Mesélőszék

2020-04-17 16:33:15 | Módosítva: 2020-04-17 16:34:45

A neten böngészve számtalan furcsaságra bukkanhat az ember. Így figyeltünk fel egy meghökkentő, három személyes hintaszékre. Az már az első pillanatban nyílván való volt, hogy nagyon igényes a kivitele, és a közölt képek arra is magyarázatot adtak, hogy a két szélső ülés mérete miért kisebb a középsőnél. Ez ugyanis egy mesélő hintaszék, amiben meghitten lehet az unokáknak mesét olvasni vagy csevegni. A szék öble három személyes, két gyermeknek és egy felnőttnek nyújt kényelmes ülést.


Rendhagyó és kényelmes

Megalkotója a virginiai kézműves mester Hal Russell Taylor, aki gyermekeinek élvezettel szokott felolvasni, ezért tervezte meg a három az egybe integrált ülésű hintaszékét. A szék beváltotta a hozzá fűződő reményeket és azóta a StoryTime-nek nevezett hintaszékből számos minőségi kivitelű darabot készített. Sőt, részletes leírással és rajzokkal segíti az ügyes kezű követőit a hasonló darabok megvalósításához.

Az általa készített darabok nem olcsók, ám tekintettel a hintaszék magas igényű kivitelére, ez sem volt jelentős hatással a szék sikerére. Egy szék ugyanis 262 darabból áll össze, mégpedig harmonikus összképet alkotva. Az egyes darabok összeillesztései mívesen összedolgozottak, szinte észrevétlenek, illetve a szék formájához igazodóak. A hintaszék alkotó darabjai cseresznye-, dió- és juharfából készülnek, de más ritka és drága faanyagból is valósult már meg StoryTime hintaszék. A forma kétségkívül rendhagyó és az ívelt, egymásba simuló felületek, az ívelt háttámlák és a kimélyített ülőlapok harmonikus egységet alkotnak a sík alkatrészekkel. A székek mérete igazodik a leendő tulajdonoshoz, a testméretének alapján készül el minden egyes míves darab. Így biztos, hogy a meseolvasó kényelmesen elfér a szék öblében, bármilyen is a testmérete. Mindezek együttesen adják a mesélő hintaszék kedveltségét és valódi értékét.






További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Kreatív ötletek a szabadban

Otthon, a szabadban töltött idő nem csak akkor lehet hasznos, ha a kert gondozásával töltjük. A barkácsolás igazi kikapcsolódást, feltöltődést jelenthet, akár egyedül végezzük, akár a gyerekeket...


Barkácsolási szokásaink

Kb. 25-30000 ember megkérdezésével és végül 2500 válaszadóvalzárult a magyar barkácsolási szokásokról a Profibarkács.hu nagy tavaszi piackutatása, melyből rengeteg izgalmas dolog derült ki.A...