A megújuló
Közlekedési Múzeum fontos feladatának érzi, hogy a múlt-jelen-jövő
kontextusában mutassa be a magyar közlekedés teljesítményeit és kihívásait.
Az áprilisban hazahozott egyik utolsó magyar Ikarus buszt most először
mutatták be a nagy nyilvánosság előtt. A magyar járműipar egyik mérföldkövének
számító, a maga korában rendkívül modern Ikarust éppen az Andrássy úton
mutathatták be, ott, ahol több mint száz éve ugyancsak jobbkormányos buszokkal
indult el a fővárosi buszközlekedés – mondta el Vitézy Dávid, a múzeum
főigazgatója.
Hirdetés
Közlekedési
Múzeum
A múzeum sátránál
lehetett megtekinteni az a 2001-ben épült Ikarus 489 Polaris típusú autóbusz,
mely idén tavasszal tért haza Magyarországra az angliai Cleckheaton-ből. Az
egykori mátyásföldi Ikarus gyárban tervezett és gyártott típust, korának egyik
leginnovatívabb városi autóbuszát, 15 év szolgálat után vonták ki a
forgalomból. A típusból – finanszírozási nehézségek miatt – mindössze tizenegy
darabot gyártottak, ám a magyar gyár tervezői és mérnökei így is bizonyították,
képesek a nyugat-európai piacok megrendelésére korszerű autóbuszokat tervezni,
még a 2000-es évek legelején is.
A világ teljes
energiafogyasztásának egyharmadát Kína és az Amerikai Egyesült Államok adja, ha
a lakossági és ipari felhasználást egyaránt figyelembe vesszük. Magyarországon
viszont mindkét...
Kecskemét a helyi közösségi közlekedés fejlesztésének a keretében hibridhajtású buszok beszerzését tervezi közbeszerzési eljárással - mondta Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere pénteken, a...