Vadelütések megelőzésére

2021-12-18 16:57:44 | Módosítva: 2021-12-18 17:08:26

Tudnunk kell, hogy lakott területen kívüli utakon vadon élő állatokkal elvileg bárhol és bármikor találkozhatunk. Különösen számolni kell vadállatok megjelenésére azokon az útszakaszokon, melyeket „Vadállatok” veszélyt jelző táblával jelölnek meg. Ezeket a táblákat ugyanis a közút kezelője a vadásztársaságokkal, vadgazdálkodási szakemberekkel egyeztetett útszakaszokon helyezi el, ahol a vadak megjelenésének az átlagosnál is nagyobb a valószínűsége.


Különösen nagy a vadelütések veszélye nyáron és ősszel, amikor az őzek párzási időszaka van. Ilyenkor ugyanis az őzbakok szó szerint „se nem látnak, se nem hallanak”, s óvatlanul, minden körültekintést mellőzve rohannak keresztül az úttesten. Szarvasok esetében a párzási időszak szeptemberre és októberre esik, így az azzal járó veszélyekre is ekkor tanácsos készülni.

A motorkerékpárral közlekedők jóval védtelenebbek a gépjármű vezetőköz képest. Ezért részükről a vadveszélyes útszakaszokon még inkább indokolt a lassúbb és óvatosabb közlekedés, s nem tanácsos a megengedett felső sebességértéket kihasználni.

Időnként előfordulhat

A vadvédő kerítés esetleges hiányosságai, folytonosság-szakadásai miatt az autópályákon, vagy közvetlenül azok mellett vadállatokat látunk. Ilyen esetben nem csak indokolt, hanem egyenesen „kötelező” a lassító fékezés még akkor is, ha közvetlen veszélyt még nem tapasztalunk. Az autópályára tévedt vadállatok ugyanis a kerítéstől nem tudnak a veszélyes zónából kimenni, s így pánikszerűen a gépjárművek közé rohanhatnak.



Fontos tudni, hogy vadállat észlelése esetén a távolsági fényszóró alkalmazása kifejezetten hátrányos lehet, hiszen az úttesten lévő vad ilyen esetekben általában riadtan a fény felé fordul, megdermed, s nem tud időben kitérni az ütközés elől. A tapasztalatok szerint az óvatos közlekedés mellett a hangjelzés alkalmazása már nagyobb segítséget jelenthet, hiszen az állatok többsége megijed az erős kürt hallatán, s menekülni akar a közeledő zajforrás elől. Hasznos eszköze lehet még a vadelütések elkerülésének az ultrahangos vadriasztó síp, melyet a járműre rögzíthetünk, s a menetszél működteti. Az egyszerűbb kivitelű műanyag változatok már olcsón hozzáférhetők, hátrányuk viszont, hogy egy-két autómosás után letörhetnek, vagy a ragasztási felület megkopása miatt az eszköz a járműről menet közben leesik. Gyakran kell pótolni.


Forrás: ORFK-OBB


A vadgázolás problémájával sokan csak akkor szembesülnek, amikor már bekövetkezett a baj. Ilyenkor az elszenvedő autós csak tanácstalanul áll az út szélén, és sajnálja áldozatát, de áldozattá válhat maga is, és még szerencséje van, ha ez a gépkocsiján esett kárban mutatkozik meg. Egy nagytestű vadonélő állat akár végzetes kimenetelű balesetet is okozhat. De ne legyünk ennyire borúlátóak, csak képzeljük el azt az esetet, amikor a baleset után ott állunk az úton, és kérdéseket teszünkv fel magunknak.


Mit mond a jog? Ki a felelős? Ki téríti meg a kárt?


Ha már megtörtént a vadgázolás, akkor rendőrt kell hívni?

IGEN.

Egyrészt azért kell rendőrt hívni, mert ő tudja értesíteni az illetékes vadásztársaságot. Másrészt azért is fontos a jelenléte, hogy a gázolás minden körülménye hitelesen, fotókkal dokumentált legyen, hogy meg lehessen állapítani a jogi felelősséget.


A vadgázolásnak automatikusan van felelőse?

NEM.

A vadállat elgázolásakor nincs automatikus felelősség. A balesetnek ugyanis legalább három szereplője van, akiknek a felelősségét vizsgálni kell: a gépjármű vezetője, az illetékes vadásztársaság, az illetékes közútkezelő.


A gépjármű vezetője önállóan is felelőssé tehető?

IGEN.

A járművezető akkor felelős a vadgázolásáért, ha nem tartotta be az útszakaszra vonatkozó közlekedési szabályokat. Így különösen akkor, ha túl gyorsan haladt, pedig tábla jelezte előre, hogy az adott útszakaszon szabadon élő állatok megjelenésével kell fokozottan számolni. Hogy mekkora sebességgel lehet közlekedni ilyen figyelmeztetés esetén? Nos, a KRESZ szerint a jármű sebességét úgy kell megválasztani, hogy a vezető járművét meg tudja állítani az általa belátott távolságon belül és minden olyan akadály előtt, amelyre az adott körülmények között számítania kell.

