Tavaly
óta kapható hazánkban a Hisense lézertévé névre keresztelt megoldása,
ami az otthoni tartalomfogyasztás egy egészen új szintjét képviseli. A rendszer
lényegében egy speciális lézerprojektorból és egy tükröződésmentes kijelzőből
áll, és tényleg olyan élményt biztosít, mintha mozi költözne a nappaliba.
Persze ennek feltétele, hogy az életterünkben még legyen hely egy 100 hüvelyk
képátlójú megjelenítőnek.
A rendszer egy
speciális projektorból és egy falra szerelhető kijelzőből áll. Utóbbi jóval
több, mint a hagyományos projektorok vásznai, hiszen úgynevezett hard
display-ről van szó, ami nem „elcsomagolható”, és a felülete is különleges: a
környezeti fényeket visszaveri más pontokra (vagy teljesen elnyeli azokat),
csak a projektorból érkező fényeket tükrözi finoman, méghozzá az emberi szem
irányába, így jelenítve meg a lejátszott tartalmakat.
A teszt során a
tévének otthont adó helyiség nem volt teljesen besötétítve, de a kívülről
érkező természetes fény és a mennyezet lámpái sem tükröződtek vissza a hatalmas
kijelzőn. A kép pedig még úgy is teljesen élvezhető volt, hogy a maximum
fényerőnek még a közelében sem járt.
A lézertévé
nagyjából 30 centiméteres távolságról vetíti ki a 100 hüvelykes, maximum 4K
felbontású képet.
Enyhe volt a tél,
a langyos idő kedvezett a kártevők szaporodásának. Vizsgáljuk át növényeinket
rendszeresen a lakásban, a télikertben és a teleltetőben is.