Vakolás saját kezűleg

A vakolási munka

A vakolási munka nemcsak abból áll, hogy a bekevert anyagot a falra terítik. Előtte a fal típusát – égetett agyag tégla vagy vályogtégla – kell meghatározni, és ennek tudatában már kiválasztható az ehhez szükséges zsákos és készen kapható vakoló anyagok valamelyike. Ezt követően a málló régi vakolatot le kell verni, a felületét portalanítani kell, és az esetleges a repedési hibákat ki kell javítani. A fal soha ne legyen nedves és a teherbírása is megfelelő legyen.

Vályogtégla fal esetén - bár ez városi környezetben már ritka, vidéken viszont még elég gyakori -, nagy az esélye annak, hogy e fal felülete nem megfelelő az új vakolat megtapadására. Ezt ún. vakolaterősítő háló felerősítésével lehet megoldani. A másik régen bevált megoldás, hogy a falba 200-as szegek beverésével, és ezek vékony huzalokkal történő hálós összekötésével tették a falat „fogadóképessé” az új vakolat számára. A korszerű hálós erősítők használata azonban előnyösebb. Téglafalak esetében erre csak ritkán van szükség pl. több hosszabb repedés esetén érdemes alkalmazni. A munkaterület környékét és a padlót még a munka megkezdése előtt ajánlatos fóliákkal és krepp szalaggal védeni a szétfröccsenő vakolóanyagok okozta szennyeződésektől. Ugyanis ez az elkövetkező munkafázisok elkerülhetetlen velejárója.

A következő munkafázis a felület előkészítése. Ez a felület előfröcskölését, gúzolását jelenti, amelyhez zsákos előfröcskölőket célszerű használni. E célra azonban a kézzel kevert híg cement és homok 1:3 arányú keveréke is megfelel, amelyhez adott esetben plasztifikáló, tapadást javító anyagokat lehet keverni. Ez vegyes falazatoknál, különböző nedvszívó falazóblokkos és minden olyan falazatnál szükséges, melyet védeni kell a vízfelvételtől. Előnye, hogy e vékony réteg növeli a vakolat megtapadását. Régebben vakolatfröcskölővel vitték fel a falra, ám kőműves serpenyőből, laza csuklómozdulattal felcsapva is felteríthető. A híg anyagnak köszönhetően a még poros felület nedvszívása egyenletessé válik, nő a stabilitása és megfelelő tapadást biztosít a vakoló rétegnek. Teljes felületű gúzolásnál felületi érdesítésként - rövid száradás után - a réteget egy simítófával kell elsimítani, hogy a falfelület egyenletes legyen, majd vakolatfésűvel célszerű a felszínt érdesíteni. A falra fröccsentet gúzoló réteg száradási ideje optimális esetben is 24 óra, ám ez több is lehet. A lényeg, hogy csak a vékony fröccsentett réteg teljes száradása után lehet a vakolatot adó réteget felhordani.

A következő lépésben a vezetősávok kialakítása a feladat. Ha a javítandó felület nem túl széles, akkor e célra használhatók a meglevő vakolat szélső felületei is, ám ha ez a távolság 2 m-nél szélesebb, akkor legalább középen egy tenyérnyi sávban felhordott vakolóanyagból vezetősávot kell készíteni. Ennek a szintjét folyamatosan a még ép vakolat felszínéhez igazodva érdemes a falra simítani. A vastagsága legfeljebb 1-2 cm, szélessége 15-20 cm legyen. A sáv szintje lehúzó léccel ellenőrizendő! A vezetősávok habarcsba ágyazott vakolóprofillal helyettesíthetők, és csak 1-2 órás kötési idő elteltével lehet a közöket vakoló habarccsal feltölteni. E műveletnél is a serpenyős csapási technikával lehet a bekevert vakoló habarcsot a falra teríteni.

Az egyenletes anyagminőség érdekében előnyös a gyárilag kevert és zsákos vakolóanyagokat használni, természetesen a gyári előírások betartása mellett. A lényeg, hogy a vakolóanyag falra csapásakor mindenhol közel egyenletes legyen a felhordott anyag rétege. A vakolatanyag felcsapásakor inkább több, mint kevesebb anyag az ideálisabb, mert a felület lehúzása után így kevesebb helyen kell a mélyedéseket vakolóanyaggal feltölteni. A felület lehúzását alulról felfelé kell végezni a 2 m hosszú alumínium- vagy fa léccel, ami megkönnyíti az egyenletes rétegvastagság kialakítását. A lehulló anyagot kőműves kanállal a mélyedések feltöltéséhez lehet felhasználni, A műveletet addig kell ismételni, amíg a két falfelület, vagy a vezetősávok közötti felületek egyenletesek nem lesznek. A több rétegben felhordott vakolatnál az egyes rétegek között annyi időt kell várni, amíg az első már kellően megszilárdult, ám még annyira friss maradt, hogy a következő ráhordott réteggel összeépüljön. Ezzel biztosítható, hogy a végleges kötés után ezek a rétegek együtt fognak dolgozni.

A vakolás azonban ezzel még nem tekinthető befejezettnek, mert még a száradás után szükség lehet egy simító vakolatréteg felhordására is. E célra ugyancsak a gyárilag bekevert zsákos anyag használata javasolható, ez biztosít ideális felületi szilárdságot. Az anyag hígabb legyen, mint az alapréteghez használt habarcsé, mivel vékonyan kell tömöríteni az alapfelület egyenetlenségeit. Speciális polisztirol simító használata megkönnyíti a sima felület kialakítását. A simítóvakolatot lazán a felületre nyomva, körkörös mozdulatokkal lehet eldolgozni. A réteg vastagsága, legfeljebb 3 mm legyen. Felhordása közben nagyon kell ügyelni arra, hogy a simító mozgatásával ne „gödrözzük” ki a felületet. Ezt a simító szerszám csekély nyomásával lehet megelőzni. A simítóréteg megszáradása, kötése után már el lehet dönteni, hogy szükséges-e a friss vakolat gletteléssel történő további finomítása, vagy elég sima a felület a festéshez, tapétázáshoz.