Kerítések és kerítésrendszerek

2021-11-01 07:10:29 | Módosítva: 2021-11-01 07:22:15

Bár nem minden országban és kultúrában fontos a házunkat, kertünket határoló kerítés, hazánkban azért igen. Nekünk, magyaroknak fontos behatárolni, meddig is miénk a birodalom, és biztonságérzetünket is fokozza egy jó kerítés. De nem csak érzésekről és biztonságról szól ez a történet, fontos szerepe van itt az esztétikának is, hiszen ugyanúgy, mint házunk teteje, otthonunk kerítése is meghatározza az összképet, az összbenyomást, ráadásul ez az, ami legelőször szembetűnik a kívülről érkezőnek. Választási lehetőség pedig bőven van, csak bírja a pénztárcánk!


Az én házam, az én váram

Kerítés létesítéséhez építési engedély általában nem szükséges. A település önkormányzatának helyi építési szabályzata (HÉSZ) azonban elég sok mindent szabályoz. Többek között azt is, hogy az adott telekre kötelező-e kerítést tenni, és hogy az milyen magas és mennyire átlátható lehet.

Az utcafronti kerítések általában díszesebbek és drágábbak. A telek többi oldalára ugyanakkor nem feltétlenül kell ugyanilyet telepítenünk. Sokszor egy egyszerűbb megoldás is megteszi, főleg ha már a szomszéd is épített kerítést arra a részre. Leginkább a szomszédok felőli részen, de adott esetben az utcafronton is jó ötlet belátás-gátlót felszerelni. Erre alkalmas kerítés háló már viszonylag olcsón is beszerezhető. A bambuszkerítés szintén jó megoldás erre.

Leggyakoribb megoldások

A kerítés hosszát folyóméterben vagy méterben mérjük, a kettő között azonban nincs különbség. A folyó, előtag ugyanis csak azt fejezi ki, hogy hosszúságot mérünk, nem pedig területet. Téglakerítés, zsalukőkerítés vagy lábazat, és hasonló épített megoldások esetén a kivitelezők négyzetméterben számolják a díjakat.

Kerítéseink gyakorlatilag minden szóba jöhető anyagból készülhetnek; lehet fa, fém, műanyag, vinyl, panel, lemez vagy sima drótkerítésünk is. Legolcsóbb a drótkerítés, amit akár már 8000 Ft-ért is telepíttethetünk méterenként. Lábazattal és egyéb elvégzendő munkákkal együtt a teljes díj ugyanakkor elérheti a 25 000 Ft/m-t is. Viszonylag olcsó megoldásnak számít a fém táblás- vagy 3D kerítés is, amelyet már 10-15 000 Ft/nm áron is beszereltethetünk, de a tartozékokkal és a munkadíjjal együtt ez már több lesz, mint a sima drótkerítés ára. Leginkább parkok és ipari létesítmények, társasházak környékén gyakori, családi házak utcafrontján ritkábban fordul elő.

A kerítések eredetileg nagyrészt fából készültek, és ma is népszerűek ezek a határolók. Igen sokféle faanyagról beszélünk ezen belül. A teljes fakerítés építés ára 30 000-110 000 Ft/m, ha alapelemekből építjük meg. Fakerítést azonban teljesen előre legyártott, nagyobb méretű elemekből is összerakhatunk. Nagyjából az előbbi költségekkel számolhatunk, méterenként 30 000-70 000 Ft-ért készül el az ilyen kerítésünk, ez tehát egy gazdaságos megoldás.

Manapság már másfajta anyagokból – fémből, műanyagból – is készülhetnek fát utánzó kerítések. Ezeket általában még csak lefestenünk sem kell a telepítésnél, innen jön a „gondozásmentes kerítés” elnevezés. A legelterjedtebb fém kerítések alapanyag acél vagy alumínium, megfelelő felületvédelemmel. Ezeknél 30-110 000 forintos méterenkénti árra kell számítanunk. A műanyagból készült wpc kerítés, vagy a vinyl kerítés szintén egyre népszerűbb megoldás. Ez esetben is hasonló árakkal kalkulálhatunk.

A kovácsoltvas kerítés átlagos anyagköltsége méterenként 12 000-24 000 Ft-nál kezdődik. A teljes kivitelezés díja az egyedi igények függvényében 45 000-120 000 Ft/m körül lehet. Egy betonkerítés teljes költsége 20 000-60 000 Ft/m közé is eshet. Sövénykerítést viszont akár már 10 000 Ft/m-től beszerezhetünk, műnövényekből állót pedig még ennél is olcsóbban. A megfelelő karbantartásra és az ezzel kapcsolatos szabályok betartására ugyanakkor fokozottan oda kell figyelni.

Bizonyos esetekben szükség lehet kisebb, alacsonyabb kerítések telepítésére is növényeink, háziállataink vagy gyermekeink biztonsága érdekében. A kiskert vagy a medence lekerítésére is ilyeneket alkalmazhatunk. A fém táblás kerítés alacsonyabb és még kedvezőbb árú változata a kerti kerítés, amely kiválóan alkalmas a határok kijelölésére is.








Építés, telepítés

Az épített kerítés létesítésének első lépése a sávalap kiásása és lebetonozása a megfelelő módon történő vasalással megerősítve. A kerítés átlagos szélessége 30 cm, a sávalap mélysége pedig általában 70 cm. Kevésbé mélyre nem érdemes építeni, mert akkor a talaj fagyása kárt tehet a kerítésben.

Attól függően, hogy kell-e lábazatot kiépíteni, és ha igen, milyet, elég széles skálán mozog az anyagok és a teljes kivitelezés ára. A kerítés magassága a lábazat kialakítását is nagyban befolyásolja a választott stílus és az anyagok mellett. Családi házas lakóövezetben a kerítések általában 1,5-2 m magasak.



A kerítés lábazata különböző falazási technikákkal készülhet. A zsalukő-kerítéslábazat a legelterjedtebb, de betonból, kőből, vasból, vagy akár téglából is elkészíthető. Ezeket következő lépésben bevakolhatjuk, díszkővel kirakhatjuk, lefesthetjük, vagy akár meg is hagyhatjuk eredeti állapotában. A megfelelő vasszerkezet kialakítása itt is elengedhetetlen. Mivel a lábazat kiépítése sok esetben hasonló módon történik, mint egy házfal építése, ezeken a részeken tetszés szerint ugyanolyan jellegű munkálatokat tudunk elvégezni. Ilyen pl. a vakolás, a kerítés festése, vagy a burkolás. A kerítés többi része is igényelhet az anyagának megfelelően festést, lakkozást vagy más kezelést.

Kerítés oszlopra is szükségünk lesz, ha azokat nem építettük meg a lábazattal megegyező anyagból. Átlagosan 2-3 méterenként szükséges őket elhelyezni.

Láthatatlan kerítés


Főleg kutyák szabad mozgásterének kijelölésére szolgál az úgynevezett láthatatlan kerítés. Az elektromos eszköz kábeleit a föld alatt kell vezetni, így azok valóban láthatatlanok.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-9460/Keritesek_es_keritesrendszerek