Gyepráccsal megerősített pázsit

2016-12-20 08:38:55 | Módosítva: 2016-12-20 08:47:28

A füves terület a kertben sok gondozást igényel. Ha igazán szép zöld pázsitot szeretnénk, rendszeresen kell nyírni, öntözni, gyomtalanítani, a tápanyagot utánpótolni. Funkciója bővíthető, ha például a járművel ráparkolás, áthajtás nem tesz kárt benne. Teherbíró képességét gyepráccsal növelhetjük.


A füves területnek számos előnye is van, cserébe az intenzív gondozási igényért. A fű borítja kertünkből azt a részt, ahol napozunk, sétálunk, a gyerekek pedig játszanak. Ezeket a funkciókat bővíti ki, ha gyepráccsal van erősítve a füvesítés helye, hiszen akkor masszívabb gyeprács esetén akár autóval is ráparkolhatunk, de öntözés vagy nagyobb esőzés után sem süllyedünk bele a talajba. A gyeprács lehet műanyag, vagy beton. Utóbbi nagyobb teherbírású, de látszik. Előbbi kisebb terhet tud elviselni, de rejthető, azaz alig látszik, ha a fű szépen ápolt felette. A gyeprács tehát megnöveli a füves terület teherbíró képességét. Ez a nyári szárazságban kevésbé lényegi kérdés, de azonnal jelentőséget nyer az őszi esős időben, vagy télen, hóolvadáskor. A felázott gyepen elég egyszer-kétszer végighajtani az autóval, és már láthatjuk is a pázsit teherbíró képességének a határát. A vakondok is elkerülik gyeprácsozott területünket, hiszen kényelmetlen nekik feljönni e tereptárgy miatt. Ha a gyeprács sűrűbb elosztású, akkor ki sem tudnak jönni a földből, ha ritkább, akkor ki tudnak ugyan jönni, csak nem annyira egyszerűen, hiszen járataikat a gyeprács elemeknek megfelelően kellene kialakítsák. Gyeprács beépítésével általában nem fog károsodni a fű, sőt előnye, hogy szilárdabb lesz a talaj, és a gyeprács téglák a terhet is sokkal jobban elosztják. Az előző mondatban az „általában” arra utal, hogy egy eset mégis van, amikor a gyeprács káros lehet a fűre, ezt a betonos típusnál eláruljuk. Ha gyeprács burkolat kialakításán gondolkodunk, akkor azonnal előjön az a kérdés, hogy milyen gyeprács legyen: műanyag vagy inkább beton?

Gyors megoldás a műanyag gyeprács

A műanyag gyeprács nagy előnye a rendkívül gyors és egyszerű lerakása. A talajt sem terheli, mert nagyon könnyű. Ez az előnye az, ami az egyik legnagyobb hátránya is, miszerint már olyan könnyű, hogy önmagában nem áll elég stabilan ezért kell szegélyezni. A jó minőségű műanyag gyeprácsok azonban jól terhelhetők, és stabilan rögzítik az alatta lévő talaj felszínét. A műanyag gyeprácsok legfőbb előnye talán, hogy könnyen és gyorsan lerakhatók, és minimális gondozást igényelnek majd.

Elsőként jelöljük ki a beépítendő terület nagyságát. A kijelölendő területnél a szegélyek méretével és ágyazatához szükséges hellyel is számolnunk kell.

Második lépésben kiemeljük az ágyazat helyéhez szükséges talajt. A mélység a terheléstől és a talaj vízáteresztő képességétől függ. Vízáteresztő talaj esetén személygépjármű terheléssel számolva 20-25 cm, de a vízzáró (pl. agyagos) talajnál 40 cm is lehet a szükséges mélység. Az előbb említett mélységkülönbség logikája onnan ered, hogy a talaj stabilitása szempontjából lényeges, hogy a felesleges víz minél hamarabb eltűnjön a felszínről. Mert a vizes talaj instabil, süllyed, a szárazabb stabilabb, teherbíróbb! Vízáteresztő talajon ez a víz gyorsan leszivárog, ezért elég itt kisebb mélységben kiásnunk az „alapot”. Az agyagos talaj ellenben rossz vízáteresztő. Sokáig pang rajta a víz. Ennél ezért mélyebben ássuk ki az eredeti agyagos talajt, és cseréljük vízáteresztőbbre, így hamarabb a mélyebb rétegekbe szivárog a vízfelesleg.

