A szegecselés reneszánsza II.

Előző számunkban bemutattuk a klasszikus szegecselés elsajátításához alapvetően szükséges ismereteket, technológiai lépéseket. Most – ennél a témakörnél maradva – röviden áttekintjük a hagyományos szegecselés jellegzetes hibáit, majd ezt követően egy speciális szegecselési módot, a POP szegecselést mutatjuk be, amellyel számos műszaki területen – de még a háztartatásban is – nap mint nap találkozhatunk.

Jellegzetes szegecselési hibák

A gondos tervezés és műszaki előkészítés által – mint ahogy más gyártási folyamatok esetében is – hibák sokasága hárítható el. Alapvető szempont a szegecs anyagminőségének és méretének a helyes megválasztása (például a megfelelő kötésszilárdság, a kémiai és egyéb korróziós hatások, a magas üzemi hőmérsékletből adódó teherbíró-képesség csökkenése, a költségek figyelembevétele).
A kivitelezés fázisában előforduló jellegzetes hibák a következők:
1. Ha a furatot túlságosan nagyra készítjük, a szegecsszár elgörbül, és nem tölti ki a furatot.
2. Ha az alkatrészeket nem húzzuk össze kellően, a szegecsszár a lemezek közé zömítődik (gallér képződik – korrózióveszély jelentkezik).
3. Ha a szegecsszárat túl hosszúra hagyjuk, a szegecs tengelye elferdülhet, ha túl rövid, a szabályos zárófejet nem lehet elkészíteni.
4. Ha nem megfelelő méretű szegecsfejezőt használunk, a zárófejet szintén nem lehet szabályos méret szerint kialakítani.
Mindezek a szilárdság és a tömítés romlását eredményezik. A biztonságos üzembentartás érdekében ezeket a szegecseket kézi vagy pneumatikus szerszámok segítségével el kell távolítanunk (az alapanyag rongálása nélkül), majd a szegecs pótlásáról gondoskodnunk kell.

Pop vakszegecsek

Ezt a szegecselési módot a szakirodalom a különleges szegecsek kategóriájában említi. Az általánosan használt popszegecsekre jellemző, hogy a szegecs üregébe gyárilag egy helyileg elvékonyított, horganyzott vagy kadmiumozott acél (esetleg alumíniumötvözet) tüskét helyeznek. A tüske a zárófej kialakítása és a szár feltömörítése után az elvékonyított részen elszakad, és bennmarad az üregben.
Két alaptípust különböztetünk meg: a nyitott és a zárt popszegecseket. A gyakorlatban általában a nyitott alaptípussal találkozhatunk. Zárt típusú popszegecset akkor alkalmazunk, ha a kötésnek nyomásállónak, rezgésállónak vagy vízzárónak kell lennie. Ezek a szegecsek zárt véggel rendelkeznek, amely teljesen körülzárja a húzótüske fejét.

Popszegecsek kiválasztása

Mindenképpen több alapvető szempontot kell betartanunk a magas fokú minőség és a szerelési megbízhatóság érdekében. Ilyen többek között a munkadarab anyagához a megfelelő szegecsanyag kiválasztása (előzőleg ezzel kapcsolatban már tettünk említést), a szegecsátmérő, szegecshossz meghatározása: Az adattáblázatok tartalmazzák a szegecsek szakító és nyírószilárdsági értékeit. A kívánt kötésszilárdsághoz ki tudjuk választani a megfelelő átmérőjű és minőségű szegecset, amelyek különböző hosszméretekben kerülnek forgalomba. A szegecs hosszmérete mellett a gyártók megadják az adott szegeccsel összefogható legnagyobb vastagságot is (egy adott hosszúságú szegecs általában széles anyagvastagság-skálán használható), illetve a névleges furatátmérőt, amelyet a megbízható kötés érdekében érdemes szigorúan betartani. Ezen túlmenően fordítsunk gondot a szegecsátmérő és a lemezvastagság arányára, a különböző vastagságú lemezek vagy összenyomható anyagok összeillesztésére, lemezszélektől való távolságra, szegecsosztásra, a szegecsfej illetve a húzótüske típusának megválasztására is.

Különleges típusok

A technika fejlődése e területen is érezteti hatását. Kialakult egy komplett szereléstechnikai rendszer, amely a legkülönbözőbb igényeket tudja kielégíteni az ipar számos területén. Például a tiszta alumíniumból készült szegecsek (Emhart Tucker márka) jól megfelelnek a lágy vagy törékeny anyagok rögzítéséhez, mivel lágy alakíthatósági jellemzőik vannak. Ugyanez a cég kínálja a hornyolt típusú popszegecseit, amelyek ideálisan felhasználhatók puha vagy törékeny anyagokhoz, például fához, üvegerősítésű műanyaghoz, furnérlemezhez, téglához, betonhoz.
Érdemes megismerkednünk a tárazott sorozatszegecselési rendszer (tárazott szegecs) technológiájával is. A szegecseket – amelyek gyárilag papírba vannak tárazva – egy húzótüskére felhúzzuk, rugóval megtámasztjuk, és a gépbe helyezzük. A gép elsütő szerkezetét működtetve a húzótüske kúpos vége a zárófejet kialakítja, és a szegecset felbővíti; ezáltal a kötés létrejön. A szegecs adagolása automatikusan történik. Rendkívül termelékeny eljárás. Más típusú tárazott sorozatszegecsekkel kombinálva jól forraszthatók, kiválóan alkalmazhatók az elektrotechnika széles területén is.
Szerszámok
A POP típusú vakszegecselő szerszámok kialakítása általában olyan, hogy a nehezen hozzáférhető helyeken is lehet velük szegecselni. A szerszámokhoz egy egész sorozat speciális fej- és csúcs-toldat tartozik. Ábráinkon a MASTERFIX és NOVUS cégek szerszámaiból mutatunk be néhányat. Ez utóbbinak megadjuk a lényegesebb műszaki paramétereit is.
A POP vakszegecsek szerelését könnyen el tudjuk sajátítani. Ha betartjuk az alapvető szempontokat, látni fogjuk, hogy a kivitelezési munka különösebb szakértelmet nem igényel. Viszonylag egyszerűen, gyorsan, megbízható kötéseket tudunk létrehozni. Többek között ez is indokolttá teszi az alkalmazását az ipar számos területén, de nem utolsó sorban az otthoni, saját kezűleg készült munkáink esetében is. A POP szegecs behúzó szerszáma nem túlságosan költséges. Vannak persze drága, ipari készülékek is, de 1500-2000 Ft-ért is lehet már kapni jó minőségű behúzó fogókat.
Ha otthoni szerszámkészletünkben tartunk ilyet, és néhány tucat szegecset is hozzá, akkor többször fog előkerülni a szerszám, mint gondolnánk. Bőr vagy vastagabb vászonanyagok összekapcsolása, lemezanyagok (alumínium, vaslemez), egymáshoz rögzítésekor mindig gondoljunk a POP szegecsre. Kitűnően alkalmazható akkor is, ha zártszelvényű anyaghoz kívánunk lemez, vagy lemezszerű anyagot kapcsolni. Puhább, törékenyebb anyagok rögzítésének az anyag szilárdsága szab határt. A puha anyag kötésénél alátét alkalmazásával védhetjük ki az átszakadást. A törékeny anyagoknál (üveg, műanyag) már nehezebb a dolgunk, mert a behúzó szerszám könnyen megroppanthatja a munkadarabot.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Hank Sándor

Címkék: szegecselés, szegecs

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-884/A_szegecseles_reneszansza_II_