Csakhogy mehetünk bármennyire alacsony sebességgel, ha féktávolságon belül ugrik elénk a vad, akkor képtelenség megállni. A bírósági gyakorlat szerint a jármű vezetője akkor érvényesítheti a vadkárt, ha az a vadveszélyt jelző tábla hatályán kívül esett. A közúti jelzőtáblákkal kapcsolatos 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet a veszélyt jelző táblákról (a vadveszély is ilyen) a következőt írja: a veszélyes útszakasz hosszát kiegészítő táblán kell jelezni, ha a veszélyes útszakasz 100 méternél hosszabb. Ebből következik, hogy a vadveszélyt jelző tábla nem a következő útkereszteződésig tart, hanem – ha nincs alatta távolságot kiegészítő tábla –, akkor legfeljebb száz méteren keresztül kell a veszélyre számítani.


A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) kiterjed a vadkárokra is?

NEM.

Vadgázolás esetén a gépjárműben esett kárt a biztosító akkor téríti meg, ha van teljes körű CASCO biztosítás is. Ma már több biztosítónál a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás mellé köthető úgynevezett vadkár-kiegészítő biztosítás is, amely ilyen esetben sokat segíthet.


A vadkárt a károkozás helye szerinti vadásztársaságnak kell megtérítenie?

IGEN.

Sokáig vitatott volt, hogy a vadkárért az a vadásztársaság felel-e, amelynek a vadászterületén a kár bekövetkezett, vagy az, amelynek a területéről a vad kiugrott, vagy netán együttes felelősség terheli őket. A bíróság úgy döntött, hogy a vadkárt a károkozás helye szerinti vadásztársaságnak kell megtérítenie. Ebből következően annak a vadásztársaságnak a felelőssége, amelynek a vadászterületéről a vad kiugrott.


Autópályán történt vadgázolásért nem tehető felelőssé a gépjármű vezetője?

IGAZ.

De mindenki más is háríthatja a felelősséget. Ha a vadgázolás az autópályán történt, úgy – legalábbis a korábbi gyakorlat szerint – meg kellett téríteni a járművezető kárát. Ennek az volt a magyarázata, hogy az autópálya zárt terület, és vadveszély esetén az útkezelőnek vadfogó kerítést kell építenie, ráadásul kötelessége rendszeresen ellenőrizni is az állapotát. Hogyha elmaradtak a vizsgálatok és a kerítés szükséges megjavítása, az elhanyagolt vadfogó miatt az útkezelő felelt a balesetért, míg szakszerűen elhelyezett kerítés esetén az illetékes vadásztársaság. Ez egy világos felelősségi alakzat volt. Csakhogy az utóbbi években a vadásztársaságok kezdeményezésére az útkezelő vadveszélyt jelző táblákat helyezett ki például az M7-es autópályára, összekuszálva ezzel a felelősségi szabályokat. A kérdés most már az, hogy ki oldja fel az ellentmondást az autópályán engedélyezett sebesség és a vadveszélyt jelző táblával jelzett útszakaszon való haladás között.


Az elütött vad hazavihető?

NEM.

Sokan úgy gondolják, hogy az elgázolt állatot hazavihetik, csakhogy evvel a tettükkel súlyos hibát követnek el. Az elpusztult vadállat a területileg illetékes vadásztársaság tulajdona. Vagyis az, aki hazaviszi az állatot, bizony lopást követ el. A cselekmény ötvenezer forintos értékhatárig szabálysértésnek, afölött viszont már bűncselekménynek (vétségnek) minősül. A jó hír viszont az, hogy a vadásztársaság ritkán él kártérítési igénnyel az elütött vad miatt. Már csak azért sem, mert ebben az esetben neki kellene bizonyítani, hogy a vadgázolás egyértelműen a járművezető hibájára vezethető vissza.


Ha a járművezetője nem felelős a vadgázolásért, a kárát megtérítik?

NEM MINDIG.

Pető Attila közlekedési szakértő, a „Kreszprofesszor” ezt válaszolta egy vadat elgázoló levélírónak: „Nem te vagy a felelős, ilyet nem állít senki. Legfeljebb a károdat nem téríti meg senki. De ilyen vezetés közben számtalan ok miatt lehet.”

Forrás: Index.hu


A vadbalesetek megelőzésére, illetve elkerülésére a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsai:

1. Koncentráljon a vezetésre!

2. Lassítson! A megengedett sebesség nem azt jelenti, hogy annyival kell menni.

3. Használja a távolsági fényszórót, így nagyobb területet beláthat!

4. Tartson nagyobb követési távolságot!

5. Lakott területen belül is találkozhat őzzel vagy más vadon élő állattal!

6. Folyamatosan figyelje az út mindkét oldalát! Az őz, a szarvas szeme zölden, a vaddisznó szeme pirosan csillan a fényben!

7. Ha hirtelen nagy testű vad kerül a gépkocsi elé, vészfékezzen (Tövig nyomott fék! A többi az ABS dolga!) és használja a jármű hangjelzését, de ne kapja félre a kormányt, mert nagyobb baj lehet belőle, mint a vaddal történő ütközésből!

8. A legóvatosabb vezetés mellett is bekövetkezhet a baleset. Ilyenkor megállás után értesítse a rendőrséget!


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-9500/Vadelutesek_megelozesere