Otthoni testedzés

2021-05-11 10:36:02 | Módosítva: 2021-05-11 10:41:23

A járvány, és azzal összefüggésben hozott korlátozások sokunkat a lakásba zárt. Azokat is, akik korábban rendszeresen edzettek, és azokat is, akiknek ez eddig eszükbe sem jutott. A napi séta ugyan a friss levegő igényünket részben fedezhette, a rendszeres testmozgást viszont nem. Saját gyakorlatban is kipróbáltuk, milyen egyszerű eszközökkel lehet legalább részben pótolni a testerősítést, a konditermet otthonunkban.


Abból indultunk ki, hogy a lehető legkevesebb eszközt kelljen megvásárolni, mégis a legtöbb hasznos gyakorlatot el tudjuk végezni ezekkel. Leghasznosabbnak egy kézisúlyzó-pár beszerzése bizonyult. Ennek súlya persze egyéni adottságainktól függ, de úgy tűnik, hogy 2x10 kg-mal már sok mindent meg lehet csinálni egy átlagos erejű férfinak is, a hölgyek pedig egy-két tárcsával csökkenthetik ezt a súlyt. Ne felejtsük, egy gyakorlat ismétlésszámának növelésével pótolhatjuk az esetleg kevésnek talált súlyt. Hasznos lehet még egy gumikötél, vagy gumiszalag is. És akkor itt megpróbálunk megállni a beruházásokkal. Illetve van még egy súlyzónk, a saját testsúlyunk. Sok gyakorlathoz azt is praktikusan felhasználhatjuk, és ez ingyen van.

A gyakorlatokat nem magyarázzuk el

A képek önmagukért beszélnek, minden lényeges látható rajtuk, ami nem, azt majd kikísérletezi mindenki magának. Innentől kezdve már csak az elszántság kell. Akár az esti vagy reggeli órákban, kitárt ablak mellett elkezdhetjük a rendszeres edzést. Fontos a rendszeresség, mert ez nem olyan, amit kampányszerűen letudhatunk, aztán hetekre félrerakhatjuk. Hetente legalább három edzést tartsunk, mindig alaposan bemelegítve. Sohase feledkezzünk meg a törzsizmokról; legjobb, ha minden edzést a has és a hát izmainak átmozgatásával, majd erősítésével kezdünk. Ehhez jól használhatjuk a gumikötelet vagy a gumiszalagot. Utána jöhet a két kézi súlyzó; a kar- és a váll izmainak, a csuklyásizmok, a mellizmok stb. alapos átmozgatására. Egy alapos edzésre legalább egy órát kell szánnunk.












Az is lehet, hogy a korlátozások feloldása után már életünk részévé válik az otthon fitnesz. Ez csak saját magunkon múlik.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Fénycsatornák

A legtöbb lakásnak vannak olyan helyiségei, amelyek rosszul megvilágítottak, mert nem jutnak természetes fényhez. Ezekben csak mesterséges fényforrásokkal lehet jó megvilágítást biztosítani....


Átfogó iskolai szellőztetési megoldások pénzügyi támogatással

A legtöbb városunkban és településünkön jelenleg az iskolaépületek energiatakarékossága van célkeresztben. A meglévő támogatási jogcím Nemzeti Környezetvédelmi Program 12/2021. számú felhívása...