Míg a rossz állapotban lévő, nem megfelelő eljárásokkal művelt talajok a szén-dioxid kibocsátása révén egyenesen növelik a légköri üvegházhatású gázok koncentrációját, és ezáltal hozzájárulnak az éghajlat további változásához, addig az egészséges talajok több széndioxid megkötésére képesek, mint amennyit kibocsátanak, így éppen hogy mérsékelni képesek az éghajlat változását.
Az eltérést „mindössze” az eredményezi, hogy mennyire kíméljük talajainkat. A gyakori bolygatás (szántás, tárcsázás stb.), a gyomirtók túlzott használata a talajélet romlását, és ezáltal a humusz csökkenését eredményezi.
A talajra magára is egy élő szervezetként érdemes tekinteni, amelynek egészségéhez rengeteg mikroorganizmus jelenléte szükséges. A hasznos gombák, baktériumok tömege nélkül nem alakul ki talajélet és humusz sem. Ezek hiányában viszont valójában talajról sem beszélhetünk.
Kevesebb talajrombolás
A legfontosabb, hogy mindig tartsuk szem előtt: a talajromboló technikák helyett olyan eljárásokat alkalmazzunk, amelyek kíméletesek a termőfölddel és a benne/rajta élő élővilággal – beleértve magunkat, embereket is. A talaj mozgatásával járó eljárások beavatkozást jelentenek a talaj ökoszisztémájának életébe, ráadásul a talajszerkezet rombolása révén fokozzák a humusz pusztulását. Az ásás során keletkező „csupasz” talajfelületek – növényzet hiányában – kevesebb tápanyaggal képesek ellátni a felszín alatti mikroorganizmusokat is, így végső soron rontják annak életfeltételeit. Mi következik mindebből? A befektetett jelentős mennyiségű munka ahelyett, hogy hasznot hajtana, még kárt is okozhat. Felejtsük el tehát, hogy a mélyszántás, tárcsázás a növénytermesztés alapjai. Bolygassuk minél kevésbé a földet!
Fontos a talajtakarás
A szél deflációt (széleróziót), a gyorsan levonuló víz eróziót okoz, míg a túl meleg, csapadékmentes időszakokban a talajok kiszáradhatnak. E a károk azonban jelentősen csökkenthetők, ha lefedjük a talajt. Ennek több módja lehetséges.
A talajtakarásra használt anyagokat összefoglaló néven mulcsnak nevezzük. A mulcs segít megőrizni a talaj víztartalmát, így száraz időben is kevesebbet kell öntöznünk, emellett pedig a mulcs saját bomlásával is segít pótolni a talaj tápanyagtartalmát. További lehetőség takarónövények vetése (pl. tök), amelyek akkor is védik a talajt, amikor nem használjuk más növény termesztésére, sőt még a gyomokat is visszaszorítják. Annak érdekében, hogy a talaj évről-évre termékeny maradjon, nélkülözhetetlen a növények által felvett tápanyagok pótlása. Hagyományosan az istállótrágya talajba juttatásával pótolták a tápanyagokat, ha lehet, tegyünk mi is így. Ha ez megoldhatatlan, még mindig ott a komposzt. Az érett komposzt közvetlenül a termőföldre szórva jelentősen növeli a talaj termékenységét. A trágya, a mulcs és a komposzt technikákat ötvözi a mélymulcs, ahol nem is a talajba, hanem közvetlenül a vastag mulcsrétegbe történik a vetés, ültetés.
Takarékos öntözés
A közelmúltban általánossá vált, hogy nyaranta szinte egész nap működnek a szivattyúk, és velük az öntözőberendezések. Az éghajlat szélsőségesebbé válásával valóban nőtt az elmúlt években a vízhiány, szinte az egész országban. Mindenekelőtt a nagykiterjedésű homokos területek különösen kedvezőtlenek a vízmegtartás szempontjából. A klímamodellek előrejelzései szerint a helyzet ráadásul a közeljövőben sem fog javulni, sőt nagy valószínűséggel egyre kedvezőtlenebbé válik. Fel kell készülnünk a nagy aszályokra.
Ennek első lépése az öntözési szükséglet mérséklése megfelelő fajtaválasztással, vízvisszatartással, mozaikus tájszerkezet kialakításával és talajtakarással. Mindenekelőtt célszerű olyan növényeket termeszteni, amelyek kevesebb vizet igényelnek. Ez persze egyszerűnek és magától értetődőnek hangzik, ugyanakkor sajnos azt is jelenti, hogy nem biztos, ugyanazt tudjuk termelni, mint szüleink. Célszerű a minél rövidebb tenyészidejű, szárazság- és hőségtűrő fajtákra szavazni.
Az elmúlt évtizedekben szinte teljesen kihalt a vízvisszatartás hagyománya. Pedig a mély fekvésű területfoltok, egykori tómedrek napjainkban is alkalmasak lehetnek a csapadékvíz összegyűjtésére, belvíz visszatartására. Az ily módon kialakuló – akár csak időszakos – vízfelületek, vizenyős területek kedvező irányban lennének képesek módosítani a környező térség talajainak vízgazdálkodását.
A mozaikus tájszerkezet, a mezővédő erdősávok, mezsgyék újbóli kialakítása hatékonyan képes mérsékelni a szél szárító hatását, ezáltal szintén hozzájárul talajaink víztartalmának megőrzéséhez. A talaj vízháztartását mindezek mellett nagymértékben javítjuk, ha gondoskodunk folyamatos takarásáról. Lényeg, hogy a csapadékvizet átengedje, de mérsékelje a talaj párolgását. A komposztálás szintén sokat segít, hiszen minél magasabb a talaj szervesanyag-tartalma, annál jobb a vízgazdálkodása is.
Nem mindegy, hogy mikor öntözünk. Bár közismert, nem árt hangsúlyozni: ha hajnalban, vagy este öntözünk, nem párolog el gyorsan az öntözővíz, így jobban hasznosul a talajban. Ha megoldható, öntözzünk ekkor.
Fontos a megfelelő öntözőeszköz kiválasztása is. A most is elterjedten használt „lineárok”, a mozgó öntözők a legkevésbé hatékony öntözőberendezések, a kilocsolt víz akár harmada is elpárologhat, mielőtt földet érhetne és hasznosulhatna a talajban. Hatékonyságát tekintve egyértelműen a „csepegtető” típusú mikroöntöző módszerek a leghatékonyabbak. Zöldségtermesztés során mindenképpen ez jelenti a jövőt, még akkor is, ha ez számít a legköltségesebb megoldásnak.
Lineáris öntöző
Mikroöntöző
Mozaikus
talajszerkezet
Szélerózió
Szélerózió
Magyarországon
Talajtakarás
Tárcsázás
Téli mélyszántás
Vízvisszatartás