Társasházak szigetelése

2020-02-25 12:57:07 | Módosítva: 2020-02-25 12:59:13

Duplájára nőhet az energiahatékonysági felújítási költsége annak a mintegy 590 ezer még nem szigetelt panelháznak, amelyek nem lépnek időben. Ugyanis 2020. december 31-e után csak a „közel nulla energiaigény” feltételeinek teljesítésével végezhetnek energetikai célú felújítást.


2021-től szigorodnak az épületenergetikai előírások

Magyarországon körülbelül 798 ezer ipari technológiával készült (panel) épület van. Ennek alig harmadát, 250-300 ezret újítottak fel eddig, és ezeknek is csak 50 százaléka kapott teljes homlokzati szigetelést. A panel felújítási programban résztvevő épületek fele Budapesten, további 35 százalékuk pedig Debrecenben, Kecskeméten, Miskolcon és Pécsett található.

Szakemberek számításai szerint, egy panelház teljes homlokzati szigetelése – anyagköltségekkel és munkadíjakkal számítva – négyzetméterenként, a jelenlegi árakkal és paraméterekkel számolva nagyjából 30 ezer forint. (A négyzetméter nem a lakások alapterületére értendő, hanem a lakást körülvevő külső homlokzatra.) A szigorítás bevezetése után ez a költség csaknem a duplájára nőhet, mert a most bevezetésre kerülő szabályozás szerint az eddigi átlagos 15-16 cm helyett már 25-30 cm vastagságú szigetelést kell használni ahhoz, hogy az épület adott szerkezeti eleme teljesítse a szigorúbb hőátbocsátási értéket. Ebben a költségnövekedésben még nincs benne az építőipari kapacitáshiány miatti árnövekedés, illetve a szigetelőanyag árának esetleges emelkedése sem.


Számítások szerint a panelfelújítási programban résztvevő lakóházak esetében a fűtési költségek 30 százalékkal csökkentek a szigetelés után. Abban az esetben, ha az ingatlanban nyílászáró-korszerűsítés is történt, akár 50 százalékot, vagy ennél többet is megtakaríthatnak az ott élők a rezsiköltségen.

Egy panelfelújítás több részterületből áll, és több szakaszban is megvalósítható. A legcélszerűbb a teljes energetikai rekonstrukció, amelynek legfontosabb része a hőszigetelés, beleértve a pince illetve az első emeleti lakások födémszigetelését, valamint a homlokzat és a tető szigetelését is. A külső nyílászárók cseréje a lépcsőházi nyílászárókkal együtt, továbbá a fűtéskorszerűsítés is szerves része a teljes felújításnak. Az így kialakuló hőburok növeli a lakók komfortérzetet is. A tapasztalat azonban az, hogy ez együtt a legritkább esetben valósul meg. A legelterjedtebb a társasházak homlokzati szigetelése. Szerencsés esetben a teljes homlokzatot szigetelik, de kényszerhelyzetben gyakran csak az úgynevezett végfalak kapnak borítást ott, ahol a legnagyobb az épület hővesztesége.

„A 2021-ben életbe lépő szabályozásban a legfontosabb változás a hőátbocsátási tényező további csökkentése, vagyis hogy a felhasznált hő minél kisebb része jusson ki az épületekből a falakon, födémeken, ablakokon keresztül. A végső döntés meghozatalához a társasházi közgyűlésen jelenlévők felének, plusz egy embernek a szavazata ugyan elég, gyakorlatban azonban akkor valósulhat meg a felújítás, ha az összes voksolásra jogosult kétharmada hozzájárul a munkálatokhoz. Érdemes tehát minél hamarabb hozzákezdenie a lakóközösségeknek az energiahatékonysági felújítás előkészítéséhez, tervezéséhez, a szükséges összegek elkülönítéséhez, ha még a közelgő szigorítás előtt be akarják fejezni a korszerűsítést. A közös képviselők, intéző bizottságok és lakóközösségek számára egyaránt megéri szigetelni, mert fele rezsiköltséggel fenntartható, energiahatékony lakóházat kapnak.

Sajtóinformáció

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-8902/Tarsashazak_szigetelese