A világ leggyorsabb vonata

2019-08-16 14:54:16 | Módosítva: 2019-10-10 11:01:46

Elkészült a kínaiak új, maglev-technológiával közlekedő vonatának prototípusa, amit a tervek szerint 2021-ben kezdenek majd el gyártani.


Több mint három évvel ezelőtt, 2016 novemberében jelentette be a világ legnagyobb, vonatokat gyártó cége, a kínai CRRC, hogy egy olyan szerelvény kifejlesztését kezdték meg, ami a tervek szerint 600 km/h-val lesz képes száguldani. Természetesen egy maglev-technológiával közlekedő vonatról van szó, aminél jelenleg nincs gyorsabb és fejlettebb a világon.


A magleveknek nincsenek kerekei, így súrlódás sincs, a járműveket a mágneses mező hajtja előre, és a pályán is ugyanez tartja őket. A bejelentés óta eltelt években komoly munka folyt a háttérben, ennek eredményeként pedig a közelmúltban bemutatták a szerelvény első prototípusát.


A CNN beszámolója szerint a vonatok végsebessége valóban 600 km/h-ra lesz, és ha minden a terv szerint halad, 2021-ben már meg is indulhatna a gyártás. A számítások szerint a vonat 3 és fél óra alatt tenné meg a Peking–Sanghaj-távolságot – amit egy repülőgépnek 4 és fél órába telne. A kínai Sanghaj Maglev a maga 431 km/h-val 12 éven át tartotta a sebességi világrekordot, a japánok azonban nemrég ezt is túlszárnyalták, és 585 km/h-s csúcssebességet értek el. Erre jöhet most a kínaiak csattanós válasza.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Csúszásmentesítés lehetőségei

Nemzetközi statisztikák szerint a legtöbb baleset elcsúszásból ered. Ma már számtalan eszköz és technológia érhető el a járófelületek csúszásmentesítésére; kültérben és beltérben is alkalmazható...


Felújító vízszigetelés

Az ép vízszigetelés rendkívül fontos az épület állagának megóvása érdekében. Ha itt felújításra van szükség, általában ez jelentős költségekkel jár. Nagy az igény olyan megoldásra, amely...