Tavaszi közlekedési tanácsok

2022-05-22 18:45:09 | Módosítva: 2022-05-22 19:49:59

A közlekedésben az évszakok nagyon meghatározóak. Egyszer napfény, sima útfelület fogadja a közlekedőket, máskor pedig kedvezőtlen látási és útviszonyok akadályozzák a tempós haladást, ezért másként kell vezetni télen és másként tavasszal.


Tavasszal feledésbe merül a télen berögződött, óvatos magatartás. A járművezetők lendületesebben, felszabadultabban, nagyobb átlagos sebességgel közlekednek az utakon, s ezt a helyzetet a baleseti statisztikai adatok is jól tükrözik.

Tavasszal a közutak forgalma zsúfoltabbá válik. Ebben az időszakban emelkedik az átlaghőmérséklet és szeszélyessé válik az időjárás. Tavasszal esik a legtöbb eső, amihez gyakran szél is párosul. A csapadéktól vizes, csúszós útszakaszokon csökkenhet a járművek menetstabilitása, míg a látási viszonyokat az ilyen időszakban gyakran megjelenő pára- illetve ködfoltok befolyásolhatják. Ebben az időszakban közlekedésünk során számítani kell arra, hogy az autó könnyebben megcsúszik, s tisztában kell lenni azzal, hogy a féktávolság is megnő. Főleg vidéki, mezőgazdasági tevékenységgel érintett területeken, földutak és szilárd burkolatú utak kereszteződésében, építkezések környezetében jellemző lehet a sárfelhordás, amely szintén fokozott veszélyt jelent a közúton közlekedőkre. Az ilyen útszakaszok a motorkerékpárosok valóságos „rémei”.


A tavasz kezdetén

Egyre nagyobb számban jelennek meg az utakon a segédmotoros kerékpárosok és motorkerékpárosok. Nagyon fontos, hogy a motorkerékpárosok – néhány hónap kényszerpihenőt követően – készítsék fel járműveiket a közlekedésre, ellenőrizzék azok műszaki állapotát, de saját maguk „felkészítéséről” se feledkezzenek meg. Néhány hónapos kihagyás után még a rutinos motorosok járműkezelésében is hiányosságok merülhetnek fel, továbbá tompulhatnak a reflexek.


Ebben az időszakban a gyalogosok és a kerékpárosok is – mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevői – nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Ilyenkor a járművezetőknek az átlagosnál is fokozottabb óvatossággal kell a gyalogosokra figyelni, bizonyos esetekben áthaladásukat segíteni kell. Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázni kell az úttest mellett haladó gyalogosokra, valamint fokozott figyelemmel kell lenni a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra. Nem árt tudni, hogy esős-szeles időben a gyalogosok általában nem elég körültekintőek, látásukat nem csak az eső, hanem a sok esernyő és a kapucni is akadályozza, kevésbé észlelik, és kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire, hiszen a kellemetlen időben – érthető módon – mielőbb célhoz szeretnének érni.


A forgalomban betöltött arányukhoz mérten kifejezetten magas a kerékpárosok aránya a balesetet okozók körében, illetve igen magas a gyalogosok részvételével bekövetkezett balesetek összes személysérüléses balesethez viszonyított aránya. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyalogosan és kerékpárral közlekedők közül sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal sem.



Igaz nemcsak tavasszal, hanem az év minden napján a sok gyalogosbaleset egyik oka, hogy a gyalogosok meredten a telefonjukat nézik út közben. A másik életveszélyes ok, hogy elsősorban a fiatalok, de más korosztály is mindkét fülében fülhallgatóval közlekedik. Sok baleset után a felelősség felderítése során, arra panaszkodnak az autóvezetők, hogy a gyalogosok egyáltalán nem néznek körül, fel sem emelik tekintetüket a telefonról, mielőtt lelépnek az útra. A felelősségtől függetlenül, a gyalogos testi épsége miatt a saját érdekük lenne, hogy körülnézzenek, mert féktávolságon belül az autós ne tud már megállni. A fülhallgatók miatt történő balesetek oka pedig, hogy a gyalogos siketként közlekedik, de ehhez nincs meg az a tudása és óvatossága, amely a valóban siket embereknek megvan. Így óvatlanul akár keresztirányba is lépnek, éppen a mellettük elhaladó autó elé. Sajnos vonat, villamos- és HÉV-balesetek is történnek emiatt, mert az elhaladó szerelvényt – sőt az esetleg figyelmeztető embertársukat – sem hallják a rádiót vagy zenét hallgatók, és túl közel haladva a sínekhez elsodorja őket a szerelvény.


Forrás: ORFK-OBB

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-9633/Tavaszi_kozlekedesi_tanacsok