután kezdték lakhatás céljára használni ezeket az üresen maradt ipari épületeket, amelyeket az olcsó lakhatás miatt választottak, elsősorban művészek, de közkedvelt volt a fiatalabb generáció körében is. Nem mellesleg a „Loftban élni”, innovatív, újszerű cselekedet volt. Akkoriban a Loft mást jelentett, mint napjainkban. Szükségszerű, olcsó megoldás volt, míg mára a Luxust szimbolizálják az egybefüggő, óriási vas ablakokon át beszűrődő fénnyel teli, hatalmas terek.


Az igazi Loft jellemzője, hogy a közösségi terek, egyetlen osztatlan térben helyezkednek el, csak az intim és illemhelyeket határolják külön válaszfalak (régebben még azokat sem), így egy egybefüggő, áramló tér áll rendelkezésünkre, hogy a nyers téglafalakat, az itt-ott belógó beton gerendákat, az eltüntetni nem kívánt gépészetet szabadon hagyva, kihasználva, sőt kiemelve művészi luxust alkossunk.

Mi, tervezők, designerek a Loftban igazán szabadon engedhetjük a fantáziánkat. Társtervezőként az Otti Manufactura Kft-vel több Loft Projekten is dolgoztunk/dolgozunk. Nagy szakértelemmel, megfelelő tapasztalattal, és szakemberekkel rendelkeznek a látszóbeton tárgyak gyártása terén, melyek elengedhetetlen alkotóelemei ennek az irányzatnak. És igen. A Loft szinte kötelező elemei a nyersen hagyott beton oszlopok, beton padlók, téglafalak.



Egy közös munkánk során, az Otti Maufacturánál kérdezősködtem, kíváncsi voltam, mit gondolnak erről a témáról. Bojtorné Füredi Katalin tervezőtől a következőt kérdeztem:

Nem gondolod, hogy a sok beton felület, vagy tárgy jelenléte egy térben túlságosan rideg hatást kelt?

Katalin válasza a következő volt: „Az építési technológiák fejlődése megteremtette annak a lehetőségét, hogy ebből az anyagból különlegesen magas minőségű belsőépítészeti felületeket, burkolatokat, dizájnbútorokat, tárgyakat lehessen létrehozni. Ha megfelelő módon kombináljuk, például fával, üveggel – gondolok itt üveg mosdóra, visszacsiszolt fa felületekre stb. –, akkor ezzel kicsit puhítjuk az összhatást.”


Vas Éva tervező kollégámtól azt kérdeztem, hogy véleménye szerint a magyarországi Loft lakások is hasonlóak New York-i társaikhoz?

Válasza: „Koránt sem. Amerikai kollégáinknak rengeteg ilyen épület áll rendelkezésére, ám hazánkban ezek a csarnoképületek lebontásra kerültek, így sokkal kevesebb átalakításra váró ipari terünk maradt. Mi tulajdonképpen a Loft egy „finomabb” változatát használjuk. Inkább Loft stílusjegyeket csempészünk egy-egy étterembe, lakásba, kissé eklektikus hatással. Így nem érződnek hátránynak a 4-5 méteres belmagasságok, és hatalmas ablakok hiánya sem. Nagyobb hangsúlyt fektetünk a felületekre, mint például a betonelemekre, vagy betonhatású, fuga nélkül elhelyezett burkolatokra, látszó téglafalakra. Meglévőnek, réginek tűnő tégla felületeket bárhol létrehozhatunk, van is erre a célra gyártott téglaszelet és téglasarok elemünk.”

Természetesen nem hagyhattam ki a kérdés áradatból a tulajdonost, tervezőt sem, Hoffer Ottót, aki igazán szereti a kihívást jelentő megoldásokat.


Ottó, szerinted mi az az extra, különleges tárgy, felület, kiegészítő, bútor, ami még belefér ebbe, a hazánkban „Loft stílusnak” nevezett téralkotásba?

„Mivel a Loft egy ragadványnév, nem stílus, így valódi arculatát ma készen kapjuk „nyugatról”, mint oly’ sok mindent. Szinte azt mondhatjuk; hogy vannak elengedhetetlen karakterjegyek, amelyekkel nem lőhetünk mellé. Indusztriális koptatott betonpadló, szürke struktúrfalak, itt-ott omladozó téglafelület, hidegen sajtolt gyárablakok, kontrasztos világítás stb. Ez most kissé cinikusnak hangzik, de azért, mert így is van!


A szabad gondolkodást legtöbbször a konzervatívnak mondható hazai megrendelők korlátozzák, mert a dizájn hagyománya csak pár évre tekint vissza. Nem lesz mindig így, mert ennek a szemléletnek is meglesz a kultúrája. Hiszen a szemlélet is nyugatról jön!

Mindenesetre, ha az Otti csapat ma segíteni tud a Loft térben gondolkodó tervezőnek, vagy az otthonszépítőknek, akkor az a látszóbeton tárgyak megalkotásában, rusztikus, és modern betonelemek gyártásában, burkolatokban és „kenhető betonfelületek” kialakításában valósulhat meg leginkább. Mindennek eredője nálunk a kreatív gondolkodás, és szakszerű tervezői munka.


Ezen produkciók helyszíni kivitelezése elengedhetetlen feltétele az élmény tökéletes megvalósulásának, így hát ebben is számíthatnak ránk!”

Kijelenthetjük tehát, hogy a Loft nem csupán egy belsőépítészeti irányzat, és nem is szükségmegoldás, mint az 1960-as években volt. A Loft mára már életstílus, filozófia, innováció, szabályokat felrúgó művészet, és luxus.



Lovász Viktória (építész-technikus, lakberendező)

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Elfalazás gipszkartonnal

A régi fürdőszoba felújításában a kád beépítése ennek a folyamatnak csak a „nyitánya” volt. Aki ilyen átalakításra maga vállalkozik, annak bizony nagyon meg kell fontolnia, hogy mit és hogyan old...


Kád vagy zuhany?

Elsőre antagonisztikus ellentétnek gondolnánk. Ráadásul mindkét megoldásnak vannak eltántoríthatatlan hívei. Egy használt lakás megvásárlása után a fürdőszoba az első helyiség (a konyha a...