Rögzítés betonfalra

2019-11-12 08:37:11 | Módosítva: 2019-11-12 08:48:29

Aki panellakásban lakik, az tudja, hogy a lakása falaira nem könnyű bármit is felerősíteni. Erős ütvefúró, kalapácsfúró és vídia betétes fúrószár kell hozzá, no meg némi szerencse, nehogy egy nagyobb méretű kavics, betonvas kerüljön a fúró útjába. Ez ugyanis nagyon megnehezíti a dübel számára szükséges lyuk kifúrását. Fúrás helyett ma már számos nagy erejű ragasztót is lehet használni a kisebb-nagyobb használati tárgyak falra erősítéséhez. Ez egyszerű megoldás, ami feleslegessé teszi a kosszal, zajjal járó falfúrást.


Szegek és csavarok nélkül

A ragasztás egyszerűnek mondható művelet, ám számos felté­telt kell teljesíteni, hogy szilárd és biztonságos is legyen az ilyen rögzítés. E célokra szinte kizárólag a szerelőragasztók használhatók. Ezek összetétele gyártóktól függően változik, mint ahogy a ragasztók teherbírása is. A ragasztás teherbírását általában kg/m2-ben szokták megadni. Ebből az adatból pedig kiszámítható az is, hogy az adott súlyú tárgyat mekkora felületen kell nagy biztonsággal a falra ragasztani. A kötést befolyásolhatja az is, hogy a tárgynak melyik része alkalmas a rögzítésre. Például egy keretezett képnél csak a felső, oldalsó keretszélek mondhatók e célra megfelelőnek.

Nagyon lényeges, hogy milyen szerelőragasztót választunk a rögzítéshez. A szilárd kötéshez a ragasztóknak több-kevesebb időre van szükségük. A kezdeti kötésük ideje alatt még korrigálható a tárgy helyzete, ám a teljes kötéshez 24-48 óra szükséges. A nehezebb tárgyakat ezért ez időre tehermentesen alátámasztva kell ideiglenesen rögzíteni, majd a teljes kötésidő után ez eltávolítható. A könnyebb tárgyak, amelyek összsúlya nem, vagy alig haladja meg a ragasztó kezdeti terhelhetőségét, alátámasztás nélkül a falra nyomva is rögzíthetők. A kezdeti tapadás természetesen a ragasztott felület növelésével is befolyásolható. Az is lényeges, hogy a ragasztás kezdeti ideje alatt a tárgy helyzetét korrigálni lehessen. A nagy kezdeti rögzítő erővel bíró ragasztóknál erre csak néhány percnyi lehetőség van, ezért fontos, hogy a tárgy helye pontosan bejelölt legyen.

Nagyon fontos, hogy az alapfelületek, azaz a fal adott része és a tárgy ragasztott felülete is zsírtalanított és tiszta legyen. A falnál általában a nedvszívás is fontos tényező, ám betonnál ez biztosított követelmény. A felület tisztasága alatt azt kell érteni, hogy sem falfesték, sem tapéta sem egyéb bevonat nem lehet sem a falon, sem a tárgyon. E bevonatokat előbb el kell távolítani a ragasztásra kiszemelt felületekről, majd nedves súroló szivaccsal is áttörlendők. A tárgyon pedig oldószeres áttörléssel, vagy esetleg némi csiszolással lehet ezt biztosítani.


Az alkalmazott szerelőragasztó terhelhetősége és a tárgy súlya alapján dönthető el, hogy mekkora felületen szükséges ragasztanunk. A ragasztó rétegvastagsága legfeljebb 1-2 mm legyen. A ragasztók általában felület kitöltőként is szolgálnak, ám ezt nem szabad túlzottan kihasználni. A ragasztóréteg szakítószilárdsága csak vékonyan felhordott anyagnál érvényesül az adatlapon megadott értékben, vastagabban felhordva ez csökkenhet. A falfelület jelentősebb egyenetlensége a ragasztási felület növelésével korrigálható.

