Térkövek kerti burkolatok

2022-08-09 11:19:11 | Módosítva: 2022-08-09 11:23:27

Korábban is írtunk már arról, hogy az otthon felújítási program keretében igénybe vehető támogatás a kertrendezés bizonyos elemeire is igénybe vehető, így többek között térkövezésre is. Egy mai parkosított kert praktikussága és szépsége attól függ, hogy mennyire sikerül optimálisan eltalálni a burkolt és a szabadon hagyott kertfelületek arányát, és milyen burkolatokat használunk. Természetesen az is fontos, hogy a kertnek azok – és csak azok – a részei legyenek burkolva, amire szükség van. A többit engedjük át a természetnek.


Mi alapján kell dönteni?

Alapvetően kétféle megfontolás mentén szokás döntést hozni a térkőburkolat anyagával, jellegével és típusával kapcsolatban. Egyrészt az esztétikum, másrészt a várható terhelés bizonyulhat leginkább mérvadónak ebben a kérdéskörben. Kocsibejáróknál, udvaron belüli járdákon és teraszokon inkább az esztétikum dominál, hiszen komolyabb terheléstől nem kell tartani. Parkolókban, közterületeken és ipari területeken viszont már mindenképp olyan térkőburkolat alkalmazása javasolt, amely az intenzív igénybevételt is bírja akár hosszú éveken át. Kimondottan a terek tágításának céljából is szokás egyes térkő típusokat választani. Egyébként a tér úgy is tágítható, ha a térkövet célzottan ebből a megfontolásból sikerül szisztematikusan lerakni. A térkövezést érdemes alapos tervezéssel indítani, aminek az egyik lényeges eleme a színválasztás. Célszerű olyan árnyalatot találni, amelyik harmonikusan illeszkedik a környezetbe, miközben a hozzá passzoló szegélykő beszerzése sem jelenthet akadályt.

A térkő burkolat anyagát célszerű egyrészt az anyagi lehetőségek, másrészt a várható terhelés függvényében megválasztani. Enyhébb terhelésnél elég lehet a 6 cm-rel megoldani a térkövezést, teherautókhoz vagy komolyabb személyautó forgalomhoz viszont már indokolt 8 cm-es vastagsággal dolgozni.

A térkő és a gyep keveréke a gyephézagos térburkoló lap, vagy pázsitrács-kő. Igen masszív kivitelű, ugyanakkor helyet enged a szép zöld fű megjelenésének is. A gyephézagos térburkoló típus egyszerre kínál utat, parkolót vagy járdát, illetve szép kertet. A gyephézagos térburkoló lap között megjelenő fűfelület további előnye, hogy a csapadékvíz soha nem áll meg a térburkolaton. A vizet hihetetlen gyorsan el tudják vezetni a hézagok. Ugyancsak érdemes figyelembe venni, hogy a gyephézagos térburkolólap nyáron sokkal kisebb mértékben melegszik fel, mint a hézagok nélküli térkő típus, az aszfaltról vagy beton burkolatokról nem is beszélve.

Ritkábban, de kiváló szolgálatot tehet a gyephézagos térburkoló típus oldalfalak, rézsűk vízáteresztő megtámasztására. Kerti vagy utcai árkok első osztályú alapanyaga, de a kerti domboldalakat is képes megvédeni az eróziótól.

A kertben a burkolt utak, teraszok és pihenőhelyek egy összefüggő hálózatot alkotnak. A burkolat nemcsak a közlekedést teszi lehetővé, hanem a kert karakterét, megjelenését is meghatározza. A burkolatnak ha nem is domináns, de meghatározó szerepe van a kert megjelenésében, a növényzettel kialakított harmóniájában. Ezért nem érdemes a véletlenre bízni a kialakítását.


A különféle burkolatoknak nemcsak esztétikai, hanem használati értékük is van. A járófelületek mellett megkülönböztetjük a pihenésre használatos burkolatokat, és természetesen lehetnek a kertben reprezentatív jellegű burkolatok is. A szakemberek, a kerttervezők, tájépítészek tisztában vannak a kert kívánatos arányaival, a harmóniára törekvés bizonytalan egyensúlyával, gondolnak az arányok meghatározására és betartására, érdemes általában az ő tanácsaikat követni.

A kertkaputól a házajtóig vezető kerti út egyfajta összekötő szerepet tölt be a ház és a kert között. A házból nézve a kert már kinn van, a kertből nézve, viszont a kerti út még nincs benn a házban. Ez a kettősség jellemzi a kerti úttal kapcsolatos választási, döntési dilemmákat. A kiskapun belépve először a kerti utat pillantjuk meg, és mindaddig ez a kép kerül a látogató elé, amíg be nem lép a lakásba.


A burkolat megjelenését, szín és formavilágát, a burkolat arányait össze kell hangolni a kert megjelenésével. Fontos, hogy a kiskaputól az ajtóig vezető kerti út lehetőleg merőlegesen vezessen közvetlenül a bejárati ajtóhoz. A legrövidebb közlekedési útvonal biztosítása mellett a praktikus szempontokat sem érdemes szeme elől téveszteni. Kényelmi szempont például, hogy a burkolaton sétálva két ember egymás mellett is kényelmesen elférjen. A másik ilyen fontos szempont, a burkolatnak a házzal való harmonizálása, illetve a házajtó előtti pihenőtér kialakítása. A kertbe megálmodott különféle berendezéseknek, növényeknek, burkolatoknak és egyéb tárgyaknak nemcsak a megfelelő helyét kell megtalálni a kertben, hanem még a megfelelő arányokat, a harmonikus egyensúlyt is biztosítani kell.

Az egyszerű megjelenésű, jó minőségű burkolatok  belesimulnak, harmonikusan illeszkednek a környezetükbe, és nem hivalkodva elnyomják azt. A túldíszített, túl sok színben játszó burkolatok helyett a visszafogottabb megjelenés sokszor sokkal többet jelent a kert egységes hangulatának kialakításakor.

A térkövezés tehát egy viszonylag komplex, ugyanakkor messze nem kivitelezhetetlen projekt, amit akár önállóan is megoldhatunk. A tartós és szemre is tetszetős eredmény érdekében persze funkcionálisan is előre meg kell határozni a várható felhasználás jellegét.

Merthogy a térkövezés akkor őrizheti meg az állapotát, amennyiben az alapja a terhelésnek megfelelő vastagságban készült el. Szintén lényeges tényezője a munkálatoknak a megfelelő tömörítés, valamint a vízelvezetés. Amennyiben a térkő típusának és színének a kiválasztásánál vagy a kivitelezés egyes lépéseinél elakadunk, akkor sosem árt, ha van kitől kérdezni és inspirálódni.



További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Kerti világítás

Egy jól megtervezett kerti világítás biztonságérzetet és jó hangulatot áraszt. Csökkenti a betörők aktivitását, legfőbb feladata azonban a közlekedés feltételeinek javítása – mutatva az utat...


A közösség(i tér) öröme

Remélhetőleg mire ezek asorok megjelennek, hazánk egyújabb mérföldkövön lesz túl a világjárvány leküzdésében. Napmint nap közelebb kerülünk a régi életünkhöz, ahol szabadon találkozhatnak a...