
Különlegessége, hogy az alakja folytán gyakorlatilag bármilyen irányú szelet képes felfogni, és az energiáját hasznosítani. A különleges forma tesztelésére először egy széllel hajtott furcsa járművet alkottak, mely mindig csak egy irányba gurult előre, függetlenül a szél irányától, ezzel is bizonyítva a forma és a koncepció létjogosultságát. Némi kutatást-fejlesztést követően aztán ebből a rendhagyó formájú „széljáróból” fejlesztették ki a „mindenirányú szélturbinát”.
Az eszköz több különböző irányba néző beömlőnyílással rendelkezik, és ezek segítségével – valamint a formája által is persze – bármilyen irányból képes felfogni a szelet. A nyílások egyedi formájának és kialakításának köszönhetően azonban a turbina továbbra is csak egyetlen tengelyen forog, hasonlóan a hagyományos turbinához. Ez azt is jelenti egyben, hogy nagyjából hasonló feltételekkel telepíthető és használható elektromos áram előállítására, mint a hagyományos társai.