Jól látszik, hogy ezekben az építészeti megoldásokban nem az egyszerűségre való törekvés volt a lényeg, hiszen akkor az útban lévő fákat egyszerűen kivágták volna. Ehelyett a fák is megmaradtak, az épület is megépült, kicsit bonyolultabb építészeti megoldásokat kellett alkalmazni annak érdekében, hogy a fákat az épület körbefogja, ám cserébe egy igen látványos végeredmény jött létre.
Azt érdemes kiemelni, hogy csak a hosszabb életű fákkal lehet tervezni egy ilyen épület kivitelezésekor. A fűz és nyárfélék például gyors növésűek, ezért elég nehéz tervezni velük, hogy mekkora helyet kell hagyni az épület elemeiben a vastagodásuk miatt. Másik felmerülő probléma, hogy 15-20 év alatt ezek vágásérettek lesznek, azaz erre a korukra már veszélyessé is válhatnak: például viharok idején ágak szakadhatnak le róluk, tehát ilyen fajokat nem célszerű bevonni a beépítésbe, mert miután kikerülnek az épületből, a miattuk meghagyott rések funkciójukat veszítik, vagy nehezen tölthetők fel új tartalommal. A tölgyek ezzel szemben több száz éves korukig élnek, lassan nőnek, tehát jól lehet tervezni velük a beépítésükkor. Fontos szempont, hogy a beépítés ellenére a fa vízellátása megoldott legyen, és életfeltételei se romoljanak, különben felesleges volt a megmentésükre áldozott munka, kreativitás és pénz. Sok helyen a fát pusztulása után nem szedik ki az épületből, hanem megpróbálják konzerválni, hogy minél tovább díszítsen – legalább a törzse. Arra is van példa, hogy a fa kiszáradását követően szobrot faragnak belőle az eredeti helyén, így már nem egy élőlény díszíti a házat, hanem egy abból létrejött alkotás.