Ezt követően kirakjuk a szegélyt gyeprácshoz való szegélyelemből, de lehet betonból, betonlapból vagy térkőből is. A szegély lerakásának a gyeprács későbbi elmozdulása, a gyeprács-tábla szélének megóvása szempontjából van jelentősége. Ha nem teszünk szegélyt, akkor a gyeprácsra nehezedő terhelés nem oszlik el egyenletesen, és a gyeprács-elemek szétcsúszhatnak. Fontos, hogy ezt követően tömörítsük a kijelölt területet döngöléssel vagy vibrálással. Ezután felhordjuk a teherhordó réteget (20-55 cm), majd elsimítjuk, és ezt is tömörítjük. Ezt követi a kiegyenlítő réteg (4 cm) felhordása, amit simítóléccel elsimítjuk.

Lefektetjük a rácsokat úgy, hogy a feliratok minden darabon egy irányba álljanak. A rácsokat üresen, humusz nélkül célszerű rakni. Ügyeljünk rá, hogy a fűnek szánt föld ne kerüljön a gyeprács alá, mert annak megsüllyedését okozhatja. A rácsokat enyhén ferdén tartva lehet a kapcsolódó füleket egymásba illeszteni. A gyeprácsot termőfölddel megtöltjük úgy, hogy 0,5-1 cm hely maradjon még a rács felső éléig. Ezután fűmaggal beszórjuk, és öntözzük. A fű kinövéséig a földet nedvesen kell tartani.

A betonból készült gyeprács

A gyeprács kő legfőbb előnye az, hogy a zöldfelület megtartásával biztosít szilárd burkolatot a kertben. A lyukakban továbbra is vígan nőhet a fű, el tud szivárogni az esővíz. A betonrács pedig biztosítja a felület teherbírását. A beton gyeprács előnye, hogy nagy tömege miatt nagy a teherbírása, és szegélyezni sem feltétlenül kell, mint a műanyagot, mert tömegéből adódóan nehezebben csúszik el terhelés hatására. Hátránya, hogy látszik, hiszen itt a fű a beton gyeprács réseiben, csomókban nő majd. Korábban említettük, hogy ez károsíthatja is a füvet. A beton felmelegszik, így a fű könnyebben perzselődik, kiéghet belőle. Ezért jó, ha a beton gyeprácsos területet rendszeresen tudjuk öntözni szárazság idején. A beton gyeprácsban növő fű gyakorlatilag úgy tekinthető mintha a fű különálló kis cserepekben nőne a beton réseiben. Egy-egy ilyen résben lévő talaj csekély mennyiségű, így könnyebben kiszárad.

Sokan házilag is elkészítik betonból a gyeprácsot. Ilyenkor a gyári ár kb. feléből ki is lehet hozni a gyeprács burkolatot kertünkbe. Csak egy megfelelő sablon kell hozzá, és elég sok idő. A sablon lehet alj nélküli, vagy pedig csak egyik oldalán nyitott. A zárt aljzatú sablonnal könnyebb gyeprácsot készíteni, viszont hosszabb ideig tart – lassabban köt benne a beton. Legalább egy napig a sablonban kell tartani a gyeprácsot, amíg megköt annyira, hogy ki lehessen önteni belőle. A nyitott aljú sablonnál ilyen várakozási idő nincs, mert gyorsan halad a gyeprács készítés. Annyi a dolgunk, hogy a sima területre lerakott sablonba bele kell tölteni a betont, tömöríteni kell, majd elsimítani, ezután pedig óvatosan fel kell húzni a sablont. Ezt követően már készíthetjük is a másik gyeprácsot, csak arra figyeljünk, hogy a készeket ne mozdítsuk el addig, amíg megkötnek.

A kész, megszáradt elemeket ezután lerakjuk a kiásott és beszintezett talajtükörbe. Belehelyezésük után megtöltjük földdel a betonelemeket, de nem teljesen, körülbelül fél centiméterrel a perem alattig. Utána jöhet a fűmagok vetése.


Beton gyeprács: gyér benne a fű a gyakori felforrósodás, és az öntözés hiánya miatt


Darált gumis gyeprács elemek összekapcsolása


Műanyag gyeprács, az alul látható leszúrók is az elmozdulást akadályozzák


Készül a füvesíthető kocsi beálló

 
Járdaelemek is kiönthetők betonsablonba


Gyeprács készülhet nem csak rácsformában, itt szegélyelemek rendhagyó hasznosításban


A gyeprácsot jó minőségű, humuszos, laza földdel töltsük föl


Beton járólapok lesüllyesztése: szép, egyedi és teherbíró

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Bambusz, mint zöldség

A néhány centiméteres „bambuszgyeptől” a több mint 10 méter magas példányokig jól megférnek egymás mellett, azeredeti hazájuktól messzire került gyulai bambuszkert lakói. Nagy László 30 éve tart...


A kertek berendezésének menete

Kertépítési munkánk gyakorlati végrehajtásának első részleteként azoknak a tervrajzunkon jelzett pontoknak a természetben való kijelölését végezzük el, amelyek meghatározzák a kialakítandó új...