A szemétszállítók védelmében

2020-06-08 11:09:10 | Módosítva: 2020-06-08 11:12:21

A koronavírus-járvány idején is folyamatos a szemétszállítás, naponta több ezer ember és sok száz jármű van jelen az utcákon. Közegészségügyi szempontból is kiemelt közszolgáltatást végeznek, ezért a mostani helyzetben különösen nagy jelentősége van annak, hogy a lakosság is segítse a szemétszállító cégeket. Munkájukat néhány egyszerű szabály betartásával segíthetjük.


Biztonságos „szemetelés” a koronavírus-járvány idején

– A tartályokat, zöldhulladék-gyűjtő és többlethulladékos zsákokat időben, legkésőbb az ürítés napján kora reggel rakjuk ki.

– A fertőző hulladékot (pl. papírzsebkendőt, szájmaszkot, gumikesztyűt, ételmaradékot stb.) zárt csomagolásban helyezzük a szemetesedényekbe. Erre nagyon megfelelnek a már nem használt nylonzacskók.

– A fertőzés terjedését elősegítheti, ha a zárt csomagolás sérül, ezért tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a szemetesedények ne boruljanak ki, illetve azok tartalmához illetéktelenek és állatok se férjenek hozzá.


– Törekedjünk rá, hogy a keletkező hulladék, különösen az élelmiszercsomagoló-anyagok mennyiségét csökkentsük, erre már a bevásárlás során figyeljünk oda.

– A hulladék mennyiségének csökkentése érdekében használjuk fel újra a még tiszta nylonzacskókat, műanyag dobozokat, papírzacskókat stb.

– Törekedjünk rá, hogy vásárláskor lebomló vagy újrahasznosítható csomagolást válasszunk, ezzel nemcsak a környezetet védjük, hanem az elszállítandó hulladék mennyiségét is csökkentjük.

– Fokozottan ügyeljünk a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő tartályok rendeltetésszerű használatára. A kék fedelű tartályba kizárólag papírt, a sárga fedelűbe műanyagokat, flakonokat, illetve fém italos dobozokat dobjunk, ezeket kilapítva rakjuk bele, hogy a szemetes autó ne a „levegőt” szállítsa.

– Csak annyi hulladékot tegyünk a szemetesedénybe, hogy a teteje teljesen lecsukható legyen.


– Ha nincs elég hely a szemetesedényben, lehet kapni olyan zsákokat, amikben a többlet háztartási hulladék kihelyezhető (többlethulladék-zsák).

– Az ürítések után fertőtlenítsük a tartályok peremeit és a füleket, hipós vizes ruhával töröljük le alaposan, utána alaposan mossunk kezet szappanos vízzel.

– A szelektív gyűjtőszigetek és más utcai hulladékgyűjtő edények mellé ne tegyünk semmilyen más anyagot, pl. háztartási hulladékot, lomot a fokozott fertőzésveszély miatt, ezek kirakását jogszabály is tiltja.

– Miután levittük/kivittük a szemetet, és kézzel megérintettük a szemetesedény fülét, mindenképpen alaposan mossunk kezet szappanos vízzel. Ezt ne halasszuk el, menjünk vissza a lakásba és mossunk kezet, akkor is, ha éppen indulunk valahová!

– Koronavírus-járványtól függetlenül se szemeteljünk utcán.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Leghatásosabb az alapos és gyakori kézmosás

Leginkább az alapos és gyakori kézmosással, megfelelő fertőtlenítéssel, a takarítási-mosogatási szabályok betartásával és a levegő tisztításával is védekezhetünk a vírusok terjedése ellen. A...


Az ingatlanok tisztántartási kötelezettségei

Akárhol élünk is az országhatáron belül, többnyire unos-untig felpanaszoljuk, hogy az utak, terek szemetesek, elhanyagoltak. Sőt sok esetben az ingatlanokon belül is hasonló a helyzet. Magyarázat...