Otthonfelújítási támogatás részletei

2021-05-11 10:49:35 | Módosítva: 2021-05-18 10:00:37

Az elmúlt hónapokban rendszeresen foglalkoztunk a kormány által meghirdetett otthonfelújítási pályázattal. Úgy gondoljuk, hogy az Ezermester olvasóinak jelentős részét érinti ez a lehetőség, hiszen mi egy olyan közösséget alkotunk, melynek tagjai öntevékenyen hozzájárulnak otthonuk, házuk, lakásuk, kertjük építéséhez, szépítéséhez, korszerűsítéséhez. Mindezek miatt megyünk bele a nagy lehetőség apró részleteibe is.


Apró, de fontos részletek

Valószínűleg sokan lesznek olyanok, akik azonnal belefognak a felújítási munkákba, megkeresik a kivitelezőket, gyűjtik a számlákat, és úgy gondolják, hogy amikor minden kézben van, akkor megigénylik a támogatást. Nem lenne jó azonban, ha akkor szembesülnek azzal, hogy nem is jár nekik a pénz. Fordítsuk tehát meg a sorrendet; először mérjük fel, hogy mire, mennyi támogatás kinek jár, és azt miként kell ledokumentálni, hogy ne érjen később csalódás, amikor már elköltöttük a pénzt.

Az aktív nyugdíjasoknak pl. óvatosnak kell lenniük. Nem zárja ki őket a pályázat, de feltételekhez köti a támogatást. Az életkort illetően nem elégséges körülmény, hogy az igénylő gyermeke 25 év alatti. A kérelem benyújtásának időpontjában nyugdíjas igénylő csak akkor felel meg a TB-biztosítotti jogviszonyra előírt feltételeknek, ha kiegészítő tevékenységet folytató személynek minősül, azaz kereső tevékenységet végez. Abban az esetben is jogosult lehet a támogatásra, ha végleges határozat alapján ápolási díjban, otthongondozási díjban részesül, vagy a kiskorú gyermeknek a szülei halála miatt ő a kirendelt gyámja. Más esetben azonban nyugdíjasok nem vehetik igénybe a támogatást.


Kizárólag nevelőszülőként senki sem jogosult a támogatásra. A támogatás vér szerinti vagy örökbefogadott gyermek után igényelhető, illetve azon kiskorú rokonra, akinek – a gyermek szüleinek halála miatt – az igénylő a kirendelt gyámja.

Fontos tehát, hogy a támogatást igénylőnek legyen 25 év alatti gyermeke, de a határesetekben ugyan csak fontosak a pontos időpontok. Azt gondolhatnánk, hogy a hamarosan 25. életévét betöltő gyermekre már elkezdhetjük a felújítási munkálatokat. A támogatáshoz azonban fontos, hogy a 25. életév betöltése előtt a kérelemnek be kell érkeznie a Magyar Államkincstárhoz, addigra tehát be kell, hogy fejeződjön a felújítás, a számlákat addigra ki kell fizetni. Ugyanígy az igénylés pillanatában még túl fiatal magzat sem elfogadható: a magzati kor 12. hetétől igényelhető a gyermekre a támogatás.

A jogszabály pontosan meghatározza, hogy csak olyan személy igényelhet felújítási támogatást, aki saját maga révén egészségbiztosítással rendelkezik. Akik viszont saját maguk után fizetik a TB-járulékot, azok ugyan társadalombiztosítási ellátásra jogosultságot szereznek, de egy 2019-es törvény alapján nem minősülnek biztosítottnak, így nem vehetik igénybe a felújítási támogatást.

A biztosított, tevékenységét szüneteltető egyéni vállalkozónak a szünetelés ideje alatt a biztosítása is szünetel. A támogatási kérelem benyújtásakor biztosítottnak kell lennie, és egy év, egybefüggően legfeljebb 30 nap megszakítással, folyamatos biztosítotti jogviszonnyal kell rendelkeznie.

