Kezdeti kezelések

A virágüzletben vásárolt és ajándéknak szánt vagy ajándékba kapott cserepes virágokat, levéldísznövényeket tartós virulásuk érdekében már hazaérésig is óvni kell, nehogy útközben megfázzanak, hideg időben vagy hűvös szélben pedig túlhűljenek. Zord időben a hagyományos egyrétegű selyempapír csomagolás, vagy a látványos kristályfólia inkább csak dísz, mintsem hatásos védőburkolat. Némi biztonságot csak a két- vagy még inkább többrétegű csomagolás nyújthat.

Különösen jó, ha a papírborításra műanyag fólia palást is kerül, mert ez a váratlanul feltámadó hideg légáramlatnak, a hevesebb légmozgásoknak is útját állja, és közben a lehetséges csapadék áztató hatásától is véd. Hideg időben, hosszú úton még a gépkocsi csomagtartója sem nyújthat mindig elegendő védelmet. A gépkocsi belseje is csak folyamatos fűtéskor szokott megfelelő lenni növények szállítására. A növények számára a bejutó levegő áramlásától védett helyet kell választani, és a zötykölődésüket is el kell kerülni.
A kintről a lakásba kerülő cserepes virág vagy levéldísznövény egy ideig még lehetőleg hűvös helyiségben maradjon, ahol fokozatosan melegedhet fel, mivel a nagyfokú és hirtelen hőmérsékletváltozás végzetes lehet a számára, különösen akkor, ha erre kifejezetten érzékeny. Ezért sem tanácsos a fagyos kinti hőmérsékletről meleg helyiségbe került cserepes növényeket azonnal kibontani csomagolóanyagából. Ajándékozás esetén persze csomagolóanyagából kibontva vagy attól teljesen megszabadítva kerüljön átadásra a növény, csak ezzel várni kell néhány percet a felmelegedés érdekében. A növények felmelegedését követően ajánlatos teljesen megszabadítani őket a csomagolóanyagtól, a krepp-papír, celofán vagy kristályfólia, esetleg egyéb díszítések se maradjanak vissza tartósan.
Mind nagyobb számban nevelik a cserepes virágokat és levéldísznövényeket is olyan földkeverékben, amelyek jelentős része jó nedvességtartó. Ezekről víztartalmukat veszítve derülhet ki, hogy rostos tőzeg tartalmúak, ezért mindig meg kell győződni arról, hogy nem kíván-e a cserépben kapott növény azonnal egy alapos beöntözést, még mielőtt a kiszemelt helyére kerülne. E tekintetben még nagyobb figyelmet kívánnak a már nagy tartóedényben lévő növényóriások.
Nem szabad megfeledkezni a közös tartóedényben egybeültetett többféle virágzatú, növények együtteséből álló kompozíciók mielőbbi jó vízellátásáról sem. Ha már esetleg kiszáradtak, nem elég felülről öntözni őket, hanem inkább vízbe merítve, vagy vízzel telt alátétbe elhelyezve nedvesíthetők át újra a legjobban. Az ezt követő lecsepegtetésük után kerülhetnek kiszemelt helyükre.
Indokolt óvatosság az elkülönítés is, ha az új cserepes virág vagy levéldísznövény fertőzöttségének akár csak a gyanúja is felmerül. Egy-két hét alatt az esetleges fertőzöttség jelei megmutatkoznak. Csak akkor kerüljön a meglévő, egészséges növények közé, ha már meggyőződtünk arról, hogy növényünk egészséges, illetve az esetleges fertőzöttségét már sikerült orvosolni.
Táplálása folyamatos tápoldatozással, lombtrágyázással vagy mindkettő formájában megoldható, ha erre ültetőanyaguk tápanyagkészletének megcsappanása vagy kimerülése miatt rászorulnak. Ez azért sem hanyagolható el, mert nevelésük ideje alatt a kertészeknél a rendszeres, jó tápanyagellátáshoz szoktak hozzá.
A párahiány miatt lankadni kezdő, vagy lankadásra hajlamosnak tűnő növény az új helyén legalább egy pár napig még áttetsző, vékony és csak felül kissé nyitott műanyag fólia-köpenyben is tarthatók. Az új cserepes virág vagy levéldísznövény megérdemli ezt a többletgondoskodást. A helyi adottságokat és az egészségi állapotot tekintve egyaránt helyesen választott új növény pár hét alatt képes alkalmazkodni új környezetéhez, és sokáig szépen megmaradhat, tovább is fejlődhet.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-957/Kezdeti_kezelesek