Agyagból álmodott világ

B. Szabó Erzsébet pécsi keramikusművész zsűrizett munkáival folyamatosan jelen van hazánk galériáiban, önálló és csoportos kiállításokon egyaránt találkozhatunk műveivel. Pécs történelmi belvárosának egyes részletei a művésznő keze nyomát őrzik, az országban, de határainkon túl is sok helyen megtalálható dísztárgyai. Most lapunk olvasóinak nyújt betekintést a keramikus szakma alapjaiba.

Céltudatos pályakép

„Elmondásokból tudom, hogy már apró koromban szívesen töltöttem az időt szobrocskák készítésével. Az általános iskolában jó rajzkészségem eredményeként több nemzetközi rajzpályázaton díjazták alkotásaimat” – utalt a kezdetekre a művésznő.
„Családom adottságai nehezen tették volna lehetővé, hogy a fővárosban tanuljak, így a közeli Kalocsán egy fazekasnál kezdtem az agyaggal ismerkedni. A szakma megszerzése után szükségét éreztem a továbblépésnek, így Pécsre, a Zsolnai gyárba szegődtem, ahol több gyártási területet volt alkalmam közelebbről megtapasztalni. A gyári körülmények azonban nem adtak lehetőséget az önálló tevékenységre, ezért miután felerősödött bennem az alkotás utáni vágy, elindítottam saját pályámat” – mesélte a keramikus.
B. Szabó Erzsébet első műhelyét az idősebbik fia születésével közel egy időben rendezte be. Eszközei többnyire házilag készültek: lábbal hajtható korong, saját építésű kemence, stb.
„Stílusomat gyermekeim nevelésével párhuzamosan alakítottam. Ez az időszak rengeteg, gyönyörű eseménnyel volt teli. A nálunk megforduló gyerekeknek élményt jelentett a műhelyemben való alkotás, amiből következett, hogy helyt adtam rendszeres foglalkozásoknak. Az első ilyen alkalommal az akkor 11 éves kisebbik fiam beült a résztvevők közé, és megalkotta a Don Quijote szobrot, ami egy remekmű, és mellesleg fémjelzi egy utána még évekig tartó örömteli folyamat nyitányát” – emelte ki a pécsi alkotó, akinek a foglalkozásain résztvevő gyerekek közül többen is művészeti pályára léptek.
„Az utóbbi időben nem egy felnőtt korú érdeklődővel találtam magam szemben, ami igazán meglepett, ugyanakkor örömmel töltött el. Ez is mutatja, hogy sosem késő akár pályát módosítani sem. Mint minden más művészeti ágat manapság, ezt is nagy bizonytalanság övezi. Bár a szép dolgokat sokan értékelik, de egyre kevesebben tudnak, akarnak kiadni rá pénzt. Manapság egy képzőművésznek, aki nem tartozik szorosan az úgynevezett „krém”-hez, folyamatosan foglalkoznia kell azzal, hogy a saját menedzsere legyen. A problémához hozzájárul még a sorozatgyártott, nem mindig esztétikus kerámiák által „felhígított” piac.
A magyar keramikusok világszerte híresek, elég csak elismert gyárainkat és az itt dolgozó nagy neveket említeni: Zsolnai, Herendi, Hollóházi. A keramikus szerint az élet egyéb területein tapasztalható bizonytalansági tényező a művészeti ágakban is megtalálható. Ebben a gyors átrendeződésben nem könnyű eligazodni, a művész számára megnyugtató kiegyensúlyozottságot nehéz megtalálni” – mondja B. Szabó Erzsébet.

Az alapok elsajátítása kevés eszközt igényel

Ha valaki hobbiszinten szeretné elkezdeni a kerámiázást, annak a szándékon túl szüksége van agyagra, amit már kis mennyiségben is lehet kapni a szakboltokban. Érdemes kitapasztalni az agyag természetét: a zsugorodás, a rugalmasság, a szárítás körülményei minden agyagnál különböznek valamelyest. Az árak minőségfüggők, kilónként 30-tól 110 forintig terjednek. Itt körültekintően kell választani a szerint, hogy mit szeretnénk készíteni. A szakboltokban ehhez szívesen adnak tanácsot.
Sok kerámiakészítéshez szükséges eszköz házilag is elkészíthető: „Mintázófákat például magának is kifaraghat az ember, hogy igazán kézre álljon. Ezek a kerámiaellátókban ezer forint körüli áron szerezhetők be. Elengedhetetlen az agyag feldarabolásához a két végére valamilyen jól megfogható dologra rögzített citerahúr, vagy vékonyabb rozsdamentes drót. Amennyiben komolyabban kíván valaki elmélyülni a szakmában, feltétlenül csináltasson, vagy vásároljon egy korongot” – sorolta a kellékeket B. Szabó Erzsébet, aki utóbbiból az elektromos változatot ajánlja, mert kis helyen is elfér, és kényelmesebb vele a munka.
Korongozáshoz speciális fa-, vagy fém kések különböző változatait is használják a keramikusok annak függvényében, hogy milyen formát hoznak létre. Ezek akár telefonkártyákból is készíthetők.
Kerámiakészítés nem képzelhető el égetőkemence nélkül. A hagyományos fatüzelésessel nem lehet olyan eredményeket elérni, mint a profi, akár computer-vezérlésű kemencével, de egy kis tapasztalatszerzést követően az előbbivel is megoldhatunk egyszerűbb feladatokat. Az elektromos kemencéknél a méret és a műszerezettség határozza meg az árat. Ez kétszázezertől a milliós nagyságrendig terjedő összeg lehet, bár használtan lehet olcsóbb is.
Az égetés időtartama szintén sok tényezőtől függ: a kemence nagysága, mekkora tömegű termék van benne, és hány fokon égetjük. Az általánosan használt hőmérséklet 960 °C, de a kültéri kerámiát – a fagyállósága érdekében – először 1200 °C-on kell égetni. A mázas égetés hőfokát a máz olvadási pontjához kell igazítani. A művésznő szerint a kerámiakészítés több ága közül azzal érdemes először megismerkedni, amihez a leginkább vonzódik a lelkes amatőr.
„Amit nagy érdeklődéssel csinál az ember, abban hamarabb kiismeri magát. A korongozás a legizgalmasabb terület, ezt majdnem mindenki, már az elején megízleli” – említette példaként a művésznő.
„Az agyaglapból, vagy agyaghurkából készített tárgy más megközelítése a technikának. Az első próbálkozások esetleges kudarca ne tántorítson el senkit, a saját tapasztalat okozza a legnagyobb sikerélményt. A mesterségbeli fogásokat kitartó munkával lehet elsajátítani. Fontos odafigyelni az agyag természetére. Ha nem tiszteljük azzal, hogy jól átgyúrjuk, a megformált tárgyat megfelelő körülmények között alaposan szárítjuk, annak egy megrepedt, eldeformálódott, vagy kemencében felrobbant selejt lehet a vége.
Tehát lég-, és csomómentesre gyúrjuk meg a masszát, és egyenletes szobahőmérsékleten szárítsuk. Ajánlom a nagyobb tárgyak széleit, kiálló részeit takarjuk le lazán fóliával, ezzel késleltetve azok gyors száradását, csökkentve a belső feszültséget. Így megelőzhető a repedés” – sorolta az apró, de annál fontosabb mesterfogásokat B. Szabó Erzsébet.
„A terrakottára égetett tárgynak olykor valamilyen színt is szeretnénk adni. Ez a kerámiakészítés legizgalmasabb területe, mivel a máz által nyeri el végső megjelenését a tárgy. A mázaknak sok változata beszerezhető, amelyek a felületre mártással, porlasztással vagy ecsettel vihetők fel, de az érdekesebb hatás elérése érdekében használhatunk pl. szivacsot is. A mázakat kombinálhatjuk, keverhetjük, kedvünkre kísérletezhetünk velük.
Ezek vízben oldható anyagok, figyelni kell, hogy az oldat megfelelő sűrűségű legyen. Ha vastagon tapad meg a felületen, az a máz megfolyását, esetleg hólyagosodását eredményezheti. Ha pedig híg marad, akkor nem érjük el a kívánt színt.
A mázak használatával kapcsolatban egyébként nehéz tanácsot adni, mert ez hosszan tartó próbálkozást kíván, amit mindenki egyéni elképzelése szerint végez. Amúgy nagyon sokféle mázat készen lehet kapni a szakboltokban, ahol mintát is tudnak mutatni, válogathatunk kedvünkre” – avatott be végül a színezés rejtelmeibe a művésznő, aki sikert kíván azoknak, akik belekóstolnak ebbe a szép, kihívásokkal teli szakmába.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Nzr

Címkék: agyag

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-824/Agyagbol_almodott_vilag