Elektromos kerékpár utólag

2022-06-29 11:20:22 | Módosítva: 2022-07-01 14:30:46

Az elektromos kerékpárok sajnos meglehetősen drágák, a másik gond pedig az, hogy ha az ember megvesz egy elektromos kerékpárt, mihez kezdjen a régi biciklijével, elvégre nem túl fenntartható csak azért venni egy másik bringát, mert abban van villanymotor.


Ezen segíthet a Skarper brit startup kerékpáros átalakító készlete, amely az ígéretük szerint bármilyen bringából elektromos biciklit varázsol. Hasonló átalakító készletek már léteznek, azonban a Skarper kifejezetten a könnyű és gyors bevethetőségre helyezte a hangsúlyt. Az eddigi megoldásokhoz ugyanis ki kellett cserélni a bringa egyik kerekét, a kábelezést, illetve el kellett rajta helyezni valahol az akkumulátort is. A Skarper rendszere viszont egyetlen kompakt egységbe foglal minden szükséges alkatrészt, amelyet a kerékpár hátsó kerekéhez kell erősíteni.


A benne rejtőző villanyotor egy speciális, DiskDrive-nak nevezett lánckereket hajt meg, amelyet előzetesen kell a helyére illeszteni. A cég szerint ez nem bonyolultabb feladat, legfeljebb annyira, mint bármilyen lánckerék cseréje, azzal a különbséggel, hogy a Skarper fejlesztésében a villanymotor és az azt fékező mechanika is helyet kapott. Ráadásul, ha már egyszer felszereltük, az egységet egyetlen kattintással eltávolíthatjuk, így nem kell félni tőle, hogy parkolás közben lekapják a biciklinkről.

Egy feltöltéssel akár 60 kilométeres hatótáv is elérhető, attól függően, hogy az ember mennyire veszi igénybe az elektromos rásegítést. Az egységhez tartozik egy érzékelő is, ami a hajtókarokhoz csatlakozva figyeli, hogy mekkora tempót diktálunk, ezzel szabályozva a rásegítés mértékét.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Magyar fejlesztésű elektromos robogó

Sorozatgyártásra készen áll a Moveo Zrt. és az Antro Nonprofit Kft. legújabb fejlesztése. A környezetbarát, összehajtható jármű a városi közlekedésben jelenthet nagy előnyt az autóhoz képest.


Intelligens szobai kerékpár tréner

Ez egy újszerű, gondosan megtervezett, lendkerekes szobai kerékpár tréner.