Komfortos otthon, egészséges lakókörnyezet

Szabályozott intelligens szellőzés

2020-04-24 15:43:22 | Módosítva: 2020-05-18 15:05:57

Az egészséges levegőminőség fenntartásához, az épület használatától függően, 2-3 óra alatt szükséges kicserélni a beltér levegőjét. Akkor járunk el helyesen, ha ezt folyamatos, lassú légáram mellett, huzathatás nélkül valósítjuk meg. Fontos, hogy olyan szellőzési rendszert alakítsunk ki, amely képes alkalmazkodni az intenzívebb használatból adódó igényekhez, tehát akár intenzívebb légcsere megvalósítására is alkalmas. Erre már a tervezés során, illetve a szellőzőgép kiválasztása esetén oda kell figyelni. A légcsere fontosságáról az alábbi 1,5 perces kisfilm is tanuskodik.




Páraérzékelő által irányítottan, friss levegővel látja el a lakószobákat és a nappalit


Az alábbiakban saját tapasztalataimat szeretném megosztani a szellőzetlenség okozta problémák hatékony kiküszöbölésével, és az épület állagának megóvását biztosító szellőző rendszer kiépítésével kapcsolatban.

2017-ben sikerült vásárolnom egy családi házat, amely 1980-ban épült. Arról már sokszor hallhatunk, hogy a jól szigetelt épületek hajlamosak a párásodásra, penészesedésre. Nos, ez az épület nem volt kifejezetten jól szigetelt. Ahogy 1980-ban megépítették, úgy volt. Régi gerébtokos ablakokkal rendelkezett és nem kapott külső hőszigetelést utólag sem. Ennek ellenére minden helyiségben jelentős feketepenész volt látható. A mélyrehatóbb vizsgálatok világossá tették, hogy sem a lábazat vízszigetelése, sem pedig az aljzat hőszigetelése nem volt megfelelő. Ezért a teljes aljzatbeton fel lett törve, új lábazati szigetelés és hőszigetelés került kialakításra. Ezzel párhuzamosan a nyílászárok is ki lettek cserélve 3 rétegű műanyagra.

A felújítás része volt a teljes gépészet cseréje, AERECO szellőzési rendszert terveztünk be. A víz, csatorna és villamosvezeték hálózat, valamint a fűtési rendszer is megújult. Modern kondenzációs kazán és padlófűtés biztosítja a komfortos és gazdaságos fűtést. Terveim szerint hővisszanyerős szellőzési rendszert szerettem volna kialakítani az épületben. Az aljzatbeton cseréje kapcsán kézenfekvő volt, hogy betonozható csövekkel, padlóba épített befúvó elemekkel, minden fejtörés nélkül kialakítható a légtechnikai csőrendszer.


Utólagosan is könnyen kiépíthető,huzathatás nélküli, folyamatosan működő, pillanatnyi igényekhez alkalmazkodó szellőzési rendszer.


Azonban, mint számos esetben, a felújítás messze túllépte az eredetileg tervezett költségvetést. Nyilvánvaló volt, hogy a hővisszanyerős rendszer kiépítésére nem áll rendelkezésre elegendő forrás. Az is nyilvánvaló volt azonban, hogy szellőzés nélkül nem maradhat az épület, mert a penészt nem elég kiirtani, meg kell akadályozni az újbóli kialakulását. Bár a szigeteléssel egy problémát megoldottam, de egy másikat előidéztem, hiszen egy közel légtömör épület magától nem szellőzik, a bent keletkező nedvesség és egyéb szennyező anyagok maguktól nem távoznak. Az ablaknyitás, mint áthidaló megoldás nem volt elfogadható alternatíva, sem komfort, sem energiatakarékosság, sem hatékonyság szempontjából. Úgy döntöttem, hogy az Aereco páraszabályozott szellőzési rendszerét építem ki az épületben.

Ennek a megoldásnak számos előnye van. Egyrészt a bekerülési költsége kb. az 1/3-a a hővisszanyerős rendszernek, másrészt kizárólag az elszívási oldalon kellett kialakítani légtechnikai csőrendszert, ezáltal rendkívül sok pénzt sikerült megspórolni. Továbbá ez a megoldás képes teljesen automatikusan, a pillanatnyi használati igényeknek megfelelően szabályozni a szellőzés intenzitását. Ezáltal biztosított a szükséges és elégséges légcsere az ingatlanban. Most már három év használat után elmondható, hogy télen és nyáron egyaránt kiváló a levegőminőség az otthonomban. Nyoma sincs a penésznek. Téli időszakban is mindig ideális a páratartalom. Mivel az ingatlan főútvonal mentén helyezkedik el, ahol nem csak az átmenő forgalom erős, de a busz forgalom is, kiváló érzés, hogy nyáron is zárt ablakok mellett tudok ideális komfortot és jó levegőminőséget biztosítani a családom számára a külső zajok beengedése nélkül. 

