Utánfutó, vontatmány

2016-03-26 07:08:32 | Módosítva: 2016-03-26 07:16:57

Barkácsoló, otthonát és kertjét folyamatosan gondozó, fejlesztő „ezermester” az átlagosnál többször szállít terjedelmesebb, nehezebb tárgyakat. És persze vásárol bútort, vagy éppen virágföldet vinne haza. Praktikus ilyenkor egy utánfutó, amit megvásárolhatunk, de bérelhetünk is alkalmanként. Vajon melyik a gazdaságosabb?


Vegyünk vagy béreljünk?

Amikor ezt mérlegeljük, először nyilván az anyagi szempontokat vesszük számba. Egy könnyű utánfutót viszonylag olcsó (újonnan 150-200 ezer forintért) megvásárolhatunk, de ezzel a költségek még nem merültek ki. Kezdjük azzal, hogy a gépkocsinkra vonóhorgot kell felszereltetni, és azzal le kell vizsgáztatni. Ezt praktikusan össze lehet kötni egy amúgy is éppen esedékes műszaki vizsgával. Megjegyezzük, hogy a vonóhorognak amúgy is vannak előnyei, pl. lehet rá szerelni kerékpártartót. Egyesek a kisebb ráfutásos balesetek „lökhárítójaként” szerelik fel a vonóhorgot.



Az első költségek tehát a vonóhorog, a szerelés és a műszaki vizsga. Ezek akkor is jelentkeznek, ha nem lesz saját utánfutónk, hanem alkalmanként bérlünk majd. A saját utánfutóhoz – a vételárán kívül – még további költségek jönnek. Vásárlás előtt érdemes végiggondolni, mi mindennel jár egy pótkocsi birtoklása: eredetiség vizsga, átírási illeték, kötelező biztosítás, időszakos műszaki ellenőrzésre a pótkocsit is vinni kell, s ennek díja pont ugyanannyi, mint a személyautóké, továbbá adó is fizetendő. Így aztán a legolcsóbb utánfutó üzemeltetése sem kevés, nemigen állja meg az a mondás, hogy ha már megvan, akkor „nem kér enni”! És még valami! Tárolnunk is kell. Egy kertes családi házban ez valószínűleg nem okoz gondot, de városban, az utcán tartani egy villanyoszlophoz láncolva – ez bizony nem tűnik biztonságosnak!

Gondoljuk most végig a kölcsönzéssel járó problémákat és költségeket. Nem mindegy, hol van a lakóhelyünk, van-e a közelben, könnyen elérhető helyen kölcsönzési lehetőség. Az utánfutót nem csak elhozni kell, hanem vissza is kell majd vinni. Egy könnyű utánfutót napi 3-5 ezer forintért lehet bérelni, egy hétvége arányosan kicsit olcsóbb, és a nem frekventált időszakok is lehetnek olcsóbbak ennél. Itt nincs sem illeték, sem adó, sem biztosítás; ezek a költségek nem a bérlőt terhelik. Aki egy évben egyszer-kétszer használ utánfutót, az biztosan jobban jár a bérléssel. Aki viszont rendszeresen fuvarozna, az már a saját tulajdonú utánfutóval jöhet ki gazdaságosabban.


Nézzünk még egy-két fontos dolgot, amit az utánfutó kapcsán tudnunk kell. Meglehetősen összetett és bonyolult szabályok vonatkoznak arra, hogy egy adott gépkocsival milyen – könnyű (750 kg alatti) vagy nehéz (750 kg felett) fékezett vagy fék nélküli stb. – vontatmány vontatható B kategóriás jogosítvánnyal. Ennek részleteibe nem mennénk most bele, de jelezzük, hogy amelyik gépkocsin van vonóhorog, annak a forgalmijában az F1 rovatban feltüntetik, hogy mennyi lehet a gépkocsi és a vontatmány együttes össztömege, az O.1 és O.2 rovatban pedig azt, hogy mennyi lehet a fékezett, illetve a fékezetlen vontatmány tömege.

Főként komolyabb terepjáróknál és a nehéz (tehát 750 kilogrammnál nagyobb össztömegű) pótkocsiknál (legfőképp lakókocsiknál, autószállító trailereknél) kell arra ügyelni, hogy B kategóriás jogosítvánnyal legfeljebb 3,5 tonna megengedett össztömegű járműszerelvény vontatható. Ellenben egy 3,5 tonna megengedett össztömegű vontató és egy legfeljebb 750 kg össztömegű könnyű pótkocsi B-kategóriával is húzható.

Mielőtt egy gépkocsira megvásárolnánk és felszereltetnénk a vonóhorgot, mindenképpen le kell ellenőrizni (ellenőriztetni), hogy az adott gépkocsival egyáltalán lehet-e bármit is vontatni (a legkisebb autókkal általában nem!), illetve az elképzelt pótkocsit vagy utánfutót lehet-e majd vontatni. Ne verjük magunkat felesleges költségekbe, inkább előre tájékozódjunk.


Arról is tudjunk, hogy friss jogosítvánnyal 2 évig semmit nem szabad vontatni! És szintén fontos, hogy minden vontató gépkocsira ugyanazok a sebességkorlátok vonatkoznak; bármekkora is az utánfutó, és az sem számít, hogy Suzukival vontatunk vagy 5-ös BMV-vel. Azaz autópályán legfeljebb 80, lakott területen kívül 70, városon belül (még a magasabb tempót engedélyező táblánál is) 50 km/órás tempóval haladhatunk csak. Ezek a magyarországi sebességkorlátok, a külföldiek eltérnek ezektől!


Indulás előtt mindenképpen ellenőrizzük, hogy az utánfutó (vagy lakókocsi) megfelelően van-e rögzítve a vonóhorogra, és a biztonsági lánc is rögzítve van-e, világítóberendezései működnek-e. Ne terheljük túl az utánfutót, mert egy beszitáló, felboruló vontatmány életveszélyes. Tanuljunk meg vontatmánnyal tolatni. Nem könnyű, de begyakorolható. Ráfutófékes utánfutóval üzemi állapotában tolatni nem lehet, mert a vontatmány befékez. Ilyenkor tehát reteszeljük a féket oldott állapotában.



További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-7534/Utanfuto__vontatmany