Törpefák, balkon gyümölcsök

2018-01-21 09:53:29 | Módosítva: 2018-01-21 09:56:24

Egyre többször találkozunk kis termetű, vagy sokszor balkon gyümölcsfának is nevezett növényekkel, melyek egy nagyobb dézsában is jól érzik magukat. Apró termetűek, ám gyümölcsük mérete alig marad el a nagy termetű fajtársaik gyümölcsméretétől. Az első ilyen fajtát 1953-ban nemesítették, ez volt a „Bisbee Delicious” alma.


Rövid ízközű spurok

Nem új keletű dolog a törpefák nemesítése, de ne gondoljuk, hogy itt a cél elsősorban a cuki teraszgyümölcsös kialakítása volt. Rengeteg ültetvény van már törpe növésű gyümölcsfákkal kialakítva, hiszen sok előnye van ezeknek a szaknyelven spur-nak hívott fajtaváltozatoknak. A spurok fő ismérve, hogy rövidek az ízközeik, azaz ha megnézünk egy hagyományos növekedésű fajtát, annak távolabb vannak a rügyei egymástól, a spuroknak közel. Az ízköz a két rügy közötti távolságot jelöli. A spur fajták azzal, hogy rövid ízközűek, alacsonyabbra nőnek, kisebb termetűek, így egyszerűbb a metszés, a növényvédelem és a betakarítás is, hiszen nem kell létrázni, minden művelet elvégezhető a talajon állva, kisebb nyújtózkodással.


Mivel kis termetűek, akár 1 méterenként is ültethetők. A törpeségüket többségük a speciális törpésítő hatással is bíró alanynak is köszönheti. Ültetésükkor több dologra kell odafigyelni. Míg a hagyományos gyümölcsfákat úgy ültetjük, hogy az oltás helye a talajszintre kerüljön, a spurokat magasabbra kell ültetni: az oltás 5-8 centiméterrel a föld felszíne felett legyen. Ha ezt nem tartjuk be, akkor kevésbé fog érvényesülni az alany törpésítő hatása. Mivel az alany gyakran nem túl stabil gyökerű, így mindenképp karózzuk, vagy támrendszer mellé ültessük e fajtákat, mert egy komolyabb szél kidöntheti őket.


Amit még tudni kell, hogy rövidebb életűek, mint a hagyományos fajták, ám ez idő alatt bőven teremnek, ezért is éri meg nem csak kettős hasznosítású dísz-gyümölcsként tartani, balkonfaként nevelni őket, hanem gazdaságokban, gyümölcsösökben is telepítenek ilyen típusokat. A rövidebb élettartam itt nem okoz gondot, hiszen az új fajták elterjedése miatt elég gyakran változik a vásárlói igény, így mire gazdaságos termőképessége végéhez közeledik a fa, addigra már amúgy is kimegy az adott fajta a divatból, és jön másik.



Mindebből látszik, hogy a spur fajták a gazdasági ültetvényeken, de a teraszokon is megállják a helyüket, és szerencsére már sok gyümölcsfajból választhatunk irányított növekedésű formákat.

Tényleg kettős hasznosítású

A törpe gyümölcsfák tehát kisebb méretű fák, amelyek mégis normálméretű gyümölcsöket teremnek. Az 1–1,2 méter magas almafa akár 40 almát is teremhet, vagy egy cserépbe ültetett félméteres barackfának 20-25 termése van. Egy teraszon, cserépben tartott ilyen fa amellett, hogy díszít, mókás látványú, értékelhető mennyiségű gyümölcsöt is terem, főleg ha a termetéhez viszonyítjuk. Kisebb kertekbe is ideálisak, hiszen kis helyen is nagy gyümölcsválaszték érhető el telepítésükkel. Almából a Ballerina változatok a legkedveltebb törpék. Ez egy oszlopos típus, szélességük mindössze 50 centiméter körüli, de ha felengedjük, valamint megfelelően támasztjuk, akár 3 méter magasra is megnőhetnek. A Ballerina változatok több betegséggel szemben is ellenállók, így biotermesztésre is alkalmasak, emellett jól tűrik a szárazságot, és jellemzően nem fagyérzékenyek. Bár törpében balkonon az almák a legkedveltebbek, meggy, cseresznye, körte, kajszi, őszibarack és szilva fajtákat is vásárolhatunk determinált növekedésű fajtaváltozatban.



Törpésítés többféle módszerrel

Négy féle módszer van, amivel törpe fa alakulhat ki, jó tudni, hogy amit megvásárolunk, melyikhez tartozik. Ha például metszéssel törpésítették, és mi nem metsszük tovább ugyanazzal a módszerrel, akkor nem marad törpe...

Léteznek bizonyos fafajták, melyek genetikailag kisméretűek, és súlyos ágakkal rendelkeznek. Mivel ezek nem házilag „kicsinyített” fák, ezért nem biztos, hogy kedvenc gyümölcsfajtánkat is megtaláljuk genetikailag törpe formában. Ezek sokszor téli fagyvédelemre szorulnak.

Gyakori, hogy a fajták törpésítése érdekében a gyümölcsfa nemes részt törpe gyökéralanyra oltják. Számos törpésítő hatású alany létezik, mely képes korlátozni a fa növekedését. Ha kicsi a hátsó udvar, de mégis gyümölcsös kertet szeretnénk kialakítani, a legpraktikusabb, ha egy rendes, nagyméretű fa helyett számos kis növésű gyümölcsfát termesztünk, törpésítő alanyra kisebbítve az ismert fajtákat. Ezeket ne ültessük mélyre, az oltás helye maradjon talajszint felett!


Harmadik módszer, hogy speciális metszésekkel tartjuk kis méretben az egyébként normál növésű fát. Itt elég intenzív metszésre kell gondolni, aminek oka, hogy ha metszünk egy vesszőt, akkor a metszés alatt megmaradt felső rügyek valamelyikéből hajt majd ki. A kihajtáshoz közel sűrűbben vannak a rügyek, azaz ha újra belemetszünk, újra elágazást indukálunk, és a sok metszéssel egy kicsi, kompakt, sűrűn elágazó, metszéssel törpésített fánk lesz.


Negyedik módszer a cserepes tartás. Azzal hogy a fa gyökerét egy cserépbe korlátozzuk, meghatározzuk a gyökér maximális méretét. Ha kisebb a gyökér, az kisebb koronát képes eltartani, tehát már ezzel is visszafoghatjuk a fa növekedési erélyét.

Aki szeretne dísznek is jó gyümölcsfát, vagy olyan almát, amit úgy lehet szüretelni, hogy nem kell nyújtózkodni, épp ellenkezőleg: lehajolva szedhetjük, vagy csak kisebb a kertje, de sokféle gyümölcsöt szeretne ennek ellenére termeszteni, annak találták ki a törpefákat. Tavaszig van idő kiválasztani a legmegfelelőbb fajtákat.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Haszonnövények társbérletben

A kiskertek többnyire szűkös területe miatt egy-egy gyümölcsfa, esetleg szőlőtőke vagy éppen rózsatő –legyen az bármennyire is értékes – már helypazarlónak bizonyulhat, vagy el sem fér. Ezen...


Művészi fa-alakítás

Egy közismert kerti művelet, afás-szárúak koronakialakítása apropóján gyűjtöttünk össze néhány extrém példát, bemutatva, hogy ezt a tevékenységet művészi módon is lehet művelni.