Intelligens multimédia

2021-10-14 19:40:10 | Módosítva: 2021-10-14 19:43:37

Az okosházak hangrendszerei az épületautomatizálás kényelmi funkcióinak részét képezik. Kiépítésében ugyan nem, de felhasználásban annál inkább különbözik a hagyományos hangrendszerektől. Számos olyan funkciót tudunk megvalósítani egy intelligens hangrendszerrel, ami évekkel ezelőtt csupán a televíziókban és mozikban látható Hollywoodi elképzelésnek tűnhetett csak, de mára elérhetővé és megfizethetővé vált. Az, hogy a hangrendszerünket okostelefonunkon vagy táblagépünkön keresztül vezéreljük, csak a legalapvetőbb szintű elképzelések közé tartozik.


Egy központi zeneszerver által négy, nyolc vagy akár még több 4 zenei zóna kialakítására van lehetőségünk, és zenei zónánként korlátlan számú hangfalat tudunk integrálni. Más zeneszámot vagy online rádiót tudunk megszólaltatni a konyhában főzéshez, mást a fürdőszobában a relaxálásunkhoz vagy a teraszon a kerti partihoz. A zeneszerver beépített merevlemezzel rendelkezik, így akár több mint 200 000 dal tárolására alkalmas. Ezen felül támogatja a különböző zenei szolgáltatásokat is, aminek köszönhetően szinte korlátlan számú internetes rádióállomást érhetünk el világszerte, valamint különböző streaming szolgáltatásokat is.

Az előre összeállított albumaink és a rádióállomások okos házunk multimédia rendszerén történő meghallgatásához nem kell mást tennünk csak integráljuk a központi egységbe a zenemodult, ahol megadjuk fiókadatainkat, és máris csatlakoztatva vannak az alkalmazások. Ha munkából hazaérünk, és nem akarjuk abbahagyni a zenehallgatást, csak átirányítjuk az autóról, és folytatódik a szám.


Az okos hangrendszerbe be lehet integrálni otthonunk egyéb okos szolgáltatásait, pl. IP video-kaputelefonunk csöngetését is be tudjuk állítani megadott zenei zónába, de akár ébresztőóraként is üzemelhet, így megadott időpontban elindítja kedvenc rádiócsatornánkat.

Hangrendszereink intelligens épületautomatikai rendszerünkbe való integrálásával egy okostelefon, táblagép, laptop vagy számítógép kijelzőjén keresztül léphetünk a következő zeneszámra, indíthatjuk el kedvenc rádióállomásunkat, válthatunk csatornát vagy kereshetjük ki kedvenc zeneszámunkat a háttértárról! Nem kell hozzá másik távirányító, minden egy kezelőfelületen, az okosház kezelőfelületén érhető el!

Okosotthonunktól figyelmeztetéseket, emlékeztetőket is kérhetünk

Az intelligens hangértesítéseknek köszönhetően meg tudjuk adni előre okos otthonunk számára, hogy bizonyos funkciók vagy események bekövetkezése esetén milyen megadott szöveget olvasson be az audio rendszeren keresztül. Beállíthatjuk, hogy hangos értesítésként figyelmeztessen minket, ha kint sötétedik, és mi elfelejtettük bezárni a garázsajtót vagy nyitva hagytuk az ablakokat.

Egy okosotthonban, mivel minden mindennel összefügg, így a multimédia rendszer lehetővé teszi számunkra akár azt is, hogy riasztási funkció blokkot állítsunk be a zeneszerver számára. Ha a riasztó rendszer behatolást vagy károkozást érzékel mozgás, nyitás, füst, vízkiömlés vagy üvegtörés érzékelői által, amellett hogy okos eszközeinkre küld értesítést erre vonatkozóan, a hangos riasztást a helyi figyelemfelkeltés érdekében akár az audio rendszer hangszóróin keresztül is el tudja indítani, így ekkor a hangszórók teljes hangerőn szólalnak meg mintegy szirénaként, ami garantáltan felhívja a mi és a szomszédok figyelmét, és el fogja ijeszteni az illetéktelen behatolót.


Azok számára, akik szeretik kedvenc filmjeiket projektoron vagy vetítővásznon élvezni, esetleg prezentációhoz van szükségük a projektorra, természetesen ennek vezérlését is képesek vagyunk integrálni az okosház központi rendszerbe. A projektor és a vetítővászon leeresztése vagy felhúzása, plafonban történő elrejtése további mechanizmusokat is elindíthat, így a mozi funkció kiválasztásával egyidejűleg lehúzhatjuk a redőnyöket, és csökkenthetjük a helység világításának intenzitását. Igény esetén magának a projektor távirányítónak a vezérlését is meg tudjuk tanítani az okosotthon rendszernek, így akár okoseszközeinken keresztül is vezérelhetjük a berendezést.



További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Fűtsünk okosan

Attól függetlenül, hogy melyik szobában helyezzük fel a szabályozót minden szem a CT200 EasyControlra fog szegeződni. A lenyűgöző, karcsú üveg tervezésű érintőkijelző modern megjelenésével – a...


Valena Life/Allure Netatmo

A Legrand egyszerre időtálló és megújuló koncepcióval készült a lakást felújítók, építkezők számára: egy mechanizmusból két különböző stílussal rendelkező kapcsoló alakítható ki. A szögletesebb...