Milyen lesz az idei tél?

2022-12-01 10:49:53 | Módosítva: 2022-12-01 10:50:33

Az energiaválság miatt idén mindenkit jobban érdekel, hogy milyen kemény lesz a tél. A Klímapolitikai Intézet bonyolult modellezések alapján azt valószínűsíti, hogy a tél kezdete az átlagosnál hidegebb és csapadékosabb lehet, a tél második felét azonban a szokásosnál enyhébbnek várják. Kovács Erik, az intézet kutatója az InfoRádióban elmondta, több tényezőt kell nézni.


"Először is vizsgálni kell a trendeket, hogy mit mutattak az elmúlt évek, évtizedek. A másik, hogy egy adott évben, illetve azt megelőzően milyen éghajlati, időjárási trendek voltak a Földön. Ebből megpróbálunk egy rövid tükrözést csinálni a jövőre vonatkozóan, ide pedig bejön majd a téli időjárás, a légköri rendszer kémiai, fizikai megannyi folyamata. Ezek alapján a különböző előrejelző modellek becsléseket végeznek, ezeket összehasonlítjuk egymással, és különböző forgatókönyveket lehet felállítani. Ebből ki lehet választani, hogy melyik a legvalószínűbb és melyik a legkevésbé" – vázolta a szakmai hátteret.

Az idei évre vonatkozóan pontos jóslatot nehéz tenni, de a globális előrejelző modellek szerint novembertől az újévig az átlagnál hidegebb lehet Európában, nagyon nagy az esély havazásra is.

Anticiklonális évről beszélünk, úgy tűnik, ez ki fog tartani az évben, ami azt jelenti, hogy 30-35 százalék az esély arra, hogy Szibéria felől keleties irányítású légáramlattal száraz, hideg levegő érkezik. Ezt onnan is tudjuk, hogy az elmúlt években Szibériában erőteljesebb volt a hó-, illetve jégfelhalmozódás.

Ami még nagyon valószínű, hogy egy csendes-óceáni hatás miatt lesz január-februárban enyhébb idő.

A modellek szerint decemberben 0,5-1,5 fokkal lesz hidegebb, és nappal is 0 fok alatti lesz a csúcs többször, január-februárban viszont 1,5-2 fokkal melegebb lesz az átlagnál, fagy sokszor csak éjszaka lesz.

Mindez persze valószínűség – figyelmeztetett a szakember.

forrás: Infostart

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-9825/Milyen_lesz_az_idei_tel_