A legtöbb szerelési és erős ragasztóanyag kartusos kiszerelésű, és kinyomó pisztoly szükséges a használatukhoz. Néhány kisebb tárgy felerősítéséhez célszerű a kis kiszerelésű, 80-150 grammos, tubusos csomagolásúakat választani, mert így az esetleges tárolás során kevés ragasztóanyag megy kárba. Ha azonban több tárgyat, vagy jelentősebb felületet kell beragasztózni, akkor a 280-400 ml-es, kartusos ragasztók előnyösebben használhatók. Ezeket használat után elég zárókupakkal légmentesen lezárni. A kinyomó csőben a ragasztóanyag megköt és csak a csőr eltávolítása után használható még egy ideig. Némely kartusos ragasztóhoz ezért is adnak két kinyomó csövet. A szerelőragasztók összetétele eltérő, a gyártóktól és a fajtájuktól függően. Oldószert nem tartalmaznak, akril-, hibridpolimer, kaucsuk- stb. bázisúak. Kötés után többnyire vízállóak, ám nem mindegyik alkalmas kültéri használatra. Ez a használati útmutatóból kideríthető.

A ragasztóanyagot általában a ragasztandó tárgy megfelelő felületeire szoktuk kinyomni, majd ezt követően a betonfal meghatározott helyére nyomjuk, esetleg a helyzetét korrigáljuk, és a ragasztó kötési idejére elmozdulás ellen alátámasztva biztosítjuk a beállított helyzetet. A ragasztó kinyomása lehet pontszerű, vonalban vagy – nagyobb felület esetén – kígyózva kinyomott. A ragasztót ezt követően nem szükséges szétkenni, a tárgy helyére nyomásával szétterül, és akár pár perc múlva már nincs is szükség semmiféle alátámasztásra. Ehhez azonban nagy kezdeti ragasztóerővel rendelkező ragasztóanyag, és a tárgy súlyához elegendő felület szükséges.

Kis súlyú tárgyak vagy szerelési alkatrészek kétkomponensű epoxi ragasztók valamelyikével is a betonfalra ragaszthatók. A felületekre vonatkozó követelmények teljesítése az ilyen ragasztók használatánál is nagyon lényegesek. A kétkomponensű epoxigyanta ragasztók kötése 5-10 percen belül kialakul, és ezt követően már terhelhetők. Az alkotó elemek keverési arányára ügyelni kell, mert ettől függ a kötés ideje és erőssége. Az ikertubusos kiszerelésűek ezt a kockázatot hivatottak elkerülni, számos gyártó termékei között találhatók ilyen ragasztók. Segítségükkel például képakasztó horgok, fémakasztók és még kisebb súlyú más használati tárgyak is a falra ragaszthatók, ám a végső terhelésüknél mindig a rájuk akasztott tárgy súlyát kell figyelembe venni.


A kartusos szerelőragasztók használatához kinyomópisztoly szükséges, a kinyomott ragasztó mennyiségét pedig a kúpos kinyomócső levágásával szabályozhatjuk. A súlyosabb tárgyak felragasztásához testesebb ragasztócsíkokra van szükség a szilárd kötés érdekében


ű


A falra ragasztott tárgyaknál, pl. fogasoknál, a kabátokkal megterhelt állapotot kell figyelembe venni a ragasztó kiválasztásánál és alkalmazott mennyiségénél



Az olyan tárgyaknál, amelyek csak a saját önsúlyukkal terhelik a ragasztást, egy vékony vonalban kinyomott ragasztócsík is elégséges




A szerelőragasztókkal kőburkolati elemek is a falra ragaszthatók, ám belső és külső térbe más és más ragasztót kell használni




A felragasztandó tárgyak súlyától és terhelésétől függő mennyiségben kell a ragasztót a felületre kinyomni



Kisebb fémakasztók és egyéb szerelési alkatrészek falra erősítéséhez használhatók a kétkomponensű, ikertubusos epoxi ragasztók is


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-8818/Rogzites_betonfalra