Forradalmian új
megoldásként jelent meg anno a piacon. Az Uponor 1990-ben mutatta be az első
átlapolt többrétegű műanyag csővezetékét (MLCP). Ezeket a csöveket széles
körben lehetett alkalmazni ivóvíz, valamint hűtési- és fűtési
rendszermegoldásokhoz, hiszen sokkal stabilabbak, könnyebbek voltak, és nem
utolsó sorban gyorsabban és egyszerűbben lehetett velük dolgozni. A szerelőknek
így előnyös volt ezeket az Uponor többrétegű kompozit csöveket használni.
Büszkén jelentjük, hogy a többrétegű műanyag csőrendszer immár 30 éves
fennállását ünnepli!
A sikeres kezdet
után, az Uponor fejlesztőmérnökei egy percig sem ültek a babérjaikon, hiszen a
sok pozitív vásárlói visszajelzés nyomán már 1993-ban megjelentek az első
présfittingek a többrétegű műanyag csővezetékekhez, majd 2001-ben már az első
nyomáspróba-biztos kivitelű idom is bevezetésre került. Ha biztonságról van
szó, akkor az Uponor mérnökei bebizonyították, hogy akár egy vizuálisan kicsiny
változtatásnak is lehet nagy pozitív hatása: például a színkódolási rendszer
bevezetése 2007-ben jelentősen javított a méret-beazonosítási problémán. Ezzel
ismét segítve a szerelők megbízható, pontos, egyszerű munkavégzését a csövekkel
és idomokkal.
Végül
2013-ban a németországi gyárban legördült az első varrat nélküli UniPipe PLUS
ötrétegű műanyag cső a gyártósoron. A 40%-kal jobb hajlíthatósággal az Uponor
ezzel a csővel ismét nagyot alkotott. Azóta több millió méter ötrétegű műanyag
cső került gyártásra és sikeres beépítésre világszerte - gyakran az innovatív
Uponor S-Press PLUS présfitting családdal együtt, amelyet az ISH 2019-es
kiállításon mutattak be a nagyközönségnek. Mára mind a fém, mind a PPSU műanyag
idomokat is széles körben használják ebben a kivitelben.
Bizonyára sokan
gondolkoztak már azon, hogy amikor új lakást vásárolnak, mi a legfontosabb
szempont, mi teszi igazán jó vétellé? Legyen jó a fekvése? Legyen szépen
berendezett? Jó elosztású...
A fontos védő feladatot látnak el, biztonságossá teszik az akár több oldalról is nyitott terek használatát. E fontos építészeti elemek szerkezetileg, anyaguk tekintetében és nem utolsó sorban...