Bőrbútorok kondicionálása, javítása

2020-11-15 12:12:04 | Módosítva: 2020-11-15 12:24:21

A természetes bőrök használata mondhatni egyidős az emberiséggel. A ruházaton kívül berendezési tárgyakon is használták. Ez napjainkig is így van, mivel az értékes, és impozáns bőrbútorok ma is nagyon kedveltek. Tartósak, igényesek és drágák, de nem örökéletűek. Ami a tartósságukat illeti, kellő ápolás mellett valóban sokáig megtartják eredeti állapotukat, ám gyakori használat mellett és ápolás hiányában fokozatosan viseltessé válnak. E mellett a felületeik kényesek a sérülésekre is. Kondicionálással azonban meghosszabbítható a szépségük, és még a kisebb sérüléseik is viszonylag egyszerűen kijavíthatók.


A bőrbútorokhoz és az igényesebb autókárpitokhoz használt bőrfajta gyakrabban használt fajtája a finom és felületén festett bőr. Felszíne fényes, az állatfajtától függően sima. Ezt könnyű karbantartani, mivel a fedőfestéke eléggé gátolja a szennyeződések megtapadását. Felszínük a tisztítás után különféle bőrbalzsamokkal fényesíthető, és tartósan puhítható.

Az anilin bőrök a kikészítésük során anyagukban festettek, ezért felületük alig védett, és könnyen elszennyeződhet, a por és egyéb szennyeződések könnyen a bőranyagba szívódhatnak. Ápolásuk nehézkes, és többnyire szaktudást igényel, és csak speciálisan az ilyen bőrökhöz készült felületkezelő szerekkel lehetséges. A csiszolt, hasított felületű bőrök, mint a nubuk, velúr vagy szarvasbőr, nagyon érzékenyek a zsírosodásra, bútorokon ezért csak ritkán használtak, tisztításukhoz kimondottan csak e célra készült tisztító szereket lehet alkalmazni. Ezek ugyanis nem fogják össze az ilyen bőrök finom felületi szálait, és felületük tisztítása után csiszolásukra is szükség lehet. Kezeletlen felületű bőrt ritkán használnak bútorokon, ám más használati tárgyaknál elég gyakoriak az ilyen fedetlen bőrök. Ezek a bőrtárgyak is rendszeres tisztítást, sőt impregnálást is igényelnek, különben kiszáradás miatt megkeményednek, kirepedezhetnek. Ápolásukhoz csak az ilyen bőrökhöz ajánlott szereket szabad alkalmazni.

Ápoló- és tisztítószerek

Hogy egy adott bőrfelületre milyen ápolószereket célszerű használni, azt a szerek használati útmutatója alapján lehet megállapítani. Vannak, amelyek egyben tisztítanak és ápolnak is, ezeket főként új bútorbőrökön ajánlatos használni, a gyártó ajánlásához igazodva és betartva azt.

Tisztítás előtt az alapos portalanítás kötelező, majd csak ezt követően lehet a felületekről eltávolítani a szennyező foltokat. A balzsamos áttörléssel a bőrök felületét puhává és fényessé lehet változtatni, ami már eleve a tartósabb kondicionálást szolgálja, állapotuk ezzel hosszan tartósítható. Az ilyen időszaki felületkezeléseket a használat intenzitását figyelembe véve 3-6 hónaponként ajánlatos megismételni, azonos szert használva. A bőr felületi tisztítása ugyanis félévenként elveszti védő hatását, ezért 6 hónaponként akkor is meg kell ismételni, ha nem látható különösebb elváltozás.

A bőrök fényét parafinolajjal áttörölve is vissza lehet adni, azonban ezt egy nem látható helyen célszerű kipróbálni, amivel elkerülhető a bőr esetleges károsodása. A házi praktikáknál azonban sokkal jobb hatásúak a különféle gyári bőrápoló szerek. A tisztítást most is alapos portalanítás előzze meg, hogy a bőr pórusai megnyíljanak. A gyári bőrápolók egy-egy bőrfajtához kifejlesztett készítmények, alkalmazásuk előtt a használati utasítást tanulmányozzuk, hogy az adott bőrfajtához használható-e. A nyers bőrökhöz vagy a hasított, csiszolt nubuk bőrökhöz pedig csak olyan tisztítószereket lehet használni, amelyek e bőrtípushoz készültek.


A használat során a bőrbútorokon óhatatlanul ráncok keletkeznek, amelyek egy idő múlva e felületeken kopásokat okoznak. Ez különösen akkor lesz látható, ha a rendszeres tisztítás nem történik meg. A ráncos felületen előbb csak színkopásként jelentkeznek a hibák, majd finom repedezések tűnnek fel. Ezek megelőzhetők kombinált hatású tisztító és felületfelújító szerek és törlőruhák használatával, ezért nem érdemes elhanyagolni a rendszeres bőrgondozást, amelynek során a bútorbőr megkapja azokat az anyagokat, amelyekkel megtartható a kondíciójuk. Ilyenek a például a Leather Care, vagy ennek világos színű bőrökhöz használatos Light Color Care változata, míg a csiszolt felületű nubuk bőrökhöz a Nubuk Leather Care változatot lehet használni. A fényes pull up bőrökhöz használható még a Wax on Care kitt is, amely feltölti a felületüket és egyben a nedvesség (pl. izzadság) ellen is hónapokra védetté teszi a bőrt. Ilyen pl. a Nerta bőrápoló folyadék, amely tisztít, ápol és fényt is ad a kezelt bőrnek.

A különféle bőrbalzsamok is kondicionáló hatásúak, mint pl. a Briston bőrbalzsamok, vagy a különféle Fenice bőrápolók. Az ápolószerek közül a kipermetezhetők (Erdal, Rubin) is előnyösen használhatók, ha a szerek feleslegét beszívódás után letöröljük. Hasonló hatású, a kondicionálást elősegítő bőrápolókat a bútorokat forgalmazó üzletekben szerezhetők be, ám autóápolási szaküzletekben is megvásárolhatók (pl. az Ecoschine, vagy a Picatech bőrápolók).

Repedések, szakadások, bőrvarrás

Nagyobb, repedezett felületek esetén az alapos tisztítást követő repedésfeltöltéssel akár az egész bútor rendbe hozható. Ilyen esetekben a színezést külön bevonó anyaggal, bőrfestékekkel – gyakran színkeveréssel – kell az eredeti színhez igazítva végezni. Ez történhet szivaccsal, vagy nagyobb felületek esetén kis szórópisztollyal. A festék száradását meleg levegő (hajszárító) ráfújásával lehet gyorsítani. Az így lekezelt bőrfelületeket azonban csak több órás nyugalmi idő múlva lehet használni.

Ha a bőrfelületen már megjelentek a különféle méretű repedések, akkor ezek eltüntetéséhez már csak különleges bőrjavító készletek alkalmazhatók. Többségükben külön tisztító-, feltöltő- és bevonószert tartalmaznak, amelyeket egymás után kell használni. A repedések feltöltéséhez külön feltöltő szert kell alkalmazni, amelyet a bőr felületi tisztítása után kell szivaccsal a mélyedésekbe juttatni. Száradása után pigmentáló bevonóanyaggal kezelve már eltűnnek a felületei repedések, és hibátlannak fog látszania a javított bőrfelület. A művelethez használható pl. a Mannol Leather Repair kit, vagy a Colour Lock javító készlet.

A bőrök felületén sajnos esetenként szakadások is keletkeznek. Ezek javítása a hasadás méretétől is függ. A kisebbek speciális ragasztóval, majd feltöltő anyaggal kitöltve is eltüntethetők. A nagyobb méretű szakadásokat előbb alátét anyag bőr alá ragasztásával, majd az erre rásimított bőrrész ráragasztásával kell rögzíteni. Az alátétanyag megakadályozza a szakadás tovább terjedését, és egyben meg is erősíti a sérült részt. A szakadás szélét feltöltő anyaggal célszerű szintbe hozni, hogy a javítás helye a felületi pigmentálás után ne legyen észrevehető. A sérült kéder szélek is hasonló módon javíthatók ki, mivel az esetleges anyaghiányt a feltöltő anyaggal könnyű pótolni, és a színező anyaggal nyomtalanul eltüntethető bármilyen kéderszél sérülése.

A bőrdarabok összeerősítését szolgáló varratok sem örök életűek, különösen, ha a fonalak nem kapnak tisztításkor megfelelő „konzerváló” azaz impregnáló kezelést. Ezért tisztításkor a folyadékkal a varratokat is át kell itatni, különben a varrófonál kiszárad, és a bőr kifeszülésekor elszakadhat. A felfeslett öltéseket azonban még idejében ki lehet javítani, hogy a szakadás ne terjedjen tovább. Minél hosszabb a felfeslet szakasz, annál nehezebb az öltéseket átvarrni. E műveletet két tűt használva, ellentétes irányból varrva lehet elvégezni, a célra csak erős és viaszon áthúzott fonál használható, hogy az eredetihez hasonló szilárdságú varrat készüljön. Minden egyes öltéskor a fonalpárt feszesre kell húzni, hogy az öltések egyenletesen szorosak legyenek. A rejtett, ún. összehúzó varratokhoz görbe tű szükséges. Előbb a széleknél, majd a kiszakadt rész két szélén túl is két-három öltésnyit átvarrva, lazán átvezetett szálakkal összefogva lehet az átöltött részen a fonalat szorosra húzni, majd csomóval rögzíteni. A szakadt végek fonalát pedig még ezt megelőzően egy cseppnyi bőrragasztóval fogassuk a bőr széléhez a szakadás mind a két végén. A varrat így nem nyílhat ki újra. A javító fonal végeit a kibomlás megakadályozása ellen pedig szoros csomóval, és ragasztóval is rögzítve kell lezárni. E művelet már szaktudást, rutint igényel.

Az értékes bőrbútorok szépségét és hosszú élettartamát ilyen gondos ápolással lehet csak biztosítani, különben a felületük kiszárad, foltossá, vagy erősen kopottá válik, amit már csak szakszerű átfestéssel lehet javítani. A megfelelő ápolószerek rendszeres alkalmazásával, és kíméletes használat mellett azonban erre csak ritkán van szükség.


Az autó ülésbőre kiszáradt ugyan, ám még javítható


A bőr felületén kialakult repedéseket a feltöltő anyaggal könnyű eltüntetni


A kisebb felületű repedezett részek javításához elég egy tubusnyi feltöltő krém is


Még az ilyen erősen lehasznált bőrfelületek is könnyen felújíthatók a javító készletek valamelyikével


A gondos felületfelújítás eredménye a szinte újszerű bőrkárpit



Nagyobb méretű szakadások csak alátétanyag-bőr aláragasztásával javíthatók ki


A viseltes bőrfotel kondicionáló kezelés után patinásan foltos felületű marad



A bőrkárpit kis szakadása kevés ragasztó aládolgozásával tüntethető el


A varrat szakadását mielőbb meg kell szüntetni, nehogy nagyobb legyen



A felfeslett varrás széleit görbe tűvel átöltve nem olyan nehéz összefogni


A kiszáradt bőrön felvált festékréteg lecsiszolással és rétegfeltöltéssel még javítható


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-9155/BorbUtorok_kondicionalasa__javitasa