Tiszta levegő – kőzetgyapot szigeteléssel 

A Budakeszi határában található tüdőgondozásra szakosodott Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet „A” épülete 1901 óta fogadja rendületlenül betegeit. A sok szolgálatért cserébe, a felújításra szorult épület 2015 karácsonyára megkapta kiérdemelt új külsőjét, amely nem csak esztétikájában, hanem műszaki paramétereiben is megfelel a mai kor elvárásainak. 


Az épület pincefödéme, homlokzata és tetőszerkezete kapott teljes hőszigetelést, emellett a régi nyílászárókat újakra cserélték. Ennek eredményeképpen éves szinten 112 tonna CO2 kibocsátás csökkenést és közel 6,5 millió forint költségcsökkentést várnak az épület beruházói. A 100%-ban pályázati összegből megvalósult, 150 millió forint értékű invesztícióval várhatóan kb. 53% energia-megtakarítás érhető el.

Egy speciálisan tüdőgondozással foglalkozó intézmény esetében a szobák (és a környezet) tiszta levegője elengedhetetlen fontosságú! A Knauf Insulation kőzetgyapot termékei az egészségvédelmi, páraáteresztési és tűzvédelmi elvárásokra tekintettel kaptak lehetőséget a bizonyításra.

Ennek eredményeként esett a választás a Knauf Insulation Nobasil FKD-N Thermal hőszigetelő táblára. A Korányi Intézet homlokzatának szigeteléséhez 3400 m2 felületen, 14 cm vastagságban építették be .D = 0,034 W/mK hővezetési tényezőjű anyagot.

Érdemes pár szóban beszélnünk a dübelezésről is, mivel nem megfelelő választás esetén komoly pénzeket dobunk ki, még ha kiváló szigetelést választottunk is.

A nem megfelelő alapanyagokból készülő, hőhídhatás-csökkentő megoldás nélküli termékek jelentős mértékben rontják a rendszerek hatékonyságát. Az általánosan elfogadott, négyzetméterenkénti 6 db dübel használata esetén akár 20%-os hatásfokcsökkenéssel is számolni lehet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy 100 mm vastagságú rendszerből – a hőhidakat képező dübelek miatt – 20 mm-t elveszítünk. Egy szélszívásnak kitett, magas épület esetén a nagyszámú (több mint 10 db/m2) dübel akár 25-30%-kal is ronthatja a falszerkezet hőátbocsátási tényezőjét!

Az európai szabványok a dübelek pontszerű hőveszteségi tényezőjét egy úgynevezett X (khí)-értékkel jellemzik, amelynek mértékegysége W/K. A vonatkozó európai irányelv, az ETAG 004 szerint ez az érték a lehető legalacsonyabb legyen. Ezzel elérhető az a cél, hogy a dübelek nem rontják a hőszigetelés hatékonyságát (csak akkor kell a számolni a hatásukkal, ha az egy négyzetméteren alkalmazott dübelek által okozott hőveszteség, a ΔΧ >0,04 W/m2.K) Az ilyen követelménynek megfelelő dübelek használata esetén tehát biztosak lehetünk, hogy jól választottunk.

Az intézet homlokzatán kívül a tetőn eltávozó 35% hőveszteség is elegendő indoknak bizonyult, hogy az 1000 m2 felületű lapostetőhöz további két új Knauf terméket válasszanak.

A felső réteghez 60 mm SmartRoof Top 70 kPa λD =0,038 [W/mK], alsó réteg esetében 100 mm SmartRoof Thermal 50 kPa λD =0,036 [W/mK] lépésálló kőzetgyapot szigetelőanyagok kerültek beépítésre. A tetőszigetelések esetén a két réteg biztosítja a szerkezet hőhíd mentességét.

Az új név új termékeket is jelent, hiszen a fejlesztésekből adódó gyártástechnológiának köszönhetően a lapostetős termékek esetében is jobb lett a hőszigetelési képesség. A kisebb hővezetési tényező pedig kisebb vastagságokat és ebből adódóan kisebb súlyt eredményez a felhasználóknak.

 Ha tervezőként, kivitelezőként, forgalmazóként regisztrálni szeretne a Knauf Insulation adatbázisában, látogassa meg a cég honlapját http://www.knaufinsulationszigeteles.hu cím alatt! 



Knauf Insulation Kft.
2058 Budaörs, Gyár u. 2. Pf. 115.
Ügyfélszolgálat:
Tel.: +36 23 889 844
Fax: +36 23 889 845
www.knaufinsulation.hu