Alkotmányellenes
a vízgazdálkodási törvény júliusban megszavazott módosítása – mondta ki Áder
János köztársasági elnök indítványa nyomán az Alkotmánybíróság a friss
határozatában, ami miatt a törvénymódosítás nem is lép életbe.
Az államfő
előzetes normakontrollra vonatkozó indítványa szerint alaptörvény-ellenes a
megszavazott, de még ki nem hirdetett törvénymódosítás azon rendelkezése, ami
szerint 80 méteres mélységig bejelentés és engedély nélkül is létrehozható vízi
létesítmény (például kút).
A köztársasági
elnök indítványában emlékeztet arra, hogy az alaptörvény a környezet megóvását
célzó állami kötelezettségként rögzíti a már elért védettségi szintről való
visszalépés tilalmát.
Az Ab alkotmányellenességet
megállapító határozatának indoklásában rámutatott, hogy az állam alaptörvényből
fakadó kötelezettsége a felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi védelme,
illetve a vízhasználat jövő generációk érdekeit is figyelembe vevő
szabályozása. A törvénymódosítás célja az állampolgárokat sújtó felesleges
adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrzés hatékonyságának növelése, de
ez más módon is elérhető.
A közüzemi vízellátás kiépítése elérte a gazdaságossági határszintet hazánkban, vagyis a lakott területek közüzemi vízellátása lényegében kiépült. A vízellátás alatt nemcsak az ivóvíz minőségű...
A régi kertekben
még gyakorta megtalálható a régi kerekes kút, gyűrűskút. Ha víz is van benne,
akkor hasznos lehet, mert elég egy búvárszivattyút leengedni bele, és máris
öntözhetünk a nagy...