Kezdetben
Mind hazánkban, mind pedig Európa-szerte kétcsöves központi fűtési rendszerek létesültek csekély szabályozási lehetőséggel. Rendszerint bő vezetékhálózat, a szabályozás teljes hiánya vagy maximum a nyitást-zárást biztosító elzáró-szerelvény megléte jellemezte ezeket a rendszereket. Szabályozás hiányában rendkívül pazarló módon lehetett csak kifűteni az ilyen a házgyári otthonokat. A későbbiek folyamán – a tömeges lakásépítési programoknak köszönhetően – szükségessé vált egy olyan rendszer bevezetése, amely gyorsan kivitelezhető és gazdaságosan üzemeltethető volt. A kétcsöves fűtéshez képest azonban – a kivitelezési munkaidő felgyorsult üteme ellenére – rendkívül nagy visszalépést jelentett az átfolyós jellegű rendszer bevezetése nyomán, hogy szó sem eshetett hőleadónkénti szabályozásról. Csak a hetvenes évek végétől beszélhetünk szabályozásról a távhő esetében, ekkor ugyanis drasztikusan emelkedtek az energiaárak. Áttértek az átkötő szakaszos, egycsöves fűtési rendszerre. A nyolcvanas évektől pedig már olyan mérőszabályzó egységet építettek be, amellyel pontosan be lehetett állítani a kívánt térfogatáramot.
Panelházi fűtéskorszerűsítéseknél kifejezetten a hőközponttól az épület irányába induló fűtési rendszer felújítására kell gondolnunk, ahol a költségmegosztók, esetleg hőmennyiségmérők felhelyezésére, és a lakásonkénti fűtésszabályozásra kell helyeznünk a hangsúlyt. Az épületben a lakáson belüli és azon kívüli elemeket felújítás szempontjából célszerű megkülönböztetnünk, mert mindegyiken más-más jellegű munkát kell végezni. A lakáson belüli elemekhez tartoznak a radiátorok, melyeket valamilyen módon szabályozhatóvá kell tenni. Mérés szempontjából költségmegosztókat kell felhelyezni ezekre a hőleadókra. Hőmennyiségmérőt csak a lakásba belépő előremenő és a lakásból kilépő visszatérő vezetékre célszerű elhelyezni. Lakáson kívül többnyire csak strang-szabályozókra, elzáró szerelvényekre van szükség. Az egycsöves kialakítású fűtési rendszer szabályozhatóvá tételéhez elengedhetetlen az átkötő szakaszok beépítése is. Mindezt a társasházak anyagi lehetőségeinek megfelelően bővíteni is lehet.
A panelépületek függőleges elosztású fűtőrendszereiben a fogyasztásarányos díjfizetés feltételei lakásonkénti hőmennyiségméréssel vagy költségmegosztók alkalmazásával is megteremthetők. A két megoldás közül az utóbbi, azaz a költségmegosztók felszerelése az egyetlen költséghatékony alternatíva, mert a hőmennyiségméréssel ellentétben ehhez nem szükséges a fűtési rendszer teljes átalakítása, amely lakott lakásokban igen nehéz és költséges feladat. Számszerűsítve; míg a költségmegosztók felszerelésének költsége a minimális fűtéskorszerűsítéssel együtt 140-160 ezer forintba kerül, addig a hőmennyiségmérő alkalmazása lakásonként akár a 700-800 ezer forintos többletköltséget is elérheti.
Még a legmodernebb költségmegosztók sem hőmennyiséget mérnek, azaz nem egy konkrét fizikai egységben (kWh, GJ) mért számadatot mutatnak. Arra azonban tökéletesen alkalmasak, hogy arról a radiátorról, melyre felszerelik, megállapítsa, milyen mennyiségben adhatott le hőt, azaz arányosított mérést tesznek lehetővé. Ahhoz, hogy egy konkrét épületben használni lehessen ezt a mérési módszert, szükséges, hogy minden egyes radiátoron elhelyezzenek költségmegosztó készüléket.
A mai, legmodernebb költségmegosztók nem egyszerűen elektronikus eszközök, hanem rádiókommunikációra is képes műszerek, így az adatok kinyeréséért nem kell bemenni az egyes lakásokba. A szakmában walk-in, walk-by-nak nevezett rendszereket is felváltotta az internetes alapú adatgyűjtés.
Természetesen mindig vannak kivételek, ahová nem lehet költségmegosztót felszerelni, azonban rendeletek részletesen szabályozzák a költségmegosztás gyakorlatát. Ebben a rendeletben arról is szó van, hogy azoknál a lakóknál, akiknek egyes vagy akár az összes radiátoránál valamilyen probléma folytán kimarad a költségmegosztó felszerelése, hogyan kell megoldani az arányos elszámolást.
Ultrahangos hőmennyiségmérő
Ultrahangos hőmennyiségmérőknél az átáramló vízmennyiség mérése ultrahangos elven történik, mely során az elektronika ultrahang-hullámokat bocsát át a mérőcsövön az áramlási iránnyal megegyezően, majd azzal ellentétesen.
Az ultrahanghullám a víz áramlási irányába kibocsátva felgyorsul, vele ellentétesen pedig lelassul. Az időkülönbség arányos a víz áramlási sebességével, és nagyon pontosan mérhető ezáltal a vízsebesség, így a víz térfogatáram nagysága is pontosan meghatározható. Amíg tehát a szárnykerekes mérők mechanikus mérők, és így szennyeződésre és vízminőségre fokozottan érzékenyek, addig az ultrahangos mérők ezekre érzéketlenek, tehát strapabíróbbak.
Sokszor az épületgépész szakmán belül is vita van arról, hogy érdemes-e nekifognunk egy távfűtési korszerűsítésnek további korszerűsítések nélkül. A tapasztalatok azt mutatják, mindenképpen érdemes! Az anyagi források minden esetben végesek, tehát első körben oda kell fókuszálnia a beruházónak, ahol adott egységnyi összeggel a legnagyobb hasznot vagyunk képesek realizálni. A szigetelés, ablakcsere még legalább ekkora megtakarítást eredményez, viszont a bekerülése többszöröse a fűtéskorszerűsítésnek. Ha a két felújítás komplexen, egyszerre zajlik, akkor nem ördögtől való feltételezni a 40-45 százalékos megtakarítást.
