Új MultiVolt akkumulátoros SDS-Max fúró-vésőkalapács

2018-11-12 12:02:03 | Módosítva: 2018-11-12 13:02:54

A júniusi számban mutattuk be a Hitachi (októbertől már HiKOKI) MultiVolt akkumulátor technológiáját és az új akkumulátorokkal megjelent gépeket. Most örömmel jelentjük be az új 36 volt feszültségen üzemelő, de MultiVolt akkumulátorokkal ellátott SDS-Max befogású fúrókalapács érkezését.


Akkumulátoros gépek

Sokáig mellőzve voltak azok a szakemberek, akiknek a munkavégzéshez nagyobb, erősebb gépekre van szükségük, így ők a mai napig a hálózati feszültség meglétére, vagy nehéz és hangos generátorok használatára voltak kényszerülve. Pedig az épületgépészek, víz-és gázszerelők, vagy a külső helyszíneken dolgozó szakembereknek nagyon hiányoznak a hordozható szerszámgépek, mint például a talán legfontosabb, az SDS-Max befogású fúrókalapácsok. Ennek fő oka az akkumulátorok leadott teljesítményének nem megfelelő mértéke, valamint azok túl nagy mérete és tömege volt. Hála a HiKOKI MultiVolt akkumulátorának ez az igény mostanra megoldásra lelt, hiszen egy olyan gép került a piacra, ami minden tekintetben megfelel az elvárásoknak.

A DH36DMA típusjelű modell 8 kg alatti tömege kellő komfortot ad a felhasználónak, ugyanakkor a magas ütőenergiának köszönhetően fúrás és bontás teljesítménye a felső kategóriás hálózati fúró- vésőkalapácsok szintjére emeli. A többcélú felhasználhatóság érdekében természetesen ez az ütőenergia négy fokozatban digitálisan állítható, így a nagy figyelmet igénylő, vagy a lehető legkisebb áttörési törmelékkel járó furatkészítéshez ajánlott 1420/min fordulatszámtól és 260/min ütésszámtól a gyors és nagy bontóerejű 2860/min fordulatszám és 590/min ütésszámig egy gombnyomással beállítható a kívánt erő anélkül, hogy a gép használója bármelyik markolatot is elengedné. A beállított érték folytonosságáról a konstans sebességellenőrző-rendszer gondoskodik.

Az építési munkákban a legkeményebb anyagba, a betonba hagyományos fúrószárral 40 mm átmérőig, míg koronafúróval 105 mm átmérőig terhelhető gép szinte minden szakember számára nélkülözhetetlen eszköz. Természetesen kombikalapács, így a vésőfunkció is beállítható a gép tetején jól láthatóan elhelyezett kapcsolóval. Ez az első forgalomba hozott Hitachi szerszámgép, ami még nagyobb MultiVolt akkumulátort kapott. 36 volt feszültségleadásnál a kapacitása 4 Ah, míg ha 18 voltos gépekhez használjuk, akkor 8 Ah, így a két akkumulátor a legnagyobb igénybevétel esetén is biztosítja a folyamatos működtetést.



A HiKOKI fúró- és bontókalapácsok minőségét, strapabíróságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a sokrétű és a legnagyobb igénybevételű felhasználásokra szakosodott gépkölcsönzők szinte mind ezt a márkát tartják az üzleteikben, és adják bérbe a szakembereknek. Ám a megszokottakon túl az új MultiVolt akkumulátoros fúrókalapács még inkább felhasználóbarát a szolgáltatásait tekintve. A felhasználó védelme mindig is a cég az egyik legfontosabb elve volt, így a DH36DMA gép is RFC technikával van ellátva, ami azt jelenti, hogy hirtelen nyomatékváltozásnál a gép elektronikája azonnal letiltja a motor forgását, és csak az akadály megszűntetése után engedi azt tovább. Hány szakember sérült meg amiatt, hogy a fúrószár például egy nem látható vasat kapott el a betonba, és rántotta ki a gépet a kezéből? Az ilyen és ehhez hasonló balesetek elkerülése érdekében alkotta meg a HiKOKI az RFC technikáját.


A gépen és az akkumulátoron elhelyezett kijelző pontos visszajelzést ad a szerszám állapotáról és működéséről. Az akkumulátoron nem csupán a töltöttségi szint olvasható le a folyamatosan világító jelzőfények alapján, hanem azok esetleges villogása fontos információkat ad meg a kezelő részére. A gép használati útmutatója ábrákkal is illusztrálva ismerteti a felhasználószintű kódokat. Szintén a kezelési leírásában találhatóak a gépen lévő funkció LED-ek világításának és villogásának a kódjai. Ebből már könnyen kitalálja a tisztelt olvasó is, hogy ezek a fénycsíkok nem csak az ütés és fordulatszám beállítását mutatják, hanem az esetleges túlmelegedésről, vagy épp a túlterhelésről tájékoztatnak. Ezzel olyan információkhoz juthat a felhasználó, amiket betartva megóvhatja a gépet a károsodástól, vagy olyan hibára hívja fel a figyelmet, ami miatt nem kell szervizbe rohannia, mert ő is elháríthatja a leállás okát, és ezzel értékes időt nyerhet egy határidős munka elvégzésénél. Az erre alkalmas HiKOKI szakszervizekben egyébként az ilyen szénkefementes gépekből már a mai technológia szintjének megfelelően rengeteg információ kiolvasható egy speciális diagnosztikai software segítségével éppúgy, mint ahogy egy modern gépkocsi memóriájából ki tudják nyerni a hibalehetőségeket a márkaszervizek.


A Hitachi októbertől HiKOKI. Csak a név változott, minden más maradt, így a folyamatos fejlesztés, a végfelhasználók igényeinek figyelembevétele és a nívós, kemény munka.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-8475/Uj_MultiVolt_akkumulatoros_SDS_Max_fUro_vesokalapacs