A legújabb gépkocsi akkumulátorok

2020-09-03 08:36:44 | Módosítva: 2020-09-03 08:41:50

Elsősorban az elektromos gépkocsik előretörése miatt rohamosan fejlődnek a meghajtásukhoz szükséges energiatárolók is. A kicsit régebbi elektromos autók még a 100-200 km közötti hatótávolságért küzdöttek, ma már általánossá váltak a 300-500 km-es hatótávolságok, és a kitűzött cél a belsőégésű motorok akár 1000 km-es hatótávolsága. Még mindig élen áll a fejlesztésben a Tesla, de sok más gyártó is felvette a kesztyűt.


Persze a hatótávolság növelése csak az egyik kitűzött feladat, az is fontos, hogy az energiatároló mennyibe kerül, mennyi idő alatt, és a teljes élettartama alatt hányszor tölthető fel. A Tesla új fejlesztése – ami egy kínai gyártóval (CATL) közös projekt – mindezekben együtt ígér előretörést. Az új, alacsony árú akkumulátor technológia élettartama olyan hosszú lesz, ami segítségével az autó képes akár egymillió mérföldet (1,6 millió kilométert) is megtenni. Nem kellett soká várni, hogy a legnagyobb amerikai autógyár is bejelentse; „szinte készen” van a hasonló, egymillió mérföldes akkumulátor-technológiával. Bár határidőt nem említettek a közleményben, ez az új akkumulátor technológia kobalt-mentes elektródákat és szilárd elektrolitot fog használni, és gyors töltésre is alkalmas lesz.


Csakúgy, mint a GM technológiájánál, a Tesla is alacsony kobalt tartalmú vagy kobalt-mentes elektródákat alkalmaz majd, és új kémiai adalékanyagokkal és belső borítással építi majd a cellákat, hogy azok több energiát és hosszabb ideig legyenek képesek tárolni. A megnövekvő energiasűrűségnek köszönhetően az akkumulátorok tömege és ára is csökkenhet.

Új technológia

A CATL új lítium-vas-foszfát akkumulátor rendszeren alapul, amely teljesen nélkülözi a kobaltot, amely a Tesla korábbi akkumulátor technológiájának legdrágább alkotó eleme. Az összetétel mellett a CATL akkumulátoraiban a cellák is új eljárással készülnek az úgynevezett „cell-to-pack” csomagolással, amely kihagyja az cellánkénti csomagolást. Ennek köszönhetően mind az akkumulátor tömege és a gyártási költségek is csökkennek majd. A jelenlegi nikkel-kobalt-alumínium (NCA) akkumulátor technológia mellett a CATL egy átmeneti, hosszabb élettartamú nikkel-mangán-kobalt (NMC) technológiát is átadott a Teslának, amelyben a katód 80%-a nikkel, és csak 20%-a kobalt, csökkentve az előállítási költségeket.

Az egymillió mérföldes akkumulátor élettartam új utakat nyit majd meg az autógyártók és az autók tulajdonosai számára is. A hosszabb élettartam, a várható energiasűrűség növekedésnek és költségcsökkenésnek köszönhetően a tisztán elektromos meghajtással rendelkező autók egyre szélesebb körben megfizethetővé válnak.




További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Autós power bank

Az elektromos autóval közlekedők közül bizonyára már többen gondoltak rá, hogy milyen jól jönne egy power bankhoz hasonló szerkezet, ha út közben úgy alakul, hogy elnézzük a töltöttségi szintet,...


Energiatárolás: energia, amikor szükség van rá

A villamos energia tárolása egyre sürgetőbb igényként jelenik meg mindennapjainkban. Vonatkozik ez a villámsebesen terjedő elektromos autók akkumulátoraira ugyanúgy, mint a háztartási méretű,...