Hogy is működik a beépített rendszer?

A lakószobákban a nyílászárók felső részébe lettek beépítve a friss levegő beáramlását biztosító légbevezető elemek, amelyek a páratartalom függvényében szabályozzák a beáramló levegő mennyiségét. Ezek az eszközök teljesen mechanikus működésűek, tehát semmilyen villamos hálózat kiépítését nem igényelték, így elektromos fogyasztásuk sincs. Amennyiben felül akarom bírálni az automatikus működést, lehetőségem van az eszközt minimum léghozamra lezárni, illetve, ha intenzívebb szellőzést akarok biztosítani, például egy új bútor erősebb kipárolgásának az elvezetésére, maximális léghozamra kinyitni. Az egyik hálószobában az épület adottságai miatt hatékonyabbnak tűnt olyan légbevezető elemet alkalmazni, amely nem a nyílászáróba, hanem közvetlenül faláttörésbe került beépítésre.


Folyamatos működésű, rendkívül alacsony energiaigényű központi elszívó ventilátor a jó levegőminőség biztosítása érdekében


Egy speciális lakás-központi ventilátor gondoskodik az elhasznált levegő eltávolításáról, amely a WC-ben mennyezet alá lett elhelyezve, és gipszkartonnal el lett burkolva. Egy revíziós ajtó beépítésével lett biztosítva a hozzáférhetőség, amin keresztül a ventilátor tisztítható. A fürdő és zuhanyzó helyiségekbe, illetve a gépészeti térbe olyan szabályzó elem került, amely a páratartalom függvényében képes szabályozni az elszívott levegő mennyiségét. A WC helyiségében pedig fontos volt a keletkező szagok azonnali eltávolítása, így itt jelenlét érzékelős szabályzó elem lett beépítve. Bámulatos, hogy a keletkező kellemetlen szagok gyakorlatilag azonnal távoznak, így még illatosító használatára sincs szükség. Maga a ventilátor egység oly csendes működésű, hogy annak ellenére sem okoz semmilyen zajhatást, hogy a hálószoba közvetlen közelében lévő WC-ben került elhelyezésre.


Az elhasznált levegő elszívásának szabályozása a pillanatnyi igények szerint jelenlét érzékelővel, vagy páraérzékelővel


Egy fontos dologra még oda kellett figyelni a hatékony működéshez, mégpedig arra, hogy a lakóterek és a kiszolgáló helyiségek között a levegő szabadon tudjon áramolni. Ehhez elegendő volt úgy kérni a beltéri ajtók beépítését, hogy ne kerüljön küszöb az ajtók alá. Az így keletkezett kb. 1 cm-es rés az ajtók alatt elegendő légáramlást tud biztosítani a hatékony működéshez. Fontos kiemelni, hogy semmilyen huzathatás nem rontja a komfortot.

Ez az esettanulmány remek példa arra, hogy kellő körültekintés mellett meg lehet találni az optimális megoldást akkor is, ha az eredeti, tökéletesnek gondolt elképzelést pénzügyi okokból nem tudjuk megvalósítani. Rossz kompromisszum lett volna a szellőzés teljes elhagyása, mert azzal az újbóli állagromlást, és ami talán még fontosabb, hosszú távon az egészségünket kockáztattuk volna. Hiszen a penész spórák és egyéb szennyező anyagok elszaporodása akár krónikus betegségek kialakulásához is vezethetnek.

Engel György

Aereco Légtechnika Kereskedelmi vezető

A témáról bővebben ezen a alábbi linken olvashat. 

Facebook: Aereco Online Akadéma kisfilmek.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Szemléletváltás az épületek szellőztetésénél

Az energiatudatosság a fenntartható fejlődés alappillére az új épületeknél, és a meglévő épületek felújításánál is. Egy alacsony üzemeltetési költségű épülethez, nemcsak jó hőszigetelő képességű...


Gázkonvektorral takarékosan

Kis méretű lakások, hétvégi házak, üzletek, irodák ideális fűtése a gázkonvektor. Alacsonyabb a kiépítés költsége, mint a radiátoros központi fűtésnek, és sok esetben olcsóbb üzemeltetni is.