Külföldi társadalombiztosítás esetén a külföldi társadalombiztosítási hatóság igazolása szükséges, hitelesített magyar fordítással, amely bizonyítja a kérelem benyújtását megelőző legalább 1 éve folyamatosan fennálló biztosítotti jogviszonyt, azonban a kérelem benyújtása napján már hazai jogviszonyban kell állnia az igénylőnek (együttes igénylés esetén legalább az egyik félnek). Akik párként, együttes igénylőként nyújtják be a támogatási kérelmet, és az egyik fél megfelel a biztosítotti feltételeknek, akkor jogosultak lehetnek a támogatásra.

Figyelnünk kell arra, hogy nincs-e valami féle köztartozásunk. Kétes esetben a NAV-nál előzetesen érdemes megérdeklődni, mert előfordulhat, hogy nem is vagyunk teljesen tisztában azzal, hogy a hatóság nyilvántart ilyen köztartozást.

A támogatás iránti kérelmet a lakáson végzett valamennyi felújítási munkálat befejezését követően, a számlák kifizetését követő 60 napon belül, de legkésőbb 2022. december 31-ig lehet benyújtani. Több számla esetében a 60 napos igénylési határidő számításánál a legutolsó kifizetési időpontot kell alapul venni. Ha túllépjük ezeket a határidőket, akkor lecsúszunk a támogatásról, de ha még marad idő a végső határidőig (jelen állás szerint 2022. december 31-éig), akkor egy utolsó, számlával igazolt munkálat elvégzése még menekülőút lehet, hiszen ekkora a 60 nap „újraindul”.

Egyedüli igénylő esetén az igénylő nevére kell kiállítani a számlákat, más név nem elfogadható. A támogatást a legalább egy gyermeket váró vagy nevelő igénylő – azonos lakóhellyel rendelkező házastársak vagy élettársak közösen, együttes igénylőként – igényelheti, így nincs lehetőség arra, hogy ha azonos az állandó lakóhelyük, csak az egyik fél igényelje a támogatást. Ilyen esetben a számláknak és a vállalkozói szerződéseknek is legalább egyikőjük nevére kell szólniuk. A számlán külön tételként kell megjelennie az anyagköltségnek és munkadíjnak, a kettő a számlán egy tételként összevontan nem szerepelhet. A vállalkozói szerződésben már részletezett felújítási munkálatokat a számlán nem fontos részletesen feltüntetni.

Osztatlan közös tulajdon közös használatú, illetve közös tulajdonú részére támogatás nem vehető igénybe. Több lakásból álló közös tulajdonú ingatlan esetében közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalt használati megállapodás vagy bírósági ítélet szükséges a támogatáshoz.

Lakótér bővülésével a felújítás nem járhat (arra CSOK támogatás igényelhető). Már korábban kialakított tetőtérben viszont igénybe vehető a támogatás a rendeletben meghatározott munkálatokra. Teljesen új fürdőszoba kialakítására nem vehető igénybe a támogatás, ha az épületben már van fürdőszoba.


Az igénylőnek és annak a gyermeknek, akinek a jogcímén a támogatást igénybe veszi, legalább egy éve kell lakóhellyel (a köznyelvben a lakcímkártyán szereplő „állandó lakcímmel”) rendelkeznie a felújított ingatlanban. Ezt az egy évet az igénylés időpontjától kell visszafelé számolni, vagyis ha valaki a támogatás érdekében ma átjelentkezne, az egy év múlva igényelhetné a támogatást. Kivétel ez alól a frissen megszerzett lakás. Akár egy tegnap vásárolt ingatlanra is igényelhető a támogatás a következő egy évben is, ha oda mind az igénylők, mind a gyermekek átjelentkeznek. Csak tartózkodási helyre nem igényelhető a támogatás.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-9314/OtthonfelUjitasi_tamogatas_reszletei