Kisgyerekek biztonságáért

2016-10-24 09:18:12 | Módosítva: 2016-10-24 09:19:41

A kisgyerekes szülők érthetően igyekeznek mindent megtenni csemetéik otthoni biztonságáért. Ahogy cseperednek a kicsinyek, igyekeznek felfedezni a környezetüket és a kíváncsiságuk sok veszéllyel jár. Előző számunkban számos ilyen eszközt mutattunk be, amelyeket most néhány újabb bemutatásával szeretnénk kibővíteni.


Biztonság a lakásban és a konyhában

A gyerekszobákban nagyon kedveltek a különféle terepmintás szőnyegek, amelyeken örömmel játszanak még a nagyobb gyerekek is. Ezek hátoldala azonban többnyire jutaszövetes és a játék hevében könnyen elmozdulnak a sima padlókon. Ha a gyerek elbukik rajta, vagy kicsúszik a lába alól, a játékokra esve könnyen sérüléseket szenvedhet. A szőnyeget kétoldalú ragasztószalaggal a padlóra rögzítve, vagy egyéb csúszásgátló alkalmazásával ez könnyen megakadályozható. Takarításkor a ragszalagos rögzítés könnyen feltéphető és újból rögzíthető.






Ahogy nőnek a csöppségek, a bútorok sarka, sőt az élei is egyre nagyobb sérülési veszélyt jelentenek a számukra. Ezeket különféle rugalmas élvédő idomok vagy sarokvédők segítségével célszerű csökkenteni. Az él-, illetve a sarokvédők általában öntapadók, és idővel könnyen eltávolíthatók. Az L-alakú idomok anyaga lágy poliuretán szivacs, és akár a bútorok aljára vagy felső élére is felragaszthatók. A tekercsben kapható változatókkal akár az egész asztal vagy bútordarab élét körbe lehet venni, a felső szárrészükön gérbe vágva pedig a sarokvédelem is megoldható.

A nyitott ablakok is veszélyesek a kicsinyekre, kihajolva könnyen kieshetnek. Ezt pedig az ablakszárny nyitását csak résnyire engedő, külön felszerelhető szerelvényekkel lehet megelőzni. Némelyikük állítható is, sőt akár műanyag ablakokra is felszerelhető.

A tűzhelygombjait is lehet gyerekbiztos zárral biztonságosabbá tenni. E műanyag kupakok megakadályozzák a gombok elfordítását, azaz a készülék üzembe helyezését. A gombokat fedő kupakokat a gombok leemelése után kell felhelyezni, és azokkal együtt lehet a helyükre visszanyomni. A biztonsági tűzhelygombok fedele nyitható, így a kezelőgomb felnőttek által használható csak, a gyerekek nem tudják elfordítani.






További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Ablaktörlő lézerrel

Ablaktörlőlapátok helyett lézersugarak tartanák tisztán a szélvédőt a szennyeződésektől aTesla nemrég szabadalmaztatott eljárásában.


Szélvédők jég- és páramentesítése

A zordabb időjárás gyakran megkeseríti az autósok életét. Különösen a reggel adódnak olyan helyzetek, amelyek hátráltatják a mielőbbi indulást, mivel gyakran jég borítja a szélvédőt, vagy az...