A szagtalan WC titka

2020-04-14 12:13:17 | Módosítva: 2020-04-14 12:13:17

A lakóterekben a levegőt többféle terhelés éri, melyek a mindennapi tevékenységünkből adódnak. A levegő elhasználását a CO2 feldúsulását nagyon nehezen tudjuk érzékelni, a páratartalom növekedését már kicsit konkrétabban tapasztaljuk, főleg a hőérzet változása segítségével. Viszont a szerves vegyültek, szaganyagok szinte azonnal tudtunkra adják, itt nem friss a levegő. Éppen ezért a kellemetlen szagok ellen hatásos védekezés kell. Ahogy az orvoslásban is nem a tünetek elfedése, azaz esetünkben különféle illatosítók használata a célravezető, hanem a probléma forrásánál kell megoldást keresni.


A szagok két fő forrása a lakásokban a konya és a WC. A megfelelő konyhai páraelszívó ernyők a főzés közben keletkező szagokat is elszállítják, így itt megoldott a védekezés. A WC-k esetében a fali kisventilátorok segítségével tudunk aktívan szellőztetni, azonban még ez is kevés lehet, hiszen teljesítményük kevés ahhoz, hogy a nyíló ajtó és távozó személy által keltett légörvénnyel ne kerüljön ki szag is a lakásba.

A szagtalan WC titka az Helios ELS kisventilátorai, kiegészítve WC-csésze elszívással. Az ELS típusok süllyesztett háza felszerelhető egy oldalcsatlakozóval, amelyből NÁ40 vagy 50-es csővel lefelé indulva beköthetünk az öblítő rendszertől függően vagy a tartályba, vagy az öblítő csőbe. Amikor elindul a Helios ELS ventilátor pl. villanykapcsolóval együtt kapcsolva, a szellőző levegő egy részét nem az előlapján, hanem közvetlenül a szag forrásánál a WC-csészéből szívja el. Így már a WC-n ülő személyhez sem jutnak el a szagok.


A hagyományos fali tartályos rendszernél az öblítő csőbe épített Y-idom segítségével ágazhatunk el az elszíváshoz, az előfalas, rejtett tartályos megoldásoknál pedig kaphatók olyan tartálytípusok, amelyek már előre felkészítettek a csészeelszívás csatlakoztatására.

A lakástulajdonosoknak, építészeknek a Helios ELS WC-csésze elszívással nagyobb szabadságuk van a helyiségek elrendezésénél, és a terek variálásánál, mert nem kell a WC-t „rejtegetni” a lakáson belül. Kimondottan ajánlott fürdőszobában elhelyezett WC-k esetén, ahol a nagyobb légtér miatt tovább tart a teljes kiszellőztetés. Vendégség esetén pedig megfizethetetlen, hogy nem kell megvárni, amíg elülnek a „nehéz fellegek”, azonnal újra használható a WC.


A lakás komfortját már nem csak a víz, villany, fűtés, csatorna megléte jelenti, a szellőztetés is jelentősen befolyásolja azt. Ezen belül a legdrasztikusabban észrevehető és legnyilvánvalóbb pozitív élményt a Helios ELS WC-csésze elszívásos szellőztetés nyújtja.

Kovács István
műszaki vezető, okleveles gépészmérnök

www.helios.hu

Telefon: (+36-1) 425-3288

Kamleithner Budapest Kft. a Helios ventilátorok magyarországi vezérképviselete


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-8961/A_szagtalan_WC_titka