Ilyen lesz a Nyugati pályaudvar

2022-08-11 07:52:51 | Módosítva: 2022-08-11 07:56:24

Egy 21. századi, háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezik újjá a Nyugati pályaudvart. Az új terv tiszteli a múltat, Budapest építészeti örökségét, és jól illeszkedik a környező városrész szövetébe. Az Eiffel-csarnok mögött a felszínen egy új vasúti csarnok, a föld alatt 6 vágányos mélyállomás épül. Így a pályaudvar jóval több vonatot tud fogadni. A belváros bezöldül: a Nyugati környezetében egy zöld, parkosított, átjárható új városrész születik.


A pályaudvar elővárosi, távolsági és nemzetközi vonatokat fogad majd. A mélyállomás először fejállomásként működik, de úgy építik meg, hogy a jövőben a Duna alatti, a Déli és Nyugati pályaudvarokat összekötő vasúti alagút is könnyen kapcsolódjon. A jövőben ide érkezik majd be az északi és a déli HÉV-ek összekötésével megvalósuló M5-ös metró is, amelynek megállója a mélyállomás alatt lesz.

Az Eiffel-csarnok épületében az utcaszinten a vasúti forgalom megszűnik. Az így felszabaduló területen Budapest új találkozási pontja jön létre boltokkal, kávézókkal, rendezvénytérrel, éttermekkel. A Nyugati pályaudvar és környezete, azaz a Váci út–Dózsa György út–Podmaniczky utca–Nagykörút által határolt városrész teljes megújítását tervezik. A terv új belvárosi zöldfelületet hoz létre. A 17 hektáros pihenőterületen a sportolni vágyók számára futókört, közösségi sportpályákat is építenek. A családosokat többkorosztályos játszótér várja, pelenkázóval felszerelt mosdókkal. Kutyás élményparkot és nagy, zöld pihenőtereket alakítanak ki.





További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Előkészületek a történelmi múltú Nyugati és Keleti pályaudvar rekonstrukciójáért

Elindult a két nagy pályaudvar felújítási folyamata. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint, a projektgazda MÁV Zrt. októberben nyújtotta be a két kiemelt projekt támogatási...