Integrált íróasztal-tároló

Olcsó anyagokból is lehet érdekes és szokatlan, kettős célú bútor-együttest készíteni, bár ez némileg több munkával jár. Mivel manapság egyre többen otthon, íróasztal mellett dolgoznak, az e célra alkalmas helyet csak jelképesen érdemes elválasztani a lakótérben. Ezt sem nehéz megteremteni, ha az asztalt – oldala mellett – különféle tárolási célra is alkalmas bútordarabokkal egészítjük ki.

A bútorhoz ebben az esetben 16-19 mm vastag MDF lapot válasszunk, amit majd utólag fogunk a kívánt egészen világos színűre festeni. Összeállításunk ugyanis a szokásosnál vaskosabb kávaszerkezetet igényel, amelynek látszólagos tömörségét kettősfalu szerkezeti egységekkel adhatjuk meg. Előbb ezeket készítsük el, mégpedig csapozott és ragasztott kötéseket alkalmazva. Négy, kb.100 mm vastagságú, és azonos magasságú, ám eltérő szélességű oldaltestet alakítsunk ki. A két teljesen azonos oldallap közé erősítsük be a polcos darab hátlapjául szolgáló harmadikat, majd a darabok szem előtt levő határoló lapjainak illesztéseit tapaszoljuk simára, és szalagcsiszolóval munkáljuk egy szintbe.
A fenéklapok padlóra kerülő élét felvasalható fóliával lefedve védjük a kitöredezéstől. A hátfalat alkotó elemet betétlécek segítségével, ragasztva és kívülről behajtott facsavarokkal rögzítsük, majd a csavarfejeket tapaszolva tüntessük el. A polclapokat akár fehér színű bútorlapokból is leszabathatjuk, s oldható csapokkal fogassuk a káva belső oldalai közé. A külső polcokat hasonló módon rögzítsük, ám ezek másik, esetleg ferde síkban illeszkedő oldallapját bútorösszehúzó csavarokkal fogassuk e polclapok ferde szögűre levágott éleire.
A munkaasztal lapja ugyancsak testes lábra csatlakozik az egyik oldalon, míg a másik a már kialakított tárolórész tetejére támaszkodik. Behajlását az elöl levő élére ragasztott és csavarozott 100 mm széles vastagító lap gátolja meg, míg hátulról az éléhez csavarozott hátlap merevíti ki. Az asztallapot célszerű facsapokra ütve biztosítani elmozdulás ellen, így szétszerelhető, és szükség esetén könnyen mozgatható az egész együttes. A felületkikészítéshez színes, kétkomponensű, kopásálló poliuretán festéket használjunk, amelyet lakkozó hengerrel több rétegben, közbenső csiszolásokkal hordjunk fel a darabok felületére.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: íróasztal

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-822/Integralt_iroasztal_tarolo