Otthonfelújítási támogatás

2021-03-13 10:06:39 | Módosítva: 2021-03-13 10:18:35

Még 2020 ősszel derült ki, hogy családvédelmi akciótervek lakásvásárlási támogatásai után otthonfelújítási programot indít a kormány. Ehhez január elsejével bevezették az otthonfelújítási támogatást is, melyet azok igényelhetnek, akik legalább egy gyermeket nevelnek, és a saját otthonukat szeretnék felújítani, korszerűsíteni, szépíteni. A támogatással a felújítási költségek felét, de maximum 3 millió forintot lehet utólagosan visszatéríteni.


Ehhez február elsejétől hozzátesznek egy otthonfelújítási kölcsönt is. Ez elsősorban azoknak szól, akiknek nincs elég pénzük ahhoz, hogy megfinanszírozzák az otthonfelújítás költségeit. Ők igényelhetik február elsejétől az otthonfelújítási kölcsönt, ami egy maximum 6 millió forintos, maximum 10 éves futamidőre felvehető, maximum 3 százalékos kamatozású ingatlanfedezetű jelzálogkölcsön.

Az állam támogatja a többgenerációs otthonok létrehozását is: ez a tetőtér-beépítéshez nyújtott CSOK formájában adott támogatás. Mostantól a CSOK teljes összegét igénybe vehetik azok, akik egy otthon tetőterét beépítik, ahová beköltözik a fiatalok családja, vagy a még gyermekvállalás előtt álló pár, és külön bejáratú, saját tulajdonú ingatlant hoznak létre. Ehhez ők az államtól három gyerek vállalása esetén 10 millió forintos, két gyermeknél 2,6 millió forintos, egy gyereknél pedig 600 ezer forintos vissza nem térítendő segítséget kaphatnak. Ráadásul két gyermeknél 10 millió forintos, nagycsaládnál 15 millió forintos kölcsön is igényelhető a CSOK tetőtér-beépítésre felhasznált támogatása mellé.


Mire jár?

Magyarország területén fekvő, az ingatlan-nyilvántartásban lakás vagy lakóház fő rendeltetés szerinti jelleggel nyilvántartott ingatlan, valamint tanya vagy birtokközpont jogi jelleggel nyilvántartott ingatlan lakáscélú épületeire – fogalmaz a kormányrendelet.

A felújítással kapcsolatos tervezési, építési és szerelési munkákat végző vállalkozó által kiállított számlát csak akkor fogadják el, ha a vállalkozó a támogatást igénybe vevőnek nem közeli hozzátartozója vagy élettársa. Ha nem egyéni vállalkozó, hanem cég végzi a felújítást, ugyanez érvényes: nem lehet a megbízott cégben rokon sem alkalmazottként, sem vezetőként, sem tulajdonosként. Ha a szülők együtt igénylik a támogatást, az említett kritériumoknak mindkettőjüknek meg kell felelniük.

Az otthonfelújítási támogatást 2021. január 1-től 2022. december 31-ig lehet igényelni. A támogatás csak a 2021. január 1. után megkezdett munkálatok után jár, és kizárólag a lakáson végzett felújítás befejezését és a számlák kifizetését követően lehet igényelni. Több számla esetén az igénylési határidő számításánál a legutolsó kifizetési időpontot fogják alapul venni a Magyar Államkincstár (MÁK) munkatársai, akikhez a szükséges dokumentációt, illetve a számlákat be kell nyújtani. Amennyiben az anyagot is a vállalkozó biztosítja az igénylőnek, akkor a számlán ezeket egyesével kell részletezni.


A támogatás igénybevételének jogszerűségét a MÁK végzi. Legkésőbb a támogatás folyósítását követő 180. napig azonban a lakáshoz legközelebbi fővárosi vagy megyei kormányhivatal a helyszínen ellenőrizheti, hogy a család a támogatást jogszerűen vette-e igénybe.

Az otthonfelújítási támogatás fele-fele arányban vehető igénybe munkadíjra és anyagköltségre, a benyújtott kérelemben csatolt számlák között feltétlenül kell lennie vállalkozási díjat és anyagköltséget tartalmazó számlának is. A családok akkor járnak a legjobban, ha összesen 6 millió forintért újítanak fel úgy, hogy a munkadíj és az anyagköltség összege sem kisebb másfél-másfél millió forintnál.


Csak egyszer

Amit a CSOK igénybevétele során egyszer már elszámoltunk, azt az otthonfelújítási támogatásnál már nem lehet még egyszer elszámolni. Ez lényegében csak a falusi CSOK-nál jöhet szóba, amikor az állami támogatás összegének a felét felújításra költöttük. Ettől függetlenül a CSOK és az otthonfelújítási támogatás felvétele nem zárja ki egymást. A 2018. októbere előtt kötött szerződések alapján járó lakás-takarékpénztári támogatásban érintett felújítási munkák kizárását sem rögzíti a rendelet.

Milyen munkálatokra lehet igénybe venni?

Az alábbi munkálatokra igényelhető az otthonfelújítási támogatás:

– Víz-, csatorna-, elektromos-, gáz- özműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagy cseréje.

– Fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel.

– Fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is.


– Az épület külső festése, színezése, valamint szigetelése, utóbbinál ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat.

– A külső nyílászáró cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkányok, küszöbök cseréje vagy felújítása.

– Tető cseréje, felújítása, szigetelése.


– Égéstermék-elvezető (kémény) építése, korszerűsítése.

– Klímaberendezés beépítése, cseréje.

– Napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje (napelemes rendszer telepítését vagy cseréjét igazoló számla esetén az abban feltüntetett anyagköltség és kapcsolódó vállalkozói díj összesítve nem haladhatja meg a bruttó 450 000 Ft/kWp összeget.).


– Belső tér felújítása, ideértve a lakás helyiségeinek belső fali-, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását, a galériaépítést, a belső lépcső kialakítását és cseréjét, a szaniterek beépítését vagy cseréjét, a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét, a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását, a lámpák vagy világítótestek beépítését vagy cseréjét.

– A lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: garázs, nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása.


– Kerítés építése.

– Gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsi beálló kialakítása.

– Terasz, loggia, erkély, előtető építése.

– Térburkolat készítése, cseréje.

– Télikert kialakítása.

– Amennyiben az igénylő vagy gyermeke mozgáskorlátozott személynek minősül, meghatározott akadálymentesítési munkák.

– Alapozási szerkezet megerősítése.

– Beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje.

– Használati meleg víz rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-9256/OtthonfelUjitasi_